Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 78. szám - Jogászgyülés sept. 26-ki ülései [2. r.]

311 gyötrelmes módon mé3záról le 10—20 embert. S miután | a gonosztevőnek is csak egy élete van, mind a kettőt egyformán kell büntetni. Azt mondja ugyan az ellenvélemény, hogy életfogytiglani rabságra is csak egyszer lehet Ítélni az embert, de feledi, midőn ezt állítja, hogy az életfogytiglani rabság végtelenül súlyosítható. A halálbüntetés kizárja a javulást. Mondják ugyan, hogy a halálra Ítéltek utolsó perczeikben meg szoktak térni. Ez jobbára csak tettetés, mely kegyelemnyerésre számit, vagy kicsikart szavak, melyeket az öntudatlan ember desperatiójában kiejt. Ez a javulás csak a sirnak jő. Az államnak más javulásra van szüksége, javulásra, mely az emberiséget kiengesztelje, s ez csak a börtönben és nem az akasztófán érhető el. Itt jó viselete által kiszámithatlan hasznot csinál az államnak, mert a jó példa a többi fegyenczekre is javitólag hat, s szorgalma s munka által az okozott kár megtérítése lehetségesittetik. A halálbüntetés, ha ártatlanon hajtatott végre, helyrehozhatlan. Az ellenvélemény azt mondja ugyan, hogy ez a börtönbüntetésről is áll, s iparkodni kell, hogy az eljárás oly korlátokat emeljen, p o. a birák egyhangúságában, melyek mellett ártatlanok elitéltetése lehetetlen legyen. Előadó szerint addig, mig a bosszú s irigység érzetei ki nem lesznek az emberből irtva, mig lesznek emberek, kik hamisan tanúskodjanak, s mig szakértők tévedése nem ritka dolog, s ez véges embereknél mindig igy lesz, addig az igazságtalan elitéléseket lehetetlenitni nem sikerülend. Ez ugy áll, a mint áll az, hogy életbe senkit többé visszahívni nem lehet. De nem áll feltétlenül az, hogy a börtönbüntetés is helyrehozhatlan, mert először van idő és ösztön a rabságra Ítéltek hozzátartozóiban, hogy az igazság kimutatásán tovább is fáradozzanak, a holtnak rehabilitatióján ellenben többé senki sem igen fáradozik, s a halálbüntetés egy perez müve, ezután már helyrehozhatlan, a szabadságbüntetés ellenben lassan folyik, s lefolyása alatt bármikor derüljön ki, legalább a hátralevő időre nézve lehetséges a rehabilitatió. S egészen lehetséges ez a mulasztás és kárra nézve. A halálbüntetés lehetetleníti az igazság utólagos felderítését, miután, ha némely körülmények iránt az igazságtalanul elitélt meghallgatása volna szüksége?, a sirban az örökre néma marad. A halálbüntetés nem is elrettentő. Mutatja az ezredek hosszú sora. Azóta mostanig alkalmazták — sikertelenül. Nyers kedélyekre, a kik megszokták száz- meg százszor koczkára tenni életöket, nem is lehet már elrettentő. A bűntett elkövetésénél is halál érheti a gonosztevőt, utóbb az üldözésnél is. Ez azonban nem volt még képes visszatartani a gonosztevőket a büntettek elkövetésétől. S ha ezen közeli életveszélyek nem elég hatásúak, hogy lehet a törvényben álló, a bünüzőtől nem is ismert halállali fenyegetéseknek visszarettentő hatást tulajdonítani. Addig, mig a bűnösnek kézre nem kerülni van reménye, addig a törvény fenyegetéseitől nem fél. S ha tudja, hogy elcsípik, elég fenyegetés neki az életfogytiglani börtön is, végtelen gyötrelmeivel. Nincs megye hazánkban, hol akasztófák ne lennének láthatók. Mint egy „Mementó móri" intik az arra menőket, hogy ne bűnözzenek. S mi hatásuk volt? Gyilkolnak most is ugy, mint évtizedek előtt. Csak elvadítják a kedélyeket. Naponta látunk embereket meghalni, a halál tehát közönyös előttünk s nem oly visszarettentő, mint az életfogytiglani rabság. Az 1840-ki magyar büntető törv. javaslat elejtette a halálbüntetést Háládatlanság volna ezen elv üdvösségét meg sem kisértve, a halálbüntetésnél tovább is megmaradni. — Visszaélés volna, melybe a nemzet önuönmagát helyezné. —> Az ellenvélemény jobbára az elszaporodott rablógyilkosságokra utal, mint a melyek a halálbüntetés megszüntetését akadályozzák. De nem a halálbüntetés alkalmazásának idején lett-e az ország közbiztonsága oly szomorú? Elvárja az előadó, hogy a magyar jogászgyülés nem a bakó kezeibe fogja letenni az ország közbiztonságát, hanem kívánni fog korszerűbb reformokat. (Folyt, köv.) Semmitőszéki határozatok. Aposta ig azgatóságnak közigazgatási uton hozott marasztaló ítélete végrehajtás alapjául nem szolgálhat. Az nem képez oly választott bíróságot, melynek Ítélete a perr. 345. §. g) pontja alá soroltathatnék. Nem lesz kivételt, hogy a posta-hivatalnok szolgálatba léptekor magát azon közigazgatási hatóságnak alávetette. A m. k. kincstári jogügyek igazgatósága Torontálmegye tszékéhez végrehajtási kérvényt nyújtott be f. év jan. 9-én Zsiros Lajos volt postamester ellen, a postakincstárt illető 11,213 frt. s járulékai erejéig. A végrehajtás elrendelésének alapjául a pósta igazgatóságnak közigazgatási uton hozott azon határozatát mutatta fel, mely által nevezett volt pósta mester a kitett összeg megtérítésében elmarasztaltatott. Amegyetszék ezen kérvényt f. év jan. 12-kén 68. sz. a. kelt végzésével visszautasította; mert „a felmutatott, nem rendes bíróság által hozott határozat bíróság által eszkozlendő végrehajtás alapja a perrend 345. §. értelmében — nem lehet." A kincstár képviselősége ezen végzés ellen semm. panaszt adott be; minthogy a perrend 345. §. g) pontja szerint a végrehajtás nemcsak a rendes, hanem a választott bíróság által — hozott ítélet alapján is elrendelhető; és ily választott bíróságnak jelen esetben a közigazgatási hatóság is tekintendő, melynek t i. alperes magát szolgálatba léptekor alávetette; és minthogy alperes azon közigazgatási hatóságot illetékesnek el is ismerte, miután határozata ellen jogorvoslattal nem élt. A Semmitőszék a panaszt elvetette; „mert végrehajtást kérő semmivel sem igazolta, hogy azon hatóság, mely a végrehajtatni kért ítéletet hozta, oly minőségű választott bíróságnak tekinthető, melynek ítélete a perrend 345. §-nak g) pontja alá sorolandó lenne; ennélfogva a 297. §. 18. pontjának semmiségi esete fenn nem forog." (1870. aug. 26. — 6697. sz.) A perbeli kiegyezés ténye elismertetvén, felperesnek azután bekövetkezett azon nyilatkozata, hogy a pertől visszalép, nem tekinthető perletételnek {70. §.), mely pervesztésnek vétetvén a perköltség viselésének terhével jár. Kolodinszky Hypolit mint felperes Hevesmegye polg. tszéke előtt Prás Nándor mint alperes ellen 1869. évi 3995. sz. a. 100 forint hatalmaskodási dij megfizetése iránt rendes pert indított. Az eljáróbiróság f. év jan. 28-kán 365. sz. a. a perr. 113. §. értelmében megszüntetettnek bíróilag kimondotta, és felperest az alperesi ügy78*