Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 100. szám - A hitelesitett másolatok bizonyitó erejéről

399 És igy éppen azon főczél, mi végett az egyes bírák terjedtebb hatásköre sürgettetik, a gyorsaság — ki leend játszva, megsemmisitve. Ennek következtében pedig ön magától meghiusuland mind az idó, fáradság, mind a költségkimélés, mire a nép érdekében oly nagy súlyt fektetnek. — Mert oly hatáskör mellett a perlekedés egyes biróságoknál több utánjárásba, időbe, s költségbe kerül, mint bármely társasbiróságnál. És igy meghiúsulnak mindazon képzelt előnyök, melyeket némelyek a nagy hatáskörű egyesbiróságoktól várnak. — A tapasztalat megfogja mutatni, hogy feltevéseik nem egyebek, mint puszta légvárak melyek magoktői össze fognak omlani. A gyakorlatból ki fog tűnni, mi kép a nagy hatáskörű egyes biróságok előtti törvénykezés a leghosszadalmasabb, legnehézkesebb s legköltségesebb leend — éppen azon nép legnagyobb elégületlenségére, melynek érdekében az terveztetett. A hitelesített másolatok bizonyító erejéről. Kókay Károly tszéki ülnök úrtól. A gyakorlati jogéletnek ezer meg ezer változatait előre látni, azokat szabályokba foglalni, egy törvényhozónak sem áll hatalmában. Valamint eddig minden elmélet a gyakorlatból fejlődött, ugy lesz az ezután is, a jogtudomány nem tekintethetvén annyira megállapodottnak, hogy abban javítani, pótolni, de teremteni ne lehetne. — Nem rég merült fel eset, mely a jövő alaki törvényben figyelemre méltathatik, és abban megoldást nyerhet. Felperes ugyanis keresetéhez több okmányokat mellékelt, hiteles másolatokban, melyek a kereset alapját képezvén, lényegesek voltak. Alperes ezen másolatokat bírálat alá nem vévén, az eredetiek előmutatását kérte, mely czélból több határnapok tartattak; mignem az utolsón, felperes kijelentette, hogy az eredetiek elébbi ügyvédjénél elveszvén, és egyáltalában feltalálhatók nem lévén, elő nem mutathatók; kérte tehát, hogy a hitelesített másolatok, teljes bizonyítékul elfogadtassanak. A perrendtartás 184. §-a világosan és szabatosan rendeli, hogy a mely okmánynak eredetije be nem mutattatik, az többé az ítélet hozásnál figyelembe nem jöhet. E felett vitatkozni nem lehet. — A concret esetet szem előtt tartva, váljon nem hézagos-e a törvény? Hasonló eset ritkán fordul elő ugyan, de megtörtént, a mint a példa mutatja. Eredeti okmányok nem csak a félnél, nem csak ügyvédjénél, hanem az irattárban is nyom nélkül elveszhetnek, vagy rendetlenség, vigyázatlanságból annyira eltévedhetnek, hogy azok a per folyama alatt, többé fel nem találhatók, mi eredményében ugyanegy a teljes elvesztéssel A perrendtartás VI. fejezete a hitelesítési eljárást szabályozza, de sem ezen, sem a III. fejezet, az elveszett okiratok hitelesített másolatainak bizonyító erejéről nem rendelkezik, — igy tehát, mivel az anyagi igazságot, a formának feláldozni, ha csak lehetséges, nem szabad, megkísértem a hitelesített másolatok becsületét megmenteni, alkalmas érvekkel és a kellő óvatossággal. A perrendtartás 184. §. okszerüleg csak azon esetekre vonatkozhatik, midón a félnek az eredeti okmányok bemutatása lehetséges, akár legyenek azok aző,akár egy harmadik birtokában, az utóbbi eset a 188., 189. szakaszokban szabályoztatik. Azon esetekről azonban, melyekben az eredetiek elvesztek, vagy azok bemutatása egyáltalában lehetetlen, a perrendtartás hallgat; hogy ilyen esetekben is a 184. §. szigora, minden kivétel nélkül teljesen alkalmaztassék, hogy a fél ilyenkor, alaki hiány miatt, anyagi jogát örökre elveszítse, alig hihetem, mert lehetetlenségre kötelező törvény észszerüleg nem létezhetik, mert ekkor a törvénykezési műszótárban, a hit e 1 e s i t é s i szó feleslegessé válnék. Ismeretes dolog, hogy a fél okkal móddal, hamis okmányokat gyárthat, és azokat hitelesítetheti, vagy való és igaz okmányokat hamisan másoltathat, és hitelesítethet, perben pedig az eredetieket be nem mutatván, azt állithatja, hogy elvesztek. Ugyanazért nem is ajánlható, hogy a hitelesített másolatoknak már minőségüknél fogva, csupán azért, mert hitelesitvék, könyelmüen teljes bizonyító erő tulajdonitassék, mint a bemutatott, és az ellenfél által meg nem gyengített eredeti okmányoknak. De hát mi a teendő! Szerény nézetem szerint ezen esetekben a félnek három körülményt kell bebizonyítani. 1) hogy az eredetiek léteztek; 2) hogy az eredetiek elvesztek; 3) hogy a másolatok tartalma való és igaz. Az els5 és második körülmény bebizonyítása nem lesz nehéz, de igen a harmadiké, söt néha lehetetlen is, mint azon perben, mely ezen sorok írására alkalmat nyújtott; az okmányok ugyanis régiek, a 30-as évekből valók, némelyike latin nyelven van szerkesztve, a fél azokat szüleitől örökölte, azoknak teljes tartalmát nem ismeri. Az osztrák hatályban volt perrendtartás, mely rendszerére szabatosságára és logikájára nézve hasonlithatlanul jobb a miénknél, a 150. §-ban gondoskodott is hason esetekről, midőn tudniillik az okmányok elvesztek. — Ezen §. eleget tartalmaz, de még nem mindent, mert azt rendeli, hogy ha az okmány az ellenfél hibája miatt veszett el, annak tartalmát, az arra vonatkozó fél, ha máskép nem, esküjével is bebizonyíthatja; más esetekben a fél esküje el nem fogadtatván, az okirat tartalma máskép teljesen bebizonyítandó Látszik ebből is, hogy mindezen bizonyítás csak akkor történhetik, ha az lehetséges, tovább a sokkal alaposabb és több objectiv logikával bíró osztrák perrendtartás sem ment. A tartalom teljes bizonyítékának lehetlensége esetében rendén volna talán, ha az ellenfél a hitelesített másolatok tartalmának megbírálásába bocsájtkozni köteleztetnék ; azok bizonyító erejének megbirálása pedig, a per előzményei, a per egyéb körülményei, a felek viszonyai, ezen viszonyoknak a perben jelentkező egyéb viszonyokhozi correlatiója szerint a biró belátására bízatnék. Hogy teljesen megértessem, előadom az esetet is, a mennyiben az közleményemet kiegészíti. A. B. C. testvérek voltak, és igen szép terjedelmes nemesi jószágokat bírtak. A. kezelte az egészet, későbben szerződés mellett haszonbérbe vette. Elhalván pedig A. testvérei és özvegye között egyenetlenségek támadtak, minek következtében 1835. évben egyességet kötöttek, hogy az özvegy a birtokokból eltávozván, özvegyi joga fejében teljes kielégítésül 50 ezer forintot kapjon, melyből 30 ezer forint neki kifizettetett, 20 ezer forint azonban visszatartatott, mivel B. és C-nek az özvegy férje ellen, ennek kezelése és a haszonbérből követeléseik, leszámolásaik voltak. Ezen egyességben meghatároztatott, hogy B. és C. követeléseit egy választott bíróság 1836. évben eldöntse, és annak 100*