Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 20. szám - Ujabb eszmék az államügyészség szervezéséhez [3. r.]

Pest, 1870. péntek márczius 1L 20, szám. Tizenkettedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreczeni és eperjesi ügyvédegylet közlönye. Tartalom: Államügyészség. — Semmitőszéki határozatok. — Buda pesti ü^yvédegylet. Ujabb eszmék az államügyészség szervezéséhez. [ Chorin Ferencz jogtudor ügyvéd úrtól (Aradról). III Az államügyészség szervezésével minden esetre összefüggésben áll azon kérdés fejtegetése is, mily állást foglaljon el a közvádló a sértett személy irányában, s mely bűntényeknél tartozzék a közvádló, tekintet nélkül a sértett fél akaratára, hivatalból eljárni, őszintén bevallva, bárha a vádló eljárás még azon alakban is, mint az Európa legtöbb államában jelenleg honositva van, a kutató eljárás irányában tagadhatatlan előmenetelt tanúsít, — részemről egy pillanatig sem habozom kijelenteni, miszerint a vádemelés jogának államhatalom általi monopoüzálá9át, csak a társadalmi viszonyok folytán indokolt átmeneti korszaknak tekintem,snem kétlem, mert a büntető eljárás a népben élő jogérzet, és a társadalmi érettség fejlődésével karöltve kell hogy járjon, — mikép a haladás ezen terén, szükségkép a magánvádlói rendszer alkalmazására fog vezetni. Mert az állam feladatát nem a bűntettesek üldözése, hanem egyedül csak az képezheti, hogy a törvények és a birói szervezet által mindenkinek lehetőség nyujtassék sértett jogainak elégtételt szerezni, — és mindenesetre sajátságos állást foglal el, midőn egyrészt közvádlása által a bevádolt személy elmarasztalását követeli, s ezzel pártállást foglal el, másrészt pedig biráitól részrehajlatlan Ítéletet vár. A parlamentarismus klassikus földe, Anglia, a közvádlói intézményt nem ismeri, ott a vádemelés nem az államhatalom jogát, hanem minden polgár kötelességét képezi, s ámbátor tagadni nem lehet, hogy egy hosszú történelmi fejlődés eredményét képező idegen intézmény átültetése czélszerűtlen, sőt viszonyainknál fogva veszélyes eljárás lenne, mégis egy szabad ország büntető eljárásának vezérelveit tanulmányozni, mindenesetre hasznosabb, mint Francziaország törvényeit mélyebb vizsgálat nélkül Magyarországban meghonosítani, és azoknak legfelebb divatszerű külsőt tulajdonítani. Angolországban nem létezik oly állami közeg, melynek hivatását képezné a bűntettesek megfenyitését az állam nevében követelni. Ezen eszme legpraegnansabb kifejezését ép ott leli, hol maga a kormány jut azon helyzetbe, hogy mint sértett fél vádlólag fellépni kénytelen, mert még ezen esetben is a vádat nem egy államhivatalnok emeli, hanem a kormány ügyvédet vall, ki őt ép úgy mint bármely más magánszemélyt képviseli, és ezzel a kormány a büntető jog terén ugyanazon álláspontra helyezi magát, mint minden magánvádló, és vádlott személyeirányában sem a fejedelem, sem a kormány előjogban nem részesül. Az angol koronaügyész állása (attorney és sollicirator generál) a franczia vagy a német államügyészszel semmi hasonlatossággal nem bir, mert az állam által vagy az ügyvédek sorából választva, vagy mint koronaügyész az államot érdeklő ügyek képviseletével állandóan megbízatva, elég jellemzöleg, meghatározott fizetésben nem részesül, hanem minden egyes eljárásért külön dijaztatik. A franczia büntető eljárás rendszere ép az ellenkező álláspontot foglalja el, és valamint Angolországban minden az egyes polgár tevékenységétől váratik, — ugy viszont Francziaországban minden az államhatalom tekintélyére van alapítva, és a közvádlói intézmény ezen felfogással Öszhangzásban akkép van szervezve, hogy a vád, mint az igazságszolgáltatás coordinált része lép fel. Nem lehet tagadni, hogy a magánvád rendszere, ugy mintáz Angolországban alkalmazva van, sok árnyoldallal bir, s hogy az üdvös eredménynyel csak oly országban meghonosítható, hol a nép minden rétegeiben elterjedt élénk jogérzet, öntevékenységi szellem, ésajogbizt o n s á g fentartására irányzott közérzület létezik. Angliában számos egylet keletkezett, melyek a közérdekeket sértő bűntényeket közös költségen fogadott ügyvéd által üldöztetik, és a polgárok, midőn egyrészt ragaszkodnak azon eszméhez, hogy az állam kormánya a társadalomnak csak kiegészítő részét képezi, a féltékenyen őrzött önkormányzatot ezen téren is fentartva, a magánvád rendszeréből eredő hátrányokat az egyesület szelleme által elhárítani törekszenek. Ha hazánk viszonyait és az itt uralkodó jogérzet mértékét vizsgálat alá vonjuk, — lehetetlen be nem látnunk, hogy a magánvádló rendszer káros következmények nélkül nálunk nem alkalmazható, s hogy még hoszszú időn át rászorulunk egy oly közegre, melynek hivatása bizonyos büntettek elkövetői ellen hivatalból fellépni. Miként ezt már első czikkemben hangsulyozám, nem hiszem, hogy egy komolyan gondolkozó jogász ezen alapot jelenleg megingatni törekednék, mert a törvényhozónak nem elvont fogalmakból, hanem a létező körülményekből kell kiindulnia, —s mind az, mit a haladás ezen téren követel, abban pontosul össze, hogy a közvádlói intézmény szervezésénél, a kutató eljárás azon hibája, hogy a vád az igazságszolgáltatás coordinált részét képezi, gondosan mellőzendő, s hogy a vád a birák véleményére a védelemnél nagyobb súlylyal hatni képesítve ne legyen. Egyenlő jog a vád és a védelem között, a közvádló tökéletes függetlensége a kormánytól, eme czél megközelítésének első és nélkülözhetlen kellékeit képezik; ezeken felül szükséges, hogy a magánvádnak is tér engedtessék,