Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 1. szám - A semmitőszék hatásköre

2 törvény engedélyénél fogva, tehát törvényesen; hanem | egyedül azért, mert nem akarták a nyilvános sérelmet szenvedett felet azon veszélynek kitenni, hogy jogos panasza a semmitőszéknek továbbozása folytán egyátalán biróra ne találjon; tették tehát nem törvényesség, hanem azon méltányosság szempontjából, melyről hittük, hogy annak az 186*. 54. t. cz. sirját megásta. Hogy a királyi tábla vagy legfőbb ítélőszék — ha talán csakugyan bebocsátkoztak ily esetekben a semmiségi panaszok vizsgálatába, mit állitani nem merek, — e részben illetéktelenül, vagy is jogositatlanul, s igy törvényellenesenjártak el: annak igazolására elágazón egyszerű tényre hivatkozni, hogy a mostani p*sti királyi tábla nem a volt tekintetes magyar királyi tábla, — a mostani marosvásárhelyi királyi tábla nem a volt törvényes erdélyi királyi tábla; a mostani legfőbb ítélőszék nem a volt nagyméltóságú hétszemélyes tábla, s m^g kevésbé jogutódai a megboldogult hely tartótanácsnak vagy az igazságügyi ministeriumnak. Más szóval: a most működő fellebbviteli bíróságok ujak; s mert ujak, azért illetékességi jogosultságukat nem régi, írott és szokásos törvényekből meríthetik, hmem egyedül azon törvényből, melynek lételüket köszönik. Ez pedig egyes egyedül az 1868. 54. t. czikk, mely egyetlen árva szócskát sem tartaimazarról, hogy a királyi táblák, a legfőbb ítélőszék bizonyos körülmények közt s bizonyos ügyekre nézve semmitöszéki hatáskörrel is bírnak- De igenis rendelkezik világosan arról, hogy a királyi táblák és a legfőbb ítélőszék csak érdemleges kérdéseknek, következőleg csak felebb»zóseknek elintézésére hivatvák, semmiségi esetek fölött ellenben s igy semmiségi panaszok folytán a semmitőszék határoz. Az .dézett törvény tehát jövőre semmit^ hatáskörrel egyedül és k íz áró lag a semmitőszé kefc ruházta fel; ilykép pedig — akarva nem akarva —ennek kell mindazon semmiségi panaszokat elintézni, melyek jogosultan vagy j og o s i t a 11 a n u 1 nyújtatnak be mindazon bíróságok határozatai ellen, mely bíróságok hatásköre is ismét csak az 1868. 54. t. cz. által van szentesítve. Erre utal már azon körülmény is, hogy a törvénykezési rendtartás előbb határozza meg átalánosságban, mely bíróságok gyakoro'andják és mily kiterjedésben a felobbviteli bíráskodást, és csak azután szabályozza az ezek alá, tehát mindnyája és igy a semmitőszék alá is helyezett első-bíróságok hatáskörét Ezek közül pedig ki nem feledé az árva és gyámhatósági ügyek elintézésére a 23 ik § ban rendelt gyámhatósági bíróságokat sem, holott a törvényhozásnak, ha csakugyan nem akarta vala, hogy a gyámi ügyekben felmerülendő panaszokat is az előbbi szakaszokban rendszeresített felebbviteli birósá gok megállapított különböző hatáskörükben intézzék el, tehát az ezekre vonatkozó semmiségi esetekben is a 4 ik § ban erre rendelt semmitőszék határozhasson, ezt kimondani bizony csekély fáradságába kerülendett volna. Az itt taglalt kérdésre az egyes ügyek tekintetében fennálló eljárási szabályzatnak, vagyis annak: van-e — hogy a felvetett példánál maradjunk — gyámi és árvaügyekben semmiségi panasznak helye?semmi befolyása. Mert ha ily ügyekben általában nincsen semmiségi panasznak helye, mit mostani törvénykezési rendszerünk mellett talán állítani könnyebb mint bizonyitani: — azt kimondani ismét csak a semmitőszéknek lehet feladata, mivel csak is ez foghat semmiségi panaszok elintézéséhez, tehát csak ez utasíthatja is azokat esetleg vissza. E részben szerenc«émre és nem csekély megnyugtatásomul éppen a semmitőszék tekintélyére hivatKozhatom, tudniillik azon eljárásra, melyet telekkönyvi ügyekben követ. Kezdetben ugyan az utóbb emlirett ügyekre vonatkozó semmiségi panaszokat is azon okból, mivel a telekkönyvi rendelet csak folyamodásokat, nem pedig semtniségi panaszokat is eng^d, a királyi táblához és legfőbb itélőszékhez tette át elintézés végett; legújabb időben azonban — és pedig szti'ófiy nézetem szerint igen helyesen, mert hiszen prudentis est consilium mutare in melius, — már maija utas tja azokat az idézett indok felhozása mellett vissza. De ha ez helyesen van téve telekkönyvi ügyekben: bizonyosan nem foroghat fenn ok arra sem, hogy más ügyekben mért ne lehessen hasonlóul eljárni Annyival kevésbé lehet ezen ok az, hogy minden más ügyben talán van semmiségi panasznak helye, mert ezt érdemileg elintézni még kevésbé lehet hivatva oly birói testület, mely semmitö hatáskörrel éppenséggel nem bir. Midőn tehát, bármely ügyben a benyújtott semmiségi panaszt a semmitőszék magától elhárítja; azon kellemetlen alternatívát idézi fel, hogy azon panasz vagy elintézetlen maradjon, vagy arr,» nem hivatott bíró által törvénytelenül intéztessék el. Jogállamban pedig egyiknek sem szabad egyesek kényelme vagy szeszélye miatt történni. Az e részben beharapódzott gyakorlatot az általam felhozott példánál sokkal élesebben és kiáltóbban illustrálják még az úrbéri ügyek. Az 1868. 54. t. cz. 25-ik § a ugyanis azt rendeli hogy az úrbéri, tagositási és arányositási ügyekben a felebbvitel — mond felebbvitel, s nem felebbezés — az ezen törvényben kijelelt biróságokhoz történik, vagyis a felebbezések a királyi táblához, esetleg legfőbb itélószékhez, — a semmiségi panaszok pedig a 4 ik §-ban emiitett semmitőszékhez terjesztendők ; — és mégis a semmitőszék, mely 50 krajczár iránt folyó perekben háromszor it elfogad semmiségi panaszokat, az annyira életbe vágóezrek sorsa fölött határozó úrbéri ügyekben benyujtors semmi-ógi panaszok elintézését eltolja magától s a csak érdemleges kérdések megbirálására hivatott íelebbviteli bíróságokra ruhizza. Ez köztudomású dolog. Ezek után e tárgyban befejezhetem soraimat. Czéljuk nem vala a semmitőszék elleni polémia, nem a jobbantudás kimuiathatásának vágya, nem az oktatási viszketeg. Egyedül felkölteni akartam e kérdésre az illetékes körök figyelmét. Mert hiszen a semmitő-zéknek határozatai ellen — legyenek bar tévesek — orvoslást más biró előtt nem, de igenis lehet keresni a nyilvánosság fóruma előtt. Egyébiránt meglehet — bárha kétlem — hogy nem nekem van abban igazam, miszerint minden semmiségi panaszt, melynek megvizsgálását a törvény határozott és világos szavakkal más birói testületre nem bizza, most hazánkban az e czélra felállított semmitőszéknek kell hivatásánál fogva elintézni. Meglehet, hogy a semmitőszéknek van abban igaza, miszerint léteznek ügyek, melyek folyamában a semmiségi panaszokat elintézhetni törvényeinknek hiányai miatt joga neki sincsen. De ebből aztán nem az következik, hogy azokat intézze el tehát oly bíróság, mely arra bizonyosan még kevésbé van jogoritva, mint a semmitőszék; hanem az, hogy ezek el-