Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 68. szám - Észrevételek a perrend hiányairól 1. [r.]

Pest, 1870 péntek september 2. 08, szám. Tizenkettedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreczeni és eperjesi ügyvédqgylet közlönye. Tartalma: Észrevételek a percend hiányairól. I. Észrevételek az urbé i birtokviszonyok stb. IV. Semmitőazéki határozatok. Csődök. Észrevételek a perrend hiányairól. Kaffka Ignácz tszéki ülnök úrtól (Szatmárott.) I. Minthogy jelenlegi törvénykezési rendtartásunkát a bekövetkezendő codificatióig csakis átmeneti intézke désnek kell tekintenünk;meggyőződésem szerint mindenkinek kötelessége a gyakorlati téren felmerült egyes hiányokra vonatkozó nézeteit felszínre hozni azért, hogy nzoknak többoldalú megvitatása után, egy tökéletes, és minden igényeknek lehetőleg megfelelő törvény alkottathassák. Saját tanulmányaim és tapasztalataim eredményeként a perrendre következők megjegyzéseim : 1-ör. A 18. §. szerint ingatlan vagyonra vonatkozó jogok feletti bíráskodás a birtok bíróság hatás k öréhez tartozik. — Minden dologi cselekmény: úgymint leltározás, becslés és zárlat, úgy szintén az árverés teljesítése, s vételár felosztása a birtokbiróság teendőihez számíttatik." — Ezen szakasz önállóan világosnak látszik, mindamellett különösen a 353. §. értelmében dologi törvényhatóságot nem gyakorolható bíróságok által elrendelt végrehajtásnak mikénti foganatosítása iránt nézetkülönbséget enged meg. Mert habára 19.§.szerint atelekkönyvi hatóság a bii tokbiróságnak egyik szakosztályát képezi, s az árverés teljesítése a 426. §. értelmében még akkor is a telekkönyvi hatóságot illeti, midőn a végrehajtás közvetlenül a birtokbiróság által rendeltetett el; mindazonáltal a 349. és 425. §§-ok tartalmából igen sokan azon következtetést vonják ki, hogy az érintett 353. §. esetében a nem dologi-, tehát polg. ügyekben ez idő szerint a szolgabírói bíróságok a végrehajtási kérvénynek csak is egyik példányát kötelesek a telekkönyvi hatósághoz általtenni a végett, hogy az ingatlan vagyonra elrendelt foglalás a 359. §. rendeletéhez képest bekebelezés által teljesíttessék, — az összes végrehajtási ügyiratok pedig a polgári törvényszékhez küldendők, az ingókra vonatkozó végrehajtási foglalás és becslés foganatosítása, valamint a telekkönyvi hatóság általi bekebelezés folytán lefoglalt, vagy lefoglalandó ingatlan vagyonoknak a 424. esetleg 363. §. szerinti megbecsültetése végett. — Már pedig szerintem ezen intézkedés nemcsak a végrehajtási eljárás gyorsaságát gátolja, minthogy a birtokbiróság nincs annyi taggal ellátva, s nem lehet oly helyzetben, hogy az ingók foglalására és ingatlan tartozékainak megbecsültetésére gyakran helyiségétől 10—15 mérföldnyi távolságra, különböző irányban 10—12 szolgabírói bíróság kerületébe mindenkor egy tagot saját kebeléből küldjön ki, — mi tetemes, és többször a keresetbe vett összeg értékét meghaladó költségbe kerülne; hanem kénytelen idő és költségkímélés tekintetéből az érintett végrehajtási eljárás teljesitése végett ugyancsak a végrehajtást elrendelő szolgabírót megkeresni, mi már magában véve felesleges időpazarlásba kerül. Ha most már a szolgabíró a foglalási s illetőleg becslési jegyzőkönyvet megint a polgári törvényszékhez küldené be, ez csakugyan köteles volna azt a telekkönyvi osztályhoz általtenni, s igy minden intézkedés négy uton vitetnék keresztül. De más oldalról megtörténhetnék az is, hogy a polgári törvényszék gyorsabban intézkedvén — oly ingatlan vagyon vétetnék becslés alá, mi még bekebelezés által le sem foglaltatott. Mindezekből azt kell következtetni, hogy a 349. különösen pedig a 425. §. rendeletét sem lehet a 353. § ban jelzett eljárással szoros kapcsolatba hozni, hanem az idézett §§-ok leginkább a birtokbiróság által ingatlan vagyonra elrendelt végrehajtás folytáni eljárást tárgyazzák, mert csak ez esetben van értelme annak, hogy a kiküldött a foglalásról a kiküldő bíróságnak jelentést tenni — ez pedig az árverés elrendelése végett az iratokat a telekkönyvi hatósághoz által tenni tartozik, — azonban a szolgabírói bíróság által elrendelt végrehajtás teljesítése a 353. §. esetében nem mást mint a telekkönyvi hatóságot úgy, mint a birtokbiróság egyik osztályát illeti. — Hogy tehát e tekintetben minden félreértés kikerültessék, óhajtandó volna az általános elnevezés helyett, mi pedig az egész perrendtartáson némi kivétellel keresztül húzódik — a polgári törvényszéket s a telekkönyvi hatóságot mindig megkülönböztetve nevezni, mert épen azon körülmény, hogy a telekkönyvi hatóság a 18. §. második pontjában birtokbíróságnak, több helyen pedig világosan telekkönyvi hatóságnak neveztetik, — fogalomzavart idéz elő, mire mellesleg legyen megemlítve — a 37. §. is tápot nyújt, hol az mondatik, hogy „örökösödési perekben, azon törvényszék — és ha az örökség tárgyát ingatlanok is képezik, azon birtokbiróság itél, melynek területén az örökhagyónak utolsó rendes lakása volt" — holott e tekintetben a birtokbiróság nem lehet más, mint épen a törvényszék. 2-or. A 22. §. tartalmának értelmezéséből azon megoldatlan kérdést lehetne felvetni, ha váljon a házasság érvénytelensége, vagy végképi felbontásának jogérvényes kimondása előtt lehet-e a vagyonelkülönitése iránti pert az erre hivatott polgári bíróság előtt indítani, miről ezen §. említést sem tesz. Én azon nézetben vagyok, hogy a vagyon elkülönítése iránti keresetet nem lenne czélszerű az egyházi törvényszékek ítéleteitől függővé tenni, minthogy a vagyon s tulajdon kérdése a vallás érdekeivel házas felek között sem lehet elválaszthatlan kapcsolatban, — de más szempontból tekintve megtörténhetnék, hogy különösen vegyes házasságokra nézve evangélikusnak katholika növeli házasságát a polg. törvényszék felbontaná, 68