Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 6. szám - Jogrendszerünk átalakulásához 4. [r.]

Pest, 1871 pénteken január. 20. 6, szám. Tizenharmadik évfolyam. TMVMSZSI (SARVÖK, Debreczeni, eperjesi és temesvári ügyvédegylet közlönye. Tartalom: Jogrendszerünk átalakulásához. — A ,hatod' levonásának kérdéséhez. — Semmitó'szeki döntvények. Jogrendszerünk átalakulásához. ChorinFerencz, jtudor ügyvéd úrtól. IV. Egy előbbi cziÉtben tfebizonyitani törekedtem, hogy azon elv honositásáq^nely szerint a bizonyítási eljárás eredményének mérlegeséfifi^- a biró meggyőződésének tárgyát képezze, a szóbeli és közvetlen eljárás által létesítendő reform végpontjának tekintem, s hogy a fenálló bizonyítási tan kiküszöbölése a szóbeli és közvetlen eljárás természetes következményét képezi, melynek mellőzése által ezen eljárás értéke lényeges csorbát szenvedne. Maga a tapasztalás eléggé igazolja, hogy az egyes bizonyítékok értékének előzetes szabályozása, a valódi igazságszolgáltatásra, valamint a biró jobb meggyőződésére nézve veszélyes korlátokat tartalmaz. Szem elől nem téveszthetem azonban, hogy a perrendtartásban a bizonyítékok szabad mérlegezésének elve, a civil jury honosítása nélkül oly elismerésre nem számithat, mint a büntető eljárásban. Az erkölcsiség és a közhitel szempontjából különösen két bizonyítási eszköznél szükséges, hogy a szabad meggyőződés némileg korlátoltassék, — az eskü és az okmányok általi bizonyításnál. Az eskü vallásos jelentőségénél fogva egyszer megítélve és a biróság előtt letéve, hamisságának bebizonyítása előtt, megbirálásn ik többé kitéve nem lehet, — az okmányoknál pedig a közhitel szempontja igényli, hogy a törvényesen előirt kellékekkel biró okmány valósága, a megtámadások ellen biztosítva legyen; figyelembe veendő azonban, hogy a biró meggyőződésének korlátozása nem a szabályt, hanem csak a kivételt képezze, s hogy ezen kivételes esetek csak ott foglaljanak helyet, hol ez részint a közforgalom igényei, részint pedig azon álláspontnál fogva, melyet jogászaink többsége jelenleg még ezen kérdéssel szemben elfoglal, — okvetlenül igényelve van. Messze túlhaladná azon feladatot, melyet ezúttal magamnak kitűztem, ha azon egyes mozzanatok részletezésébe bocsátkoznám, melyek által a bizonyítékok szabad mérlegezésének elve, a közhitel szempontjából még ma mulhatlanul szükségelt korlátokkal öszhangzásba hozandó, — a bizonyítási tan bonyolodottságánál és azon ellentétnél fogva, melyek ép e téren a jogászok nézetei között léteznek, egy önálló és terjedelmes fejtegetést igényel, melyet legközelebb megkísérteni magamnak fentartom. Csak a tanuk általi bizonyítás kérdése az, mellyel ezúttal foglalkozni akarok, miután jogi köreinkben gyakran azon nézettel találkoztam, mintha a franczia perrendtartás ama határozata, hogy „azon jogügyletek, melyek | egy 150 frankot meghaladó kötelezettség keletkezésének | vagy megszüntetésének alapját képezik, tanuk vallomásai által be nem igazolhatók," — valami utánzásra méltó és czélszerü intézkedést képezne. Részemről nem habozom kijelenteni, hogy a tanuk általi bizonyuhatás eme korlátját oly intézkedésnek tekintem, mely csak akkor indokolható némileg, ha egy nemzet erkölcsi viszonyai oly aunyira romlottak, hogy a tanuk megvesztegetése, és a hamis tanuzás, a mindennap előforduló események közé tartozik. Nem hihetem azonbau, hogy mi már annyira sülyedtünk volna, és egyes előforduló visszaélések ellen, a biróság azon hatáskörében keresnénk menedéket, a bizonyítási eljárás eredményének megbirálása alkalmával, — a gyanús tanúvallomásokat a maguk értékére leszállíthatni. A tanuk vallomását egyrészt azon erővel felruházni, hogy azok a büntető bíróságok ítéleteinek alapját képezhessék, hol az ember élete, szabadsága és becsülete forognak kérdésben, — másrészt pedig azokat egy 150 frankot meghaladó követelés bebizonyítására alkalmatlannak nyilvánítani, ez oly óriási képtelenség, hogy az abban rejlő ellenmondás csak ugy volna megfejthető, ha az emberek személyes jogai, élete és becsülete közömbösnek, és csak vagyona tekintetnék — becsesnek és oltalomra méltónak. A tanuk általi bizonyítás korlátozásának szükségét az emlékező tehetség bizonytalanságának akarják indo kölni, és ráutalnak azon körülményre, mily könnyen téveszthető össze a valódi tapasztalás a képzelet szüleményeivel, és hogy ezen bizonyíték alkalmazásánál, az önkénynek és a haszonlesésnek mily nagy tér nyiitatik. Szabadjon ezen indokokkal szemben is kijelentenem, hogy általuk a tanúvallomások értéktelensége, az okmányokkal szemben beigazolva legtávolabbról sincsen, s hogy ellenkezőleg ezen ellenvetések csak még nagyobb nyomatékkal igazolják azon állítást, hogy a bizonyítékok mérlegezésénél, az ítélő birák kezei törvényes szabályok felállítása által meg nem kötendők. Mi az emlékező tehetség bizonytalanságát, és azon veszélyt illeti, hogy a képzelmi szülemények mily könynyen téveszthetők össze a valódi tényekkel, ezen veszély legalább is egyensulyoztatik azzal, mely az okmányok feltevésénél oly sokszor fordul elő, hogy a szerződő' felek nem bírnak azon képzettséggel akaratukat híven és szabatosan kifejezhetni, sőt mi több, nem birnak elég miveltséggel az írásbeli okmányok tartalmát és horderejét megbírálhatni. Ki tagadhatná ugyan, hogy az emlékező tehetség gyengeségében, az igazság kiderítésére nézve nagy ve-