Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 70. szám - Megjegyzések "A végrehajtási eljárás némely hátrányai"-ról irt czikkre [1. r.]

278 gei pontosan megállapitandók, a 348. §. a) pontja pedig | azt tartalmazza, hogy a teljesítendő kötelezettség misége, | s ha pénzbeli fizetésre vonatkozik, annak összege tőkében és járulékaiban a végrehajtási kérvényben világosan bent foglaltassak. Hogyan felelhet meg tehát a végrehajtást kérő íél ezen rendeletnek, midőn a marasztalási összeg kitudása a végrehajtási eljárásra tartatott fenn? — de hogyan lehet az ítéletet a még megoldatlan egyes — néha lényeges kérdéseknek vagy a marasztalási összeg megállapításának az érdekelt felek kölcsönös vitatkozásait, tanúkihallgatást, vagy talán épen eskütételt igénylő eljárás és ujabb itélet, vagy határozat általi eldöntése előtt végrehajtani? midőn a végrehajtási eljárás szorosan véve az itélet határain túl nem terjedhet? — Váljon a lényeges kérdések eldöntésére és a marasztalási összeg megállapítására H végrehajtásra kiküldött tisztviselő, ki biroi hatósággal felruházva nincs, — lehet-e hivatva? De hát, ha a felek egyike a kiküldött végrehajtó határozatával meg nem elégedhet, hová fogja beadni felebbezését? — ki terjeszti fel az ügyiratokat a másodbirósághoz ? váljon egy a törvény szerint birói hatáskörrel fel nem ruházott és határozathozatalra nem képesített végrehajtó Ítéletét vagy végzését felülvizsgáihatónak találhatja-e a kir. ítélő tábla ? Mindezen kérdésekre adható felelet világosan mutat] , ho^y az itélet által a per folytán felmerült mindenféle kérdéseket meg kell oldani, hogy az végrehajtható legyen, — már csak azért is, mivel a 248. §. szerint az itélet vagy végzés a felek kérelmén túl nem terjedhet; a 64. §. értelmében pedig felperes tartozik nemcsak a jogalapot és tényeket, melyekből követelését származtatja, előadni, de egyszersmind bizonyítékait mellékelni s a kereset tárgyát fő és mellék kötelezettség, vagy a követelt összeg és járulékai szabatos kitételével határozottan kifejezni. A követelés azon részére tehát a mit felperes kimutatni és a per során bebizonyítani képes nem volt, keresetétől nézetem szerint elmozdítandó lenne, a helyett, hogy annak kimutatása, bebizonyítása és eldöntése a végrehajtási eljárásra tartassék fenn; mennyiben ez a végrehajtás és ügyrendtartás szabályaival meg sem egyezik, sőt a 256 §. ellenkezik a 384 és 385. §-al is. 17. A 268. §. b) esetére a 269 §. szerinti hírlapi idézésnek mikénti eszközlése nincs meghatározva, mi pedig a keresetlevél elintézésekor nem történhetik, mennyiben akkor meg tudni nem lehet, váljon al peresnek van e háznépe vagy sem, a 269. §. intézkedése tehát erre is kiterjesztendő lenne. A 268. §. c) pontja pedig, vagy a 269. §. bővítendő lenne, azzal, hogy midőn alperes az országon kivül tartózkodik, felperes a netalán kinevezendő ügygondnok részére kézbesítendő kereseti példányt is tartozik beadni, mert csak igy lehet megfelelni annak, hogy a keresetlevél illető példánya az idéző végzésben azonnal kinevezendő ügygondnoknak kézbesittessék; mivel a keresetlevélnek alperest illető példánya külországba küldetvén, a kezbe-itési vevénynek s igy természetesen az alperesi példánynak kellő időbeni be nem érkezése miatt akinevezendő ügygondnokot illető példányt pótlólag kell beadni, minek folytán az elsó' példányra hozott végzéstől eltérőleg a perfelvételére ujabb határidő tűzendő. megjegyzések „\ végrehajtási eljárás némely hátrányar'-ról irt czikkre. Ury József jogtudor ügyvéd úrtól (Egerből.) E lapok 67-ik számában „A végrehajtási eljárás némely hátrányaidról értekezik Otevényi ur, és a költségesség egyik okául felhozza, hogy az ingatlanok iránti kérvényekhez a telekkönyvi kivonat megkívántatik, holott pedig elég volna a kérvényben csak a telekkönyvet megnevezni, mert hiszen a telekk. hatóság úgy is megtagadja a bekebelezést, ha azt a perbíróság helytelen számokra rendelné el. E részben én is azon ritkán előforduló helyzetben vagyok, hogy egyébként szerintem is sok hiánynyal bővelkedő törvénykezési rendtartásunkat védelmezendőnek találom. Mert én azt nem látom a törvénykezési rendtartásnak a végrehajtási eljárásra vonatkozó szabályaiban, hogy ha valaki ingatlanokra akar végrehajtást intézni, kérvényéhez az illető telekkönyvi kivonatokat is tartoznék mellékelni. A 348. §. c) pontja t. i. csak „az ingatlanok telekkönyvi és helyrajzi számai t" kívánja a kérvényben világosan felsoroltatni; ezt pedig nem lehet oda magyarázni, hogy magukat a telekkönyvi kivonatokat is szükséges volna mellékelni. Es ha mégis vannak egyes törvényszékek, melyek a 348. §. fennidézett szövegének azon értelmet adták, mit Otevényi ur méltán megró, mert az valóban mindazon hátrányokkal jár, melyeket gáncsol, véleményem szerint ezt nem lehet a perrend hibájának tulajdonítani, hanem annak, hogy különben is elég tetemes hiányait néni ly bíróságok még b,d értelmezéssel növelik is. Az ugyauazon czikkben a korlátoltság felsorolásában előhozott első okot sem vagyok képes elismerni alaposnak, úgy, miként Otevényi ur azt panaszolja; mert hiszen többet kívánni nem lehet, minthogy annyi foglaltathassák le a végrehajtást szenvedőtől, mennyit a követelés gyanithalólagos fedezése igényel; a perr. 360 §. is azt mondja, hogy a birói kiküldött az összeírást mindaddig folytatja, mig a követelés fedezve nincs. Hanem az a hibája a perrendnek e részben, hogy azt ki nem mondja, kinek van jogában megbírálni, váljon mikor van már annyi lefoglalva, mennyivel a kövptelés fedezve van. E tekintetben szabatosabb volt az 1840: XV. tcz. II. r. 151. §., mely azt mondja, hogy a birói kiküldött az összeírást mindaddig folytatja, mig a nyertes fél vagy annak megbízottja, a már összeirt vagyont követelésének mindenesetre lehető teljes biztosítására elegendőnek nem találja. Es ennek így kellene most is lennie, és Otevényi ur is valószínűleg ezt akarta fentebb idézett czikke azon részébrn kifogásolni a perrend irányában. A törvénykezési rendt. 422. §-a ellen tett kifogást azonban tökéletesen alaposnak találom, mert ebben valóságos ellenmondás foglaltatik, s ezen §. valóban nem válik szerkesztőinek nagy dicsőségére. Mert mig e §. azon szabálya a leghelyesebb, hogy a törvény szerint együvé tartozó vagy a telekk. szabályok szerint elválaszthatatlan egészet képező ingatlanok együtt bocsáttassanak árverés alá: addig az ugyanazon §-ban foglalt azon sztbály, hogy ha az ily vagyon többekké: csupán a marasztalt íél jutalékának tulajdonjoga b' Csáttathatik árverés alá,az előbbivel tökéletesen ellentétes, és gyakorlatiatlan (irnpracticus.) Ha elválaszthatlanok az ily részek törvény és telekk. szabály szerint, miként rendeltethetik el mégis árverésnél elválasztásuk? Mert in praxi mégis el kellene azon részeknek választatniok, hogy a vevő birtokolhassa. Avagy ki fog merőben idegenekkel leendő közösséget elvállalni, ha nem kénytelen vele? A felhozott czikknek erre vonatkozó részéből csak azt csodálom, hogy a törvény világos szövegét, mikép