Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 28. szám - Az ügyvédi munkadíjak kérdéséhez - A 252. §. alapján pervesztes fele irányában megalapitott ügyvédi munkadij bevehetése

110 14-én 334. sz. a. Ítélete szerint alperest a követelés, — ennek 1869. év febr. hó 2-tóli 6 ptes kamatja, — 22 frt. 16 kr. perbeli, 13 frt. 41 kr. tanuzási, -- 14 frt. saját ügyvédje részére megállapított per, és tanuzási költségeknek végrehajtási kötelezettség terhe alatti megfizetésében elmarasztalta; — alperesezen Ítéletet fellebbezvén, a kir. ítélőtábla 1871. jan. 16. 34,909. sz. a. következő 2-odbirói ítéletet hozta. „A per és tanuzási költségeknek összesen 11 frt. 36 krra, — alperesi ügyvéd munkadíjának pedig 7 frtra leszállításával, és annak megjegyzésével, hogy az alperesi ügyvéd munkadíjjá a végrehajtási kötelezettség elhagyásával, csak megállapítottnak veendő, az eljáró bíróság ítélete indokából helybenhagyatik." Ezen másodbirói itéletból az tűnik ki, miszerint az alperesi ügyvéd részére megállapított 7 frt. munkadíj, végrehajtás utján be nem vehető; — önként tárul fel tehát a kérdés, hogy mi módon vétessék az be, ha az illető fél annak önkéntes kifizetését megtagadná? — A megállapitott összeg bevétele iránt újból pert indítson, és folytasson le, mint ezt már némelyek gyakorlatba vették? — Nézetem szerint ez csak a perlekedési esetek, s költségek szaporítására, s időpazarlásra szolgáltatna alkalmat, — s ellenkeznék a polg. törv. rendt. 252. §-a szellemével, mert az idézett §-ban ez áll, »hogy mindkét fél irányában megállapítandó a dij akár nyerte, akár vesztette a fél a pert;" — és ha már felperesi képviselő a maga megállapitott munkadijjait végrehajtás utján jogosítva van bevenni, — nem látom okát annak, hogy alperesi kép\iselő munkadíjjá — végrehajtási kötelezettség kihagyásával csak megállapítottnak legyen veendő. — Az idézett törvény ugy egyik, mint másik fél képviselője részére felszámított munkadijjakat megállapitandóknak rendeli, egyik fél munkadíjjá bevétele iránt sem tesz különbséget, — önként következik tehát, hogy az itéletileg megállapitott mindkét peres fél képviselőjének munkadíjjá, végrehajtás utján, minden ujabbipermegkezdés, s lefolytatás nélkül — jogosan bevehető. A fennebbi kérdésnél a vélemények kétfelé ágaznak, mert némely perbeli képviselők végrehajtást kérelmeznek, mig mások a képviselői megállapitott munkadijjak iránt, — nézetem szerint elég tévesen, — külön pert indítanak. — Kívánatos lenne, hogy ezen kérdéshez jogtudósaink hozzászóllanának, s megvitatása után, az illető k. ítélőtáblánál, az eredmény iránytadó lenne. Semniitoszéki döntvények. A perr. 520. §. esetében eljárás befejeztével, a felszámítás eredménye, illetőleg a felhívó követelésének megalapítása iránt ítélet által kell határozni. — Semmiségi eset áll elő, ha a bíróság végzés alakjában határozott; vagy ha felhívottat a fizetési határidő kitűzése nélkül marasztalta el végrehajtás terhe alatt a felszámított követelésben. Ivó Ignácz s Rigó Pál Pestmegye, kalocsaitszékéhez 1869. decz. 2-án Markia István ellen számadástételre felhívó keresetet adtak be, kérvén, hogy alperesnek a számadás 15 nap alatti benyújtása nieghagyassék, — A tszék 1869. decz. 9-kén 4613. sz. a. végzéssel meghagyta alperesnek, hogy számadását decz. 28-kán adja be. E határidőre azonban alperes meg nem jelenvén, felperes kérelmére 1870. jan. 20-kán 157. sz. a. hozott Ítélettel alpe| res a számadás 15 nap alatti beadására s a perköltségek megfizetésére utasíttatott. Ezen végzés ellen alperes sem. panasszal élt, mert a 4613. sz. végzéssel nem lett megidézve, hanem csak felszólítva a számadás 15 nap alatti beadására — tehát nem lehetett ellene Ítéletet hozni, még kevésbé perköltségekben mint makacst elmarasztalni: mertjkönyvi tárgyalásnak csak akkor lett volna helye, ha számadását beadta volna; mert a perr. szerint felperesnek egy ujabb kérvényt kellett volna beadni; nem pedig alperest idő előtt perköltségben elmarasztalni; mert az itélet végre nem hajtható, a mennyiben a zárhatáridőrei szorittás végre nem hajtható. A Seoimitőszék a tszék 1870. jan. 20. 157. sz. ítéletét a 297. §. 1. p. alapján hivatalból megsemmisítette s azt utasította, hogy felperesnek az 520. §-hoz képest beadandó kérelmére a követelés érdemében határozzon ; mert alperesnek már az 18G9. decz. 9. 4613. sz. a. hozott s neki dec. 19. kézbesített végzéssel meghagyatott, hogy számadását deczember 28. a pertárban mutassa be; ő tehát a kitűzött napra a pertárban megjelenni, és számadását bemutatni, vagy annak bemutatására halasztást kérni, avagy az iránt nyilatkozni tartozott volna, hogy magát a számadásra kötelezettnek nem érzi. Miután pedig mindezt elmulasztotta, azon következményeket köteles eltűrni, melyeket a perr. 520 § sa a mulasztásával egybekötött. — Minthogy azonban a megyei tszék az 520. §-tól eltérőleg alperesnek ujabban azt hagyta meg, hogy számadását 15 nap alatt adja be s ekkép a perr. egyik szabályát lényegében megsértvén a 297. §. 1. p. kijelölte sem. követte el." (1870. jun. 23. — 5504. sz. a.) Ennek következtében az eljáró tszék 1870. okt. 20-kán 1564. sz. végzéssel alperest 616 frt. 96 kr. összeg s 10 frt. perköltség megfizetésében elmarasztalta, azon indokolással, mert alperes felperesek felhívására sem számadását sem a követelés elleni kifogásait be nem adván, sőt ez ügy felvételére meg sem jelenvén, felperesnek ujabb kérelmére alperes a követelésbe vett, s a perr. 520. §. szerint felhivók által legjobb tudomásuk szerint felszámított 616 frt. stb., végrehajtás terhe melletti megfizetésében elmarasztalandó volt. Ez ellen alperes ismét sem. p an as z t adott be, mert a számadást 520. §-ként helyesnek lehetett volna felperesek biztosítására elismerni, de nem abban alperest elmarasztalni; mert marasztalás csak ítélettel, s nem végzéssel mondható ki; és mert a fizetés teljesítésére határidő sem tüzetett ki. ASemmitőszék a végzést megsemmisítette sa tszéket az 520. §-nak megfelelő itélet hozatalra utasította : mert ezen § szerint jelen kereset felett az eljárás befejezte után az ügy érdemére kiterjedő határozat, tehát 246. §-ként itélet lett volna hozandó; mert tekintve, hogy a felhívási kereset nem marasztalásra, hanem számadástételre volt irányozva s a perr. 520. §. nyomán is a félhivó fél csupán követelésének legjobb tudomása szerinti felszámitására, esetleg biztosítása kérésére van jogosítva ; — a hozandó ítéletnek is egyedül a felszámítás eredményének, illetve a felhívó követelésének megalapítására kellé szorítkoznia; „mert ez szerint az e. bíróság midőn itélet helyett végzést hozott, s ezáltal a feleket a felebbezési jogorvoslat esetleges használatától elzárta — nemkülönben midőn a felhívottat a felszámított követelésben végrehajtás terhe