Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 100. szám - A hitelesitett másolatok bizonyitó erejéről

400 eredményéhez képest, az özvegynek vagy a visszatartott egész 20 ezer vagy a megítélt rész öszveg kifizettessék. Az egyezkedő felek a bírákat meg is választották, a vá­lasztott bíróság azonban sem a 30 as sem a 40 es években nem döntött, és így történt, hogy az özvegynek utódai, az 50-es években a volt cs. k. bíróságok előtt ;i 20 ezer forint végett a pert megkezdették és meg is nyerték. B. és 6'-nek utódjai már most végrehajtás alá kerülvén, midőn azügy már körmükre égett 1864. évben az elévülési időn belül megkezdették ellenköveteléseik végett a pert, ok­mányaikat hitelesítették, ezeket becsatolták, de az erede­tiek a per folyama alatt elvesztek. — Ebből láthatni, hogy a pernek előzményei, a felek­nek viszonyai, ezen viszonyoknak a per körülményeihezi correlatiója, elég támpontot adhatnak a bírónak, hogy a pert érdemlegesen eldöntse, annál is inkább, mivel al­peres az egyezséget nem tagadja, nemis tagadhatja, mert neki ís a 20 ezer fo int, csak is ezen egyezség alapján ítéltetett meg. — Tudom, nagy fába vágtam a fejszét, tudom, sok igen scrupulosus biró elszörnyed, mert felnyitottam az em­beri gyengeség és tévedés ellen megóvó zsilipeket, de hisz van három forumuuk, és a vesztes félre nézve is megnyugtatóbb marad, ha ügye érdemlegesen eldöntetik, mintha az alaki jog szigorának oly mereven feláldozta­tik, mint azt a mi perrendtartásunk megkívánja, — mely­ben még, az osztrák perrendtartás 150. § ának szabályai sem foglaltatnak Végre ezen eset indokából megemlitendőnek vélem, váljon nem volna-e tanácsos, az általános 32 évi elévü­lési időt rövidebbre szabni, mit a mai viszonyok, lévén elég ügyvéd és bíróság, ugy is megengednek; mi által a peres kérdéseknek szerfeletti elhanyagolása, így terhe­sebb eldöntése meggátoltatnék. Semmitöszéki döntvények. A közalapítványok törvényileg a közalapítványi ügyigaz­gatóság állal képviseltetvén, azok a közalapítványi uradalom fötisztsége kéyviselele mellett perbe nem idézhetők. Róth Samu s neje Abauj megye tszéke előtt gróf Kor­nis Józsefet mint a mislyei közalapítványi uradalom fő­tisztjét 3634 for. erejéig kártérítési perbe idéztette— ala­pul az szolgálván a keresetlevél tartalma szerint, hogy gr. Kornis mint azon uradalom főtisztje az alapítványi uradalomhoz tartozó Zemplénmegyei jószágokat nekik haszonbérbe adta, évenkinti 4201 frt. haszonbér mellett — minek használatában azonban csak egy évig lehettek, s ekkor alaptalan ürügyök alatt a birtokból elmozditat­tak — mi tetemes kárt okozott nekik. A tszék 1870. jun. 27-kén 2614. sz. a. végzésével az illetőséget megalapítván, perfelvételre határnapot tű­zött ki. Ez ellen Szentléleky Gyula, mint a közalap, javak kerületi ügyésze a köz alapit, ügyigazgatóság nevében semm. panaszt adott be azon okból, mert a perr. 33., Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Elófizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza 1 l-ik sz. a. 2-ik em. balra Pesten, 1870. Nyomatott Koo$i Sándor saját nyomdájában Hal-piacz ét al-dunator tarkán 9. ««. a. 89. §§. szerint a közalapítványok az alapítványi ügy igaz­gatóság által idézendők perbe — tehát az uradalmi fő­tifzt törvényes képviselője nem lehet. A Semraitőszék annak helyt adott s a neheztelt végzést a 297. §. 1. p. alapján megsemmisítvén a bíró­ságnak meghagyta, hogy felperest keresetlevelének a 89. §. szerinti kiigazítására utasitsa, „mert a keresetlevélben gr. Kornis József, mint a mizslei m. k. közalapítványi uradalom főtisztje s képvise­lője levén perbe idézve; miután a közalapítványok 84. §. szerint a közalapítványi ügyigazgatóság által képvi­seltetnek, — az alperesi közalapit, uradalom helytelenül lett gr. Kornis József, mint uradalmi főtiszt képviselete mellett megidézve." (1870. decz. 7. — 12517. sz.) A sommás illetőség alá tartozó ügyek a rendes peruira át nem tétethetnek, ha nem az okirat valódisága vonatott két­ségbe, hanem az arra alapított követelés támadlalolt meg. Frank Vilmos gróf Lichnóvszky Róbert ellen Po­zsony város sommás bírósága előtt 630 forint adóság fize­tése iránt sommás pert inditott egy még 1844. évben kelt chartabianca alapján, melyben az magát a sommás eljárásnak alávetette. — Tárgyaláskor alperes a kerese­tet rendes perutra kéri utasitatni, mert az A) alatti köte­lező okmányt még kiskorúságában állította ki, s igy az reá nézve érvényes s kötelező nem lehet; midőn pedig a szerződés megtámadtatik, a kereset rendes perutra utasí­tandó. — Felperes e kifogást elvettetni kéri, mert alperes az A) okmányt vissza nem vonta. Egyébként a kötvény keltekor alperes már törvényes korú levén és saját rendel­kezési vagyonnal birván, törvényeink szerint magác le­kötelezhette. Az egyes bíróság f. év okt. 7-kén 926. sz. végzésével illetőségét leszállította s felperest rendes perutra utasí­totta; mert alperes kereset levele alapját az A) kötelezőt megtámadta, s igy magára a főkötelezettségre nézve sze­mélyes kötelezettségi tehetségének hiánya miatt kifogá­sát érvényesítette; minek ez iránybani eldöntése sommás bíróság illetőségéhez nem tartozik. Ez ellen felperes sem. panasszal élvén, ki­fejti, hogy az A) okirat valódiságára nézve kétségbe nem vonatott s abban a sommás perui, kiköttetett; és mert itt a 95. §. egyik esete sem forog fenn, hogy ez alapon fel­peres rendes perutra utasítható lenne. A Semmitőszék e panasznak helyt adott, s a ne­heztelt végzést a 297. §. 6. pontja alapján megsemmi­sítette; „mert alperes nem a kereset alapjául felhozott ok­irat valódiságát vonta kétségbe, — hanem az arra alapí­tott felperesi követelést; ily esetben pedig a perrend 95. §. értelmében a sommás perutra tartozó ügyek rendes perutra át nem tétethetvén, — az eljáró bíróság birói ille­tőségét azon oknál fogva, hogy a kereseti ügy a főköte­lezettség ellen támasztott kifogás miatt rendes útra tarto­zik—helytelenül szállította le." (1870.nov.23.11052) Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents