Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)
1869 / 96. szám - Ujabb észrevételek a polg. perrendtartásra. 9. r.
384 alapjául szolgáló kötelezvény s azon látható aláírások valódisága ellen emelt kifogások, úgyszinte F. József időközben meghalt tanúnak elmulasztott kihallgatásából; a tárgyalás hiányos vezetéséből, nem kért s nem igazolt ta-* núállitási költségek megítéléséből — a kamatokban és örökösödés erején túlterjesztett elmarasztalásból — következtetett sérelmek — mint az ügy érdemére tartozók felebbezés utján és a felebbviteli bíróság által a perr. 108. §. értelmében lévén orvosolhatók — a perr. 297. §-hoz képest semmis, panasz tárgyát nem képezik." (1869. nov. 24-kén. — 2826. sz. a.) Az igazolásnak hely nem adható, ha a tárgyalásról elmaradás nem a fél el nem hánthatott akadálya, hanem az ügyvédnek, állítólag segédje rendetlen kezelése okozta elnézése indokából kéretik. J. Viktor javára Nyitramegve egyik szolgabirósága által Sp. Dávid ellen biztosítási foglalás rendeltetett, mi ellen alperes törvényes időben kifogásokat adott be. A tárgyalás f. év sept. 4-re tüzetett ki, de arra alp. meg nem jelent, 9 ennek következtében kifogásai a bíróság által végzésileg elvettettek. Ezen végzés ellen alperes igazolási kérvényt adott be, azt arra alapítva, hogy a tárgyalást sept. 4-re kitűző végzés távolléte miatt ügyvéde segédének kézbesittetett, s ez a határnapot a tárgyalási nyilvántartó jegyzékbe be nem vezette ezen mulasztás tehát elhárithatlan akadályú és e miatt nem jelent meg ügyvéde a tárgyalásra. A biróság ezen igazolási kérelmet a perr. 313. §. alapján visszautasította hivatalból. Mert „a perr. 306. §-ként ciak azon fél élhet igazolással, ki el nem hárítható akadály miatt nem jelent meg a tárgyalási határnapra; a jelen igazolási kérelem pedig ügyvéde s nem a fél mulasztására alapittatik; e czimen a perr. 315. §. b) pontjaként csak perújításnak van helye (1869. september 13. — 870. sz.) Ezen visszautasító végzés ellen alperes semmis, panaszt adott be, azon alapon; mert a perr. 315. §. b) pontjaként perújításnak akkor van helye, ha az ügyvéd mulasztása alapperben okozta a sérelmes ítéletet; és mert jelen esetben a mulasztás oka nem az ügyvédet terheli, banem egy harmadik attól különböző személyt, t. i. segédjét. A Semmitősz ék határozta : „A semmis, panasz elvettetik; „mert a perr. 306. §. szerint a tárgyalásról elmaradt fél csak elhárithatlan akadály miatt élhetvén igazolással; jelenesetben pedig az igazolás nem ilyen akadály, hanem az ügyvédnek, állítólag segédje rendetlen kezelése okozta elnézése indokából kéretvén — az igazolási kérvény a perr. 313. §-nak megfelelőleg utasíttatott vissza hivatalból (1869. nov. 24-dikén. 2679. sz. a.) ', — Csődök: Frohner szállodatulajdonos pesti tszéknél, bejei. dec. 28. perügy. Burián János; — Hrabi Rudolf pestvárosi tszéknél bej. jan. 10. perügy. Kasán Ágost. — Muhr Antal Pozsony város tszék bej. dec. 11. perü. Vrábely Pál; V e t z Mátyás temesvári keresk. városi tszék bej. decz. 11. perü. Plansits Fri ed p romon tori lakos Pestm. tszék, bej. dec. 13. perü. Radályi. — Steige n berger Vilmosföldeáki keresk. Csanád megye tszéknél, bejei. jan. 17. perü. Pánffy Gyula Makón; Bölcskei B e nj a m i n termény keresk. Dunaföld váron,Tolna m. tszékénél, bejei. 1870. márcz. 9. perü. Döme János Szegszárdon; Vi I ág hy Sándor rétalapi haszonbérlő Győrmegye tszékénél bej. dec. 18. perü. Mórocz F.— Dohos G. ?. újhelyi szabó Zemplén m. tszékénél bej. jan. 29. perügy Boross Gyula; P o 11 á k Manó szai vast keresk. Békés m. tszékénél, bejei. febr. 26. perü. Zöldi János, tömeggondnok Kuczkay János ügyvéd Szamáron; — Fogalyán András szigeti keresk. Sziget vtszékénél bejei. jan. 29. perü. Szabó János; — Fischer Salamon s fia czégs gőzmalmi üzlet-tulajdonosok Győrváros tszékénél bej. jan. 13. perü. Pick Ármin Győrött; — Singer s Neumann győri szállító czég Győr vtszéknél, bejei. dec. 28. perügy Lacza Ferencz Győrött; — Klein Móricz Szabolcs m, tszéknél bej. dec. 29. perügy. Puky László n.-kállói ügyvéd; — Járossy Gusztáv nyíregyházi keresk. városi tszéknél, bej. dec. 23. perügy. Krasznay Gábor helybeli ügyvéd; — Teleky József gombai lakos Pest mtszékenél, bej. jan. 22. perü. Bakos János pesti ügyvéd; — ifj. S á r k ö z y Kázmér nyéki birtokos Fehérmegye tszékénél bejei. jan. 7. perügy. Szűcs Sándor fehérvári ügyvéd: — M andl Móricz aradi keresk. városi tszéknél bejei. jan. 27. perügy. Hofbauer Sándor aradi ügyvéd; —Kovács István debreczeni aranyműves városi tszéknél bej. decz. 31. perügy. Hódi Gyula; — Kauscha Henrik győri lisztkeresk. városi tszéknél, bejei. dec. 30- perü. Ziska József; — Bobelle W. és fia pesti keresk. czég, városi tszéknél, bej. dec. 31. perügy. Mandel Pál; — Klein Zsigmond miskolczi keresk. vtszék bejei. dec. 20. perügy. Pály; — Visnya Sándor újvidéki pénzváltó bej. decz. 31. városi tszéknél. — Seuiiuitőszéki előadások decz. 2-dik tanács : Biró, Orbán; Torna, Schuller ; Özv. Huszár Ferenczné, Veszelóczky ; Strasser, Heller ; Weisz Wolf. Izrael; Gr. Teleki Sándor; Tupicza Nikn, a k. kincstár; Offer, Fábri; Kozma, Varga s Kőszegig Jeremiás Baruch, Schuts Eftemie; Boglucz Tudutse; B. Kemény István, Czibur; Vidákovits, Vujevits ; Gressler, Stettner; Fabók J. s Fabók M.; Szököes; Weninger, Nándroni. — Zsupunszky, Góbi; Gavrilovits, Maresits; Popper, Jezovits; Ruzsin, Gál; Sehuler, Gál; Schots Sára ; Laklin Gy. és Laklin Matia; Heuschmidt; Trstyanszky, Weisz; Lessár, Lobeustein; Petrin, Tolvadicicz; Kuirszki, Havlicsek ; Maurer, Merva; Spitzer Putsli; Pokorny, Südi; Vincze, Kasza; Barcsai, Kovács ; Kiszting Diabács; Bayer, Szlatkits; Grósz, Kovácsevits; Blau, Standt; Nagl, Geleta; Kirjakovits, Popovics; Stiegler, Lányi. Felelős szerkesztő es ki&do-tulajdono« SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza 11 -ik sz. a. 2 ik em. balra Pesten, 1869. Nyomatott Kocsi S á n d o r saját nyomdájában Bal-piaci és al-dunasor sarkán 9. si. a.