Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 96. szám

Pest, 1871. pénteken december 8. 95. szám. Tizenharmadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Debreczeni, eperjesi és temesvári ügyvédegylet közlönye. Tartalom : A holtnak nyilvánítás a jelen perrend szerint.—Legfőbb itélöszéki döntvény.— Semmitó'széki döntv. A holtnak nyilvánítás a jelen perrend szerint. A perréndünk temérdek hibás intézkedései közt különösen kirívónak találom a holtnak nyilvánítási eljárást szabályozó 528 czikket; tekintetbe véve azon körülményt, hogy magánjogunk már talán munka alatt van, s a perrendtartás ezen érintett ezikke inkább az anyagi, mint az alaki jogba tartoznék, figyelmeztetve az illető szakférfiakat az uj perrendtartás ezen hivatkozott czikk szerinti eljárásból eredhető jogi elvtelenségek és ellenmondásokra, módosítva veendik azt föl a polgári codexbe,' s ezáltal megfelelenduek a tudomány és gyako.lat követelte igényeknek és kívánalmaknak. Ezen hivatkozott ezikke a perrendtartásnak mint legnagyobb része, az osztrák törvényekből s nevezetesen a polgári törvényköny bői vétetett át. — Az t. i. nem egyéb, mint azon polgári törvénykönyv 278. §-ának szó ról szóra való szolgai lefordítása. — Természetesen nem figyeltek az illetők arra, miszerint az osztr. polg. törvénykönyvnek, valamint sok más, ugy nevezetesen ezen imént hivatkozott 278. ezikke is, melynek hibás voltát óhajtom ezúttal kimutatni, és a mennyiben kimondatik az: „hogy azon nap, melyen a holtnak nyilvánítás jogerejüvé vált, a távollevő törvényi halála napjául tekintetik" — már teljesen elavult s az előhaladt jogtudomány és gyakorlatnak többé meg nem felel. Ily hiányok folytán a német jogtudósok az osztr. polgári törvénykönyv mielőtti revidiálását mái évek óta sürgelik s elkerülhetlennek tartják. — És azok közé tartozik a 278 dik §. kirivó hiányossága is. Tehát már ez okból sem lett volna szabad ezen 278 §-t minden módosítás nélkül az uj perrendtartásba átültetnünk. Daczára ezen tudományban elterjedt s gyökeret vert jogi meggyőződésnek, fölvétetett az osztr. polgári törvénykönyv ezen hibás ezikke az uj prrtsba, a helyett, hogy az módosítást s változást szenvedett volna. Én nem tagadom, hogy a perrendtartás ezen az osztr. polg. törvénykönyvből átvett 528. ezikke határozott és előforduló esetekben alkalmazandó is. — Észrevételeiül azonban nem is de lege sic lata, mint inkább de lege ferenda vonatkoznak. Határozottan mondom, hogy a perrendtartás idézett c/.ikke helytelen, sót annak minden esetekbeni alkalmazása bizonyos körülmények közt képtelenségekre is vezet; mert ezen czikkben foglalt határozat állapitja meg, miszerint a törvényszabta s a perrendtartás 523. czikkében a.) b) c.) alatt elősorolt vélelmi körülmények tettleg valósággal beállottak, mi gyakorla| tilag nagy horderejű lehet, — mely állításomat példákkal | fogom támogatni s fölvilágosítani. Eltekintve attól, hogy azon esetben, ha a hiányolt holttá nyilvánítását, annak mind örökösei, mind hitvestársa kívánják, a két külön eljárás folytán hozott birói határozat, a mennyiben az előbbi esetben kisebb, az utóbbiban nagyobb óvatosságnak van helye, igen könnyen két különböző napon válhatik jogerejüvé, minek következése az: hogy két különböző halálozási nap állapittatik meg, mi — a mennyiben bárki is csak egyszer halhat meg s bárkinek is csak egy halálozási napja lehet — a képtelenségek közé tartozik. Tegyük föl továbbá azt, hogy valaki háborúban nehéz sebet kapott, s 3 év óta hiányoltatik, holttá nyilvánítása iránt azonban nem mindjárt, hanem csak egy évre rá tétetnek az illetők részéről lépések, s míg ez eljárás folytán ítélet hozatik s jogerejüvé válik, ismét két év múlik el. minek következtében a hiányoltnak halála napja nem megsebesitése után három, hanem 6 év múlva fog beállttnak vétetni; e perczig pedig élőnek tekintetvén, a netán eddig megnyílt örökségben. és hagyományokban fog részesülni, melyek a számára rendelendő gondnok által birtokba vétetvén, az ó végrendeleti vagy törvényes örököseire fognak szállani; holott azon esetben, ha halála napja a törvényben megállapított 3 év leforgása utáni napra tétetik, az ez után megnyílt örökség, s hagyományok általa megszerezhetők nem lesznek, s így örököseire nem fognak átszállhatni, hanem azoknak jut, kikre különben leendettek szállandók. — Ez okból a hiányoltnak örökségi jogai 100—200 év múlva is számba lesznek veendők, ha az alatt holtnak nyilvánítása iránt senki részéről lépések nem tétettek, vagy ha tétettek is, de az e feletti Ítélet még jogerőre nem emelkedett. Van azonban itt még egy harmadik igen fontos ok, mely a perrendtartás ezen határozata ellen szól. Megtörténhetik ugyanis, miszerint a holtnak nyilvánítási tárgyalások folyama alatt a holtnak nyilvánítást, örökösödés végett kérvényező meghalálozik, a midőn — miután az általa kért s a holtnak nyilvánítást kimondó ítélet még jogerőre nem emelkedvén, az ő halála az előbbiét megelőzné, s igy nem ő örökölne attól, hanem az ó tőle, noha már tettleg előbb meghalt, mi csakugyan v'szás helyzetbe hozná az illető örökösöket. Mely fölhozott okokat kellőleg méltányolván, s tekintetbe vévén, természetesebb volna azon napot a hiányolt haláia napjául tekinteni, a melyben a perrendtartás 523. czikkében a.) b.) c.) alatt elősorolt vélelmi körülmények tettleg beállottak. Ily értelemben határoz a szász polgári törvény könyv is, melynek 43-dik szakasza határozottan mondja : „AIs 96