Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 67. szám

266 végre Babos Ignácz ujabbi tanúvallomásában önmagával | ellenkezik, a mennyiben vallomása elején azt állítja, „hogy 1853. évben, midőn a tanú tamási jegyzó volt, a peres felek, előtte a városháznál megjelenvén, alperes kinyilatkoztatta, hogy Tamási városában fekvő 258. sz. házát és l'/j telek földjét Haiman Dávidnak eladta.* — Később pedig ugyanazon vallatása alkalmával azt vallotta : — „hogy ő (tanú) hallomás után is csak annyit tud, hogy alperes házát és hozzá tartozó telkét felperf-snek átadta, melytől az átvevő évenkint bizonyos összeget tartozott ál Utólag fizetni, az átadás idejéről és feltételekről azonban mit sem tud," miután ezen tétovázó és önmagának ellentmondó tanú vallomása birói figyelembe nem vétethetik, egyéb bizonyítékot pedig felperes fel nem hozott, a neheztelt e. b. ítélet ezen és az abban felhozott okoknál fogva helyben hagyatik." A legfőbb i télőszé k pedig ugyancsak felperesnek 1870. nov. 30-án 6298. sz. a. beadott felebbezése foly tán 1871. évi mart. hó 13. napján tartott nyilvános ülésében vizsgálat alá vévén, következő Ítéletet hozott: „Tekintve hogy felperes tulajdoni jogát, az 1845. évben kelt H. alatti okmányra alapította, az okmány pedig mint adásvevési szerződés már jogervényes ítéletekkel erő nélkülinek és meg nem állhatónak kimondattatott. a kihallgatott tanuk vallomásaikkal pedig az eladás és vétel nem igazoltatott, a kir. ítélő Tábla fentebbi keletű és számú Ítélete helyben hagyatik. Válasz a zsidó eskületétel kérdésében. Gacsályi Lajos ügyvéd úrtól. Mándel Pál ügyvéd urnák, az izraelita eskületétel tárgyában keletkezeit czikkemre vonatkozó, s e szaklap 46. számában megjelent czáfolatát, átolvasván, — gondolkoztam, ha váljon azon gunyoros, s szurkáló szavakkal teljes czikkre válaszoljak-e? — Nehogy azonban hallgatásom által, az általa felhozott érveket elfogadni látszassam, — kizárólag czáfoló érveire higgadtan, személyeskedés nélkül, annak megemlítése mellett mondom el meggyőződésemet, hogy a gúnyt, mit reám szórni igyekezett, kétszeresen vissza tudnám adni ha helyén, s rendjén találnám, hogy a különben jogi eszmék fejtegetésére, s eszmék cseréjére álló szaklap, olyak elfogadására is képes lenne. — Eszmét cserélni kell és szükség, de bántalom mellőzésével. Az egyenlőség elve szerinti eskületétel, mit Maudel ur felhoz — elméletileg áll — mig gyakorlatban kivihetlen, — ezt mondtam előbbi czikkemben is. — Mert az egyenlőség elve szerinti hitletételnél, nem tudom mikép esketné meg a bíró az izraelitát a krisztusra, — vagy a református vallásut, a boldogságos szűzre? Ebből folyólag láthatja a czáfoló, hogy az eskünél egyenlőség elve nem, — de kinek kineki szokásos hit-elve szerepel, — s az eskü az illető biró által máig is, a különböző hitelvek, és formák szerint vétetik ki. A keresztény és keresztyén ember a hitletétel alatt szolgáló világi biró előtt, nem tévedek ha azt mondom, hogy épen oly pietassal esküszik, mint saját papja előtt, — ez oknál fogva volt s van máig mellőzve ezekre nézve, az egyházi utoni eskükivétel; azonban ha peres kérdésben, a fél lelkész előtti esküt kérne, győződjék meg, Mandel ur, azt a másik fél elfogadja. Ámde máskép áll az izraelitáknál, — ott csak a rabbi azon főszemély, kinek hamisságra nem esküt, — de sőt kezet nyújtani sem merne egy izraelita sem; — tehát ha a világi birót szokás, vagy talán hitelvnél fogva, nem tekintheti az eskükivételre oly illetékesnek mint a rabinust, — nem láthatom át jogi aggályát Mandel urnák abban, hogy az izraelita, — per esetnél, fő vagy pótesküt a fél kérelmére rabinus előtt miért ne tehetne? — Egy hitfelekezetnek sem szabad vallása szokásait szégyeneim, sem hitelvei ellen esküdni. A mi az izraeliták üldüzését s nyomatását, s ez alapon reá erőszakolt eskümintát illeti: elég legyen reá annyit mondanom, hogy ha az egyházi történelem lapjait áttekintjük, találunk ott, nemcsak izraeliták üldözéseiről s nyomatásairól, — hanem a régi hittől elváltak irtásáról, égetéséről, — mégis hosszas küzdelem után a teljes meggyőződés hitelve, az erőszak kötelékeiből kibontakozván, náluk a vallott hitelv szerinti eskü áll máig is. Az 1832. évtö'l kezdve a szabadság eszméje mindig nagyobb nagyobb körben forog hazánkban, — különösen az 1848. év, a vallásszabadság egyenlőségi elvét fogadta el; — már most, ha Mandel ur a zsidó eskümintát, az elnyomatás gyalázatos eszközének tartja, akkor nem tudom megfogni, hogy az izraelita egyházak többjébeu levő jeles rabbinusok, most a szabadalom korszakában, a régibb, s állítólag rájuk erőszakolt esküminta helyett, egy minden tekintetben jobb, s a kor kívánalmainak megfelelőbb eskü mintát nem állapítottak meg.—Egyébbiránt nagyon téved Mandel ur, mintha ama megtámadott törvényjavaslatomban, én azun rég — de ujabb korban egy biró által sem igen használt eskü mintát óhajtottam volna, — egyszerű esküt óhajtok, — az izraelita vallású esküdjék az egy istenre, de ezen esküt, — vőlegényi hosszú fehér ingében, égő gyertya jobb kezében, ballal a tíz parancsot érintve — papja előtt tegye le. Miért ne tehetné ezt meg az izraelita, ha a rom. cath. vallású két égő gyertya közt levő feszületre, három ujját reá tevén, esküt tesz a szent háromságra, boldogságos szűzre? ezért ne féljen Mandel ur, nem áll be a régi időbeli boszorkányság, — nem, mert itt nem a boszorkányság, de máig fenálló vallásbeli hitlormák vannak, melyek mellett karöltve versenyezhet az ipar, terjedhet a tudomány, — virágozhat a haza. Ne vélje Mandel ur, mintha megtámadott javaslatomat is hosszasan élőnek óhajtanám, — mert a lóláb czikkemből bármint kiáll, — s a mithologiai Syrén alrész látványa undorral tölti is el, én a szabadelvüség nyílt sisakja alatt érdek nélkül hazánk összes népét szabadnak, s miveltnek óhajtván, — nemsokára eljön a miveltség azon kora, melyben az izraelita félnek, a világi biró előtt letett esküje is, a keresztény ellenfélnek teljhitelü nyugalmat szerzend. Senimitőszéki döntvények. Ha a nő képviseletében megjelent férj meghatalmazást elő nem utathat, de arra hivatkozik s pótolni ígéri — a 86. §. rendelete veendő alkalmazásba. Ily esetben a meg nem jelenés megalapítása s arra fektetett birói elmarasztalás semm. esetet képez.