Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 73. szám - A debreczeni ügyvéd-egylet észrevételei az urbéri stb. ministeri törvényjavaslatokra [2. r.]

290 306. §. esetében is hosszasabb határidő, például 3 év alatt igazolható volna a mulasztás, s ekkor a 315. §. és 316. §§-ok a) pontjai kimaradhatnának. 23. Továbbá a 310. §-nak utó része, mely azt tartalmazza, hogy „ha a mulasztás nem igazoltnak mondatik ki, a mulasztás miatt hozott elóbbi határozat lép hatályba" — gyakorlatilag alig érthető. Mert igen sok esetben utasíthatja el a biró az igazolási keresetet, midőn még oly határozat, mely hatálybaléphetne, nem létezik; mint például, ha alperes ellenbeszédének elmulasztását kívánná igazolni, s kérelmétől elüttetnék, minő végzés léphetne ez esetnél hatályba? — midőn még nincs más, mint a keresetre határnapot kitűző végzés? — Ez lehetetlen, mert épen az által, hogy igazolásnak hely nem adatott, a mulasztó fél nyerne, mi pedig képtelenség volna, itt tehát azon kifejezés helyett „az előbbi végzés lép hatályba" — helyesebb volna: a mulasztás jogkövetkezménye(111. §.) áll elő. 24. A 308. §. tartalma sem hárít el minden kételyt, mert például, ha sommás perben hozott Ítélet elleni felebbezés, vagy eskületétel elmulasztása miatti igazolási keresettel lépne fel az elkésett; váljon az ügyérdemét, mi jogérvényesen van már eldöntve, lehetne-e az igazolás kérdésével együtt tárgyalni s mindkettőt egy közös Ítéletben megoldani, miként a 308. § ban kifejezve van. Végre a 312. §., mely csak annyit foglal magában, hogy „minden egyes periratra nézve a fél csak egyszer élhet igazolással" — bővitendő, illetőleg minden félreértések kikerülése és szabatosság tekintetéből is akként lenne szerkesztendő, hogy „minden egyes periratra, valamint tárgyalásra perenkivüli ügyeknél is a fél csak egyszer élhet igazolással". Mert a 206. §. már a tárgyalásról is megemlékezik, s midőn sommás perekben több tárgyalás történik, a törvényben világosan kell gondoskodni arról, hogy ily esetben hányszor lehessen igazolással élni, nehogy a biró határozatát pusztán következeire állapítsa, mi könnyen az ügy halogatására irányozható semmiségi panaszt vonhat moga után. A perenkivüli ügyekre szintén kii erjesztendő az igazolás, mert e tekintetben is tárgyalások szükségeltetnek, még pedig igen gyakran oly jelentőségű ügyekben, hogy a meg nem jelenés vagy kérelem beadásának elmulasztása terhes következményeket vonna maga után, hol tehát az érdekelt felet jogkövetkezetességnél fogva az igazolástól elzárni nem lehet. 25. A 324. §. szerint zárlatnak csak akkor van helye, ha a felmutatott bizonyítékokból alaposan vélelmezhetni, hogy panaszlottnak tettleges birtoka nem jogos alapon nyugszik, a kérelmezőnek ellenben ahhoz jogos igénye van. E részben csak annyi észrevételem van, miszerint lehetnek oly esetek, melyekben a tettleges birtoklásnak jogosságára nézve, midőn t. i. nem a birtokjog, de maga a birtok tulajdonisága válik vitássá, biztosan még vélelmezni nem lehet, sőt a birtoklás jogos is lehet, de a tulajdonság kérdésének eldöntéséig mégis szükségesnek mutatkozik a zárlat elrendelése, mi különösen adásvevésekből eredhető kérdéseknél fordulhat elő. Azért úgy vélném, miszerint a zárlat akkor is elrendelhető lenne, midőn a kérelmező oly jogos czimet mutat fel, mely tulajdoni, vagy használati jogszerzésre alkalmas alappal bir. 26. A 330. §-nak intézkedését, mely szerint telekkönyvi tárgyakra zárlat feljegyzését a zárt foganatosító biró hivatalból köteles kieszközölni, czélszerűbb lenne oda módosítani, hogy a zárlat feljegyzésének elrendelése mindjárt a zárlatot elrendelő végzésben kimondatnék, s a végzésnek az illető telekkönyvi hatósághozi áttétele melleit foganatosíttatnék. Mert különben megtörténhetik, hogy addig, mig a zárlati eljárás befejeztetik, a kérdés alatti telekkönyvi ingatlanság egy harmadik személy érdekében terheltetik meg oly zálogjoggal, mi által a zárlatot jogosan kérelmezőnek fellépése, sőt a czélbavett zárlatnak foganatosítása meghiúsul. De itt tekintetbe veendő a telekkönyvi törvény 60. §-a is, mely szerint ingatlanokra telekkönyvi bejegyzések hivatalból nem eszközölhetők. Mondhatna ugyan valaki, hogy az 1868. évi LIV. törvény mint későbbi a telekkönyvi törvényekben foglalt intézkedéseket megváltoztathatja, ámde ez attól különválva alkottatott, és a birói ügyvitel tárgyában kiadott ministeri rend. bev. fejezetében is világosan kifejezve van, hogy ez által a telekkönyvi hatóságnál fennálló szabályok nem érintetnek. Épen azért a felmerülhető zavarok kikerülése és az egyformaság elérése tekintetéből figyelembe veendő lett volna a p. t. r. 359. §., mely szerint telekkönyvezett ingatlanokra a végrehajtási foglalás a végrehajtási végzésnek bekebelezése által történik, már pedig a zárlati biztosítást sem lehet egyébnek, mint előleges foglalásnak tekinteni. A debrcczeni ügyvéd-egylet észrevételei az úrbéri stb. iniuistei'i törvényjavaslatokra. (Folytatás.) 23. §. E szakasz világosság kedvéért a törvény szövegébe mindenesetre beigtatandóvolna ugyan; de miután maradványföldekről szól, melyek a 13. 14. §-okban tárgyaltattak, a szerkezet helyesebb logikai rendjénél fogva a 14. §. után közvetlenül, mint 15. §. lenne befoglalandó, mely után a következő §§-ok egygy&\ előbbre eső számot nyernének. 24. §. A község ma mint ilyen, fogalmában a volt földesurakat, s több másokat is befoglal azokon kivül, kikről ezen szakasz emlékezik; annálfogva az első sorban e helyett: „a községek" ez volna teendő „a volt úrbéresek". 28. §. Ezen szakasz e kitétele „váljon minden egyes telekre nézve ennek nagyságához képest, mennyi erdőterület felel meg" igy lenne módosítandó: „hogy minden egyes telek minőségére nézve (azaz egy egész, fél, negyedrész sat.) ennek nagyságához képest mennyi erdőterület felel meg. 31. §. A mint szerkesztve van, különösen a volt jobbágyok körében, félreértésekre adhatna alkalmat, s azokat egyes esetekben visszaélésekből meritendő jogtalan követelésekre bátorítaná. Továbbá a törvényjavaslat mindkét félre kényszeritőnek látszó rendeletét, a mindkettőnek gyakran valódi érdekében fekvő szabad egyezkedés fentartásával, enyhitendőnek vélnénk. Ehhez képest e szakaszt ekkép módosíttatni javaljuk. 31. §. Ha a volt jobbágyok saját földesuruknak valamely má? közeli határbeli erdejében voltak a faizás törvényes gyakorlatában: illetményük, a mennyiben más szabad egyezkedés közbe nem jöhetne, az erdőből hasítandó ki." 40. §. Azon rendelete, hogy: „Az erdőből kihasított legelő rész a volt jobbágyok erdőilletményébe nem szá-