Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 6. szám

22 teriumunk azon korszerű rendelete, mely a telekkönyvvezetőket vizsgára kötelezi. A mi emberünk ugy&n annyira önhitt, hogy nyilatkozata szerint, bármely perczben képes a telekkönyvi vizsgát letenni, a mit egyébiránt velem együtt mások sem hisznek el, mert „ignuti nulla cupido" ó t. i. — ugy látszik — még annak tudatával sem bir, mit kelljen sajátképen ama vizsga letételéhez tudnia. Midőn egyébiránt azon óhajjal zárom be kissé hoszszura terjedt soraimnt, hogy az illető felsőbbségnél tett lépések vajha gyökeres orvoslását eredményeznék itt csak vázlatban ismertetett telekkönyvi ügykezelésünknek. Nem mulaszthatom el egyúttal az illető miniszteri vizsgáló bizottmány figyelmét is felhivni arra, hogy a telekkönyvi véghetlenül fontos érdekek tekintetéből a vizsgálatnál — lényegesen eltérve a mai curiai praxistól — lehetőleg legnagyobb szigort gyakoroljanak, hogy figyelmünket el ne kerüljék oly telekkönyvvezetők, kik kellő jártasság és szakképzettség hiányában, csak zavarban képesek elvezetni a telekkönyveket, a jogbiztosság s közhi tel rendkivüli hátrányára. Rövidutu visszahelyezési jogeset. Kiss Albert ügyvéd úrtól (Borsodból). (Folytatás.) Az ujabban megnyitott tárgyalás folyamán felperes következő végiratot iktat be : Felperes is épen azt mondja mit alperes vitat, t. i. hogy rövidutu visszahelyezésnél a birtoklatot és annak megháboritását kell bemutatni, s hogy a biró csak e kettőt tarthatja szem előtt, okmányok jogi érvényének eldöntésébe nem bocsátkozhatik. Nagy tévlépés tehát, hogy alperes az általa hirdetett tanról épen maga feledkezik meg s ott keres védelemre erősséget, hol azt az általa körvonalozott korlátok meg nem engedik, már pedig alperes jogi kérdés fejtegetésébe bocsátkozott, midőn a köztem és C. között kötött 2/. a. szerződés érvényét 1862-ik évi ootóber 19-én megszűntnek lenni állítja, s midőn ezen legfőbb érvéből azon következtetést vonja ki, hogy ő az I. sz. a. okmány alapján jogosan lépett az erdő birtokába. Minden többi okoskodás csak ezen főerősség körül forog s legfelebb is annak czifrázata. Ezen erősséget alperes a 2/. okmány azon kitételéből származtatja, hogy én a megvett erdőrész fáját 1862 ik évi oct. 19-ig kivágatni tartozom. Midőn alperes ezt maga mentségére védül kívánja kizsákmányolni, oly térre lép, melynek tilos voltát rövid visszahelyezést ügynél viszonválaszában maga vitatta legjobban s melyre őt a bíróság nem követheti... A feladási szerződés érvénye jelen ügynél nem lehet kérdés, mihelyt pedig ezen közösen beismert elv alapján állunk az egész ügy körüli vita két kérdésre reducáltatott 1- ször Volt-e nekem a kérdéses erdőrészben birtoklatom, enyim volt-e az erdő fája ? 2- szor Megháboritattam-e annak birtoklatában ? Az első kérdést t. i. a birtoklatot illetőleg okmányok, tanuk s alperes beismerése szólnafc mellettem. A 2/. a. okmányt alperes nem vonja kétségbe, sőt miután b'rtoklati j^gom állítólagos megszűnésére épen annak egyik tételéből igyekezik erősséget meríteni, azt lényeges okmánynak ismeri el; ezen okmány szerint pedig kétségtelen, hogy az erdő fáját akkori zálogbirtokos C.-tól megvásároltam, még pedig érvényesen, mert a 3/. a. okmány szerint alperes a faeladására C-nek határozott jogot engedett, igazolja továbbá alperes visszaintő levele, egész perbeszédi védelme, mert ezekben nem azt mondja, hogy azért nincs az erdőfájához jogom, mivel azt nem eladásra jogosított egyéntől vásároltam, hanem azért, mert az erdőt 1862. octóber 19-ig ki nem vágattam. A megtörtént vásárlásnak ezen alperesileg is beismert ténye tulajdoni jogom bebizonyítására már magában is elegendő, még akkor is ha szerződésileg nyert jogom használatba vételét nem tudnám igazolni, de a 2/. a. szerződés életbeléptét tanukkal kívánom bizonyítani, valamint azt is, hogy a szerződés értelmében a legeltetés, gubics, makkszedés favágatás és hordatás tettleges élvezetében is voltam (itt felperes ujabban hat még nem emiitett tanút kér kihallgatni). Ezen birtoklat az 1858-ik évtől 1862-ik évi oct. 19-ig hogy háborítatlan volt mutatja alperes beismerése ki birtokjogomat csak az utóbb nevezett határnaptól kezdve tartja megszűntnek. A második kérdés azt tárgyazza, hogy a békés és háboritatlan birtoklatban alperes elvégre megháborított. Hogy ez megtörtént legkirívóbb tanúsága jelen per, hol birtoklási jogomat alperes elismerni nem akarja, de arra nézve, hogy birtoklatomnak nem csak jogi, hanem tettleges háboritása is megtörtént igazolni fogják tanúim s a fakárt megbecsló birák. Ezen győző okok mellé még hozzá kérem venni azon körülményt is, hogy alperes velem felhívott tanúim kiveendő vallomása szerint a keresetlevélben érintett erdócsere iránti egyezkedésre felszólított s hogy í>.-töl e czélra már erdőt is vásároltam, azon okoskodás, hogy ezen körülmény valódiság esetében sem birna nyomatékkal igen tág lélkismeretre mutat, e szerint alperes a csere iránti biztatgatásokkal csak a 2/. a. szerződésnek előre czélba vett helytelen magyarázata tekintetéből keresett ürügyet arra, hogy engemet az erdő kivágatásától 1862-ik évi octóber 19-ig visszatartson s igy ha szerződés szerinti jogom csakugyan oct. 19-ig 1862. terjedett volna is, miutáu annak egészbeni igénybevételétől csalárdság tartott vissza, jogomat ez meg nem szüntethette. Azon sajátságos okoskodás, hogy engemet C. evincáljon nem áll, mert C. 3/. a. okmány s alperesi perbeszéd szerint a faeladására jogosítva volt, ha tehát C. később alperesnek mint az I. sz. alapján állíttatik, az erdőt ujabban eladta, ez előbbi vásárlás által jogomon csorbát nem ejthet, hanem épen alperes vau utalva arra, hogy viszkereseti jogát érvényesítse, ha ugyan azt az I. sz. a. okmány azon kitétele, hogy „ugy váltatott vissza az erdő a mint találtatott" megengedi. Mert C. több jogot mint a mivel birt át nem ruházhatott, alperes pedig oly jogot igénybe nem vehetett, miről 3/. szerint kártalanítás mellett maga is lemondott. Kéri tanúit kihallgattatni s alperest a kereset értelmében elmarasztatni. Alperes ellenvégiratában a rövidutu visszahelyezési ügyek körüli birói eljárás tekintetében felperes által előhozott jogi elveket sajátjának ismervén, csupán az általa felállított két kérdés taglalására szorítkozik. Az elsőre előadja : hogy én 1862. nov. 15-től a C. örököseitől kiváltott erdőbirtoknak tulajdonosa vagyok felperes meg nem tagadja, de az I-alis bizonyítva van, én ősi tulajdonbirtokomat ugy váltottam vissza mint azt ta- \