Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 82. szám - Hg. Karagyorgyevics per [6. r.]

328 értelemben ajánlom annak elfogadását is; hogy az ügyvédi kar testületileg kormányozza önmagát, függetlenül gyakorolván saját kebelében tagjai felett a fegyelmi hatalmat is; mert csak az önkormányzat rendszere mellett várható az, hogy az ügyvédi testületet megillető erkölcsi hitel és tekintély régi fényében felragyogjon ismét, és mert autonóm országban, mint a mienk, azok felett, kik a jog és igazságot szükségesetén még a hatalom ellenében is hivatvák megvédeni, fegyelmi hatalmat eredményesen csakis a bátor harczosok egyeteme, illetve kiküldöttei gyakorolhatnak. (Folytatása következik.) Hg. Karagyorgyevicg per. (Folytatása.) A herczeg vádirata tovább igy szól: Hogy pedig Radovánovits vallomását vissza vonva ezt nem alap nélkül tette, kitűnik indokolásából, melynélfogva ő az ellenkezőnek kimondására kényszeríttetett, és hogy ő megnevezte a helyet, a hol sept. 8-án valójában volt. Arra nézve, miszerint a vizsgáló bizottság által kényszer használtatott a a vallomások kicsikartatának, felperesi főügyész ur azon kijelentésére, hogy ilyenek alkalmazása Radovánovitson nem volt látható, elég legyen czáfolatul egyszerűen hivatkozom az Európailag ismert vizsgáló bizottság működésére, s csupán felemlítenem azt, hogy az 1868. jun. 14-én tartott végtárgyalás alkalmával Ivkovits Vidoe arról panaszkodott, hogy négy napig ébrezteték, s igy kényszeriték vallani, hogy Radovánovits Kostát kínozták, hogy Nenadovits Szvetozáron a börtönben kegyetlenkedtek, melyek eléggé támogatják azt, miszerint Radovánovits Pált kényszeriték visszavont vallomására. Felhozza még felperesi főügyész ur, hogy a mig Radovánovits Pál társai és rokonaira nézve mindig megmaradt vallomása mellett, addig engem illetőleg visszavonta vallomását, s ebből azt következteti, hogy azt elfogadni nem lehet. Ugy, de ezen körülmény inkább azt bizonyítja, hogy vallomását vissza kellett vonnia, nem pedig azt, hogy nem. Mert rokonok iránt az ember inkább viseltetik előszeretettel, ha azok bűneinek bevallása mellett egy idegenre nézve az ártatlanságot mondja ki, az csak azt bizonyítja, hogy ezen kimondás teljesen való. Felperesi főügyész ur Radovánovits kimondását más tanukkal igyekszik fentartani, a kiknek Radovánovits Ígéreteket tett a terv létesülése esetében, s kiket azzal ámított volna, hogy a dolog az én beleegyezésemmel történt. Azonban amit Radovánovits egyiknek másiknak mondott, a mit igért, a mit tudtom és beleegyezésem nélkül terjesztett, az engem felelősséggel nem terhelhet. — Elébb be kellene bizonyítani azt, hogy a mit Radovánovits mondott, az valóban ugy volt, s csak akkor érne valamit ezen tanuk vallomása, de ez nem történt, s igy ezen harmadik személyek közti beszélgetés ellenem semmiféle bizonyítékot nem képezhet. Még Radovanovitsnak Trifkovicshoz 1868. június l-jén intézett leveléből is bizonyitékot akar formálni felperesi főügyész, mely szerint Radovánovits csak ezen levél után vonta volna vissza vallomását a levélben kifejezett harmincz ezer forintnak visszavonási dij elnyerése fejében. Azonban Radovánovits már június 14-dikén visszavonta vallomását s igy e levéllel mitsem lehet bizonyítani. A felperesi vádirat az ellenemi vádat továbbá Vilotiejevits András vallomásából kivánván igazolni, a midőn azt mondja, hogy ennek töredelmes s mindig egyező vallomására hivatkozik. Azonban, melyik hát Vilotievitsnek azon „töredelmes és mindig egyező vallomása"? Az-e, midőn azt mondja (1868. június 10.), hogy ő a 27,800 ftot Trifkovicstól az én levélbeli utasításom folytán török telkek megvásárlására kapta-e, s mert ilyeneket nem vehetett, az összeget aranyokra beváltá Harabilcsovitsnál s azokat Rumaniába akarta küldeni nekem a kamarasia által, de mert ezen hivatal azt el nem fogadá, az aranyok nála maradtak, — vagy az-e a mindig egyező vallomása, a midőn azt mondja, hogy én őt elcsapással fenyegetem, ha a gyilkosságban részt nem vesz s e ozélra annyi pénzt nem ad a mennyit Radovánovits kívánna; vagy az-e a mindig egyező, a midőn azt mondja, hogy én vele nem tudatám a czélt, a melyre a pénzt Radovanovitsnak kiszolgáltassa; vagy az e? a midőn a végtárgyaláson haldokolva, s csupáu az orvosilag nyújtott szeszek által életben tartva, minden hozzá intézett kérdésekre nem szólott s csupán a fejét ingatá ? vagy az-e, a midőn Antunovits a Vukacsevicsekkel szembesitve, ezek szembe őt meghazudtolák ? Váljon, melyik legyen ezek közül a töredelmes s mindég egyező vallomás, ezt a felperesi főügyész elfeledi megmondani, de, hogy valaki ezeket egyezőknek tartsa, az nem képzelhető. Különben is Vilotievitsnek későbben tett vallomásai magokban hordják az ellentéteket. Ugyanis, miként lehessen képzelni azt, hogy az ur szolgájával oly titkot közöljön, mint egy — fejedelem meggyilkolásának titka, s azután elkergetéssel fenyegesse, ha ő — ahhoz csatlakozni vonakodnék; hisz ez esetben azonnal a szolga lenne az ur, a titok kényszer eszközével kezében. Azután, hogy lehessen valakit kényszeriteni a gyilkosságra, ha ő azt tenni nem akarja, s szabadságában áll elhagyni urát ? Fel is ismerte ezt a belgrádi ügyész, s Vilotievitsnek ezen kifogása tekintetbe nem vétetett, mert ő önállóan cselekedheték. Miként képes tehát a felperesi főügyész ebből ellenem vádat formálni, az megfoghatatlan. Azt mondja a vádirat, hogy a levélben ugyan a török házhelyek megvételéről volt szó, de Trifkovits más szóbeli utasítást adott Vilotievitsnek. Azonban én kimuttam, hogy akkor hirdetve volt a házhelyek eladása, kimutattam, hogy levélben adtam utasitást azok vételére, a pénz beváltása, elküldésének törekvése utasításom szerint történt. Hogy lehet tehát ennek semmivel nem bizonyított ellenkezőjét feltenni s abból ellenem vádakat alkotni ? Ha Trifkovits mást mondott, azt nem én mondtam. S ha Vilotievits e szerint cselekedett volna is, utasításom ellen cselekedett volna, mi őtet terheli, — mert ő csakis Írásbeli utasítással védheti magát. De ő nem cselekedett másként, mint a hogy azt a tanuk bizonyítják. A pénznek a fejedelem meggyilkolása után Vilotievits szerint Radovanovitsnak lett volna átadandó, ugy; de a pénz, mely arannyokra felváltva 5000 aranyat tett ki, nála egész 4284 aranyig megtaláltatott, és igy ebbeli kimondása a tényekkel van megezáfolva. Hogy Vilotievits a jószág jövedelmekből 4170 aranyot adott volna az összeesküvőknek, az nem igaz, mert mióta ö kezelte jószágaimat, egy krajezár jövedelmem sem volt, miután előbbi jószágigazgatom annyira eladósitotta azokat, hogy csak javitásokra maga Vilotievits 3000 aranyat vett fel kölcsön. Az állitólagos kiadásokat tehát Vilotievits a jószág jövedelmekből nem fedezhette és igy azoknak előadást nem igaz. (Folyt, köv.) Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza 11-ik sz. a. 2-ik em. balra Pesten, Í870. Nyomatott Koo$i Sándor saját nyomdájában hal-piacz és al-dunasor sarkán 9. tz. o.