Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 76. szám - Észrevételek a perrend hiányairól 8. [r.]

Pest, 1870. péntek september 30. 76, szám. Tizenkettedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreezeni és eperjesi ügyvédegylet közlönye. j> A jnlins—septemberi előfizetési időszak lejárván tisztelettel kérjük évnegyedes előfizetőinket, szíveskedjenek előfizetésük megújítása iránt, mielőbb intézkedni. — íj előfizetőknek még szolgálhatunk teljes példányokkal — a mult évből is. Észrevételek a perrend hiányairól. Kaffka Ignácz tszéki ülnök úrtól (Szatmárott.) VIII. 34. A 422. §-nak első pontja, mely azt tartalmazza, hogy „ingatlanok, mennyiben törvény szerint együvé tartoznak, vagy a telekkönyvi szabályok szerint elválaszthatlan egészet képeznek, együtt foglaltatnak le, és bocsáttatnak árverés alá," — a második ponttal, mely ugy rendelkezik, hogy „ha valamely a törvény szerint együvé tartozó, vagy feloszthatatlan ingatlan vagyon többeké s csak egy, vagy több, de nem valamennyi tulajdonos ellen intéztetik a végrehajtás, csupán a marasztalt fél jutalékainak tulajdonjoga foglaltatik le s bocsáttatik árverés alá" — ellentétet képez. Mert, ha az együvé tartozó és elválaszthatatlan egésze* képezó vagyont az első pont szerint együtt kell eladni, mi nagyon természetes ; akkor azon feloszthatatlan vagyonnak egy részét, bárha a tulajdonjog közös, külön eladni alig lehet. De nem is hiszem, hogy találkozzék oly vevő, ki ily feloszthatatlan közös vagyonnak egyik vagy másik tulajdonost illető jutalékát megszerezni akarná, még akkor is, ha a tulajdonjog aránya megállapítva lenne; példát hozok fel, hogy megértessem. A) közös apa elhaltával annak hagyatéka, mi egy kis szobás lakházból s 150 • öl területű úrbéres zsellér telekből áll, hat gyermekére száll, de abból egyszersmind özvegyi jognál fogva a hátramaradt házastársat is lakás illeti. Az özvegy édes anya gyermekeivel, kik közül öt még kiskorú, az érintett zsellértelket közösen használja, azonban a nagykorú örököst adósság terheli, minek folytán ellene végrehajtás intéztetik és a 422. §. szerint egyedül az azt illető jutalék, vagyis a feloszthatatlan zsellérteleknek özvegyi joggal terhelt egy hatodrésze bocsáttatik foglalás és árverés alá. Már szeretném tudni, ki fog azért csak egy forintot is adni, midőn előreláthatólag a megvett birtokrésznek semmi hasznát sem veheti, s igy leginkább és számos esetben a hitelező marad kielégítetlenül, még akkor is, ha megítélt követelésének kielégittetése végett, a közös birtokból marasztalt adósát illető tulajdoni jog arányának megállapítását, egy felperessége alatt lejáratott költséges osztály per utján kieszközölte volna. Hogy ezen 422. §-nak a hatályon kívül tett id. törv. szab. 126. §-tól eltérő intézkedése a gyakorlati életben nyertes felperes kielégítését számtalanszor meggátolja, s a közhi telnek is ártalmára van, a felhozott példából is átlátható, söt alig tudom elképzelni, hogy miután végrehajtató a közös vagyonnak egy részére, illetőleg a marasztalt illetőségére nem tulajdoni, hanem csak zálogjogot nyer, hogyan lehet ez alapon felperes a tulajdon felosztása iránt I indítandó perben. 35. A 427. §-nak ezen kifejezése „kiküldő bírósághoz" — nem lehet helyes, mert a végrehajtást a perben ítélő bíróság rendeli el, tehát a becslést is az ő kiküldöttje foganatosítja, ki eljárásáról a 425. § szerint a végrehajtási okiratok beterjesztése mellett hozzá tesz jelentést; másrészről az árverés iránti folyamodvány a 428. §. szerint már a telekkönyvi hatósághoz intézendő; mielőtt tehát a végrehajtást elrendelő bíróság a hozzá beérkezett becslési iratokat a telekkönyvi hatósághoz által nem teszi, — az árverés iránti kérelemmel fellépni sem lehet, miért is az érintett kifejezés helyébe ezen szavak „telekkönyvi hatósághoz* jobban illenének. 36. A 428. §. szerint „az árverési folyamodványban köteles a végrehajtató a becsértéket igazoló hivatalos okiratokat bemutatni, azok alapján az árverelendő jószág becsértékét szám szerint kitenni." — Ezen rendeletnek hogyan feleljen meg a végrehajtató? gyakorlatilag megfejteni alig lehet. Mert a végrehajtásra kiküldött, vagy a 424. §-hoz képest az ingatlan birtokra eső egyenes adómennyiségről szerez a B) tabellából kivonatot, vagy a becslést ott, hol az ingatlan birtoknak tartozékai vannak, a 363. § nak megfelelő eljárással becsüsök alkalmazása mellett teljesiti s arról jegyzőkönyvet vesz fel. De mindkét esetben a végrehajtási okiratokat köteles a kiküldő bírósághoz beterjeszteni, honnan azok a 425. §. értelmében az árverés elrendelése és a további teendők teljesítése végett a telekkönyvi hatósághoz tétetnek által, — s igy azok nem maradhatnak a végrehajtatóvagy megbízottjának kezénél, tehát lehetetlen, hogy a telekkönyvi hatósághoz már áttett hivatalos okiratokat az árverési folyamodványban felmutassa, ha csak azokat onnan előbb ki nem kéri, erről pedig a törvény nem rendelkezik, de ily felesleges és czél nélküli eljárást okszerűen nem is rendelhet. 37. Hogy a 429. § nak gyakorlati alkalmazását a 431. §., mely szerint „mind az igénylőknek, mind a jelzálogos hitelezőknek, mind a marasztalt félnek joguk van a végrehajtató által előterjesztett terv szerint már megállapított feltételekre nézve netaláni észrevételeiket az árverésre kitűzött első határidő első felében benyújtani s a beadott észrevételek szerint a feltételek módosíthatók" — nemcsak megnehezíti, de lehetetlenné is teszi, kimutatja a 433. §., mely azon utasítást foglalja magában, hogy az árverési végzéssel (429. §. második pontja) egyidejűleg hirdetmény bocsátandó ki, melyben c) pont szerint a kikiáltási ár és leteendő bánatpénz, d) pont szerint az árverés helye, napja, órája és megállapított feltételei kiteendők. Ha tehát már az árverési feltételek e szerint közhírré tétettek, hogyan igazolhatja ki a bíróság a 431 § értelmében benyújtott észrevételek alapján azokat, a nélkül,hogy az első végzés és hirdetmény megsemmisítése mellett, egy 76