Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)
1869 / 6. szám
23 1 áltam, én mint tulajdnnomban ekként birtokháboritást követelhettem e el ? Hol van felperesnek birtokczime, tűibe fektetheti tulajdonjogát, mivel bizonyítja azt, hogy én erőszakos foglaló vagyok, mind olyan kérdések, miket felperesnek igazolni kellene, e nélkül tulajdoni jogomba magát be nem helyeztetheti, sem az én tulajdon erdőm fájához joga nincs, és nem is lehet. A 2/. a. okmány ellenem nem bizonyít, mert én azt nem állítottam ki, különben is az 1862 ik évi oetóber 19-én kötelező erejét elvesztette s a kérdéses erdő egy hó lefolytával vagy is nov. 15-én váltatott ki általam. Ugyan kérdem, ha valaki egy birtokot kibérel és annák haszonvételét nem élvezi, a haszonbéri szerződés lejártával mondhatja-e azt: hogy ő még a birtokot nem élvezte, s e miatt kezdhet-e repositionalis pert, nemde nem ehhez hasonló-e felperes követelése is? Már maga az erdőuiivelés s nevelés tekintetéből ki téríthetné meg azon kárt, mely ily szerződések meg nem tartása miatt okoztatnék? Csupán egy évi növedéki hátrány is, nem iszonyú kárával lenne-e összekötve a tulajdonosnak, de az erdőpusztitást a törvény is tiltja, politikai hatósági engedélye felperesnek pedig soha nem is volt. Nem bizonyítja az erőszakos foglalást az 1/. a. intőlevél sem mint a mely egy hóval utóbb kelt a zálogos erdő kiváltásánál. Tagadom, hogy a 3/'. alattiban én erdőm fái eladására C-nek jcgot adtam volna, de feltéve, ha jogot adtam volna is, ezen jogot a zálogbóli kiváltás megszüntette, nem bizonyíthat felperes legeltetés, makk és gubicsszedéssel sem tulajdoni jogot, mert mindezen jogai 1862 oct. 19-én megszűntek. A második kérdésre már az első kérdés alatt meg van felelve, mert hol van oly törvény, mely bármely tulajdonost saját birtoka használatától eltilthat. 1865-ik éo július 10-én az eljáró bíróság következő ítéletet hozott : „Felperes által az, miként az általa 2/. melléklet szerint néhai C-től megvásárolt erdörészek fáját 1862-ik évi oetóber 19-ig mint a kivágatásra kötött határidőig ki nem vágatta, beismerve lévén, annak megbirálása pedig, ha váljon a 2/. a. szerződés kötelező erejét a most kiirt határidón tul megtartotta-e, nem ezen, hanem más peruira tartozván, miután alperes I. sz. a. mellékelt zálog visszaváltó levél tartalma szerint a kérdéses erdórészeket C. utódaitól talajával, s a mely állapotban találtatott, vagyis felperes áltai kivágatlanoknak elismert fákkal együtt, és akkor, midőn mára 2/1 a. kötelező ereje lejárt, váltotta legyen ki, ekként alperes mint saját ősi birtokába zálogkiváltás utján jutott egyén, felperes ellenében birtokháboritónak ezen biróság által annyival kevésbbé tekintethetik, mert felperes jelen keresetében maga sem állítja s nem bizonyítja, hogy a kérdéses erdőfainak vágatási élvezetében lett volna, minélfogva felperesnek rövid visszahelyezési perutra nem tartozónak talált keresete, ezennel leszállittatik s annak néhai C utódai ellen törvényszabta uton leendő elóvitelérei utasítás mellett, felperes az alperesnek okozott 26 frt 35 krokbani összeg megállapított költségben elmarasztaltatik. Kelt stb.ft (Vége köv.) Telekkönyvi adatok Pozsonymegye ingatlanai forgalmáról 1856. febr. 1-től 1807. év végéig. Ezf-n időszak alatt van készletszám 605.783 — Egy részletből álló telekk. test. 37,530; több részletü pedig : 184,173. Ezen összes részletek : 65,690 telekjkönyvbea vannak bevezetve. Ezen birtokokat 1863 év végéig következő adósságok terhelték — és pedig A. az 1840. XXI. t. cz. szerint betáblázotlak, az uj tolekjkbe átirottak : 1856 b. 336,893 frt 9 kr. váltób. - 245,769 f. 30 kr. pp. s 200 ft. 1857- b. 477,481 f. 51 kr. v. - 1.946,223 f. 45 kr. pp. 1640 ft 7000 rf. s 4280 húszas. 1858- b. 169,076 f. 18 kr. v. — 4.748,523 f. 18 kr. : pp. 157 f 50 kr.o. é. 500 tf 3300 húszas. ' 1859-b. 274,679 f. 26 kr. v. — 1.781,229 f. 8 kr. pp. 9328 f. a. é. | 234l/2 tt 5880 húszas 303 tallér és 92,000 rí'or. 1860- b. 23,869 f. 19 kr. v. 36,218 f. pp. 1861- b. 500 vfor. 1286 f. 30 kr. pp. 25 #. 1862- b. 1000 frt. peng. p. és 200 tallér. 1863- b. 6810 vf. és 1940 pfrt. Ezen adósságok összesen tettek: 1.289,310 váltó ftot; 8.762,190 peng. ftot; 9486 o. é. ft. 2599%!* 503 tallért; 99,000 rftot; és 13,460 húszast. B. Az uj terhek, melyek az újonnan nyitott telekjkbe bekebeleztettek — következők : 1856- b. 49,647 vfrt 14 kr. — 355,768 pfrt 41 kr. 3150 húszas; 423 ft. 1857- b. 29,494 vfrt. — 1,582,609 pfrt. 47 kr. 1500 húszas és 202 ft. 1858- b. 40,249 vfrt. 28 kr. 1.386,647 pfrt. 56 kr.— 132,657 o. é. frt. és 65 tt. ! 1859-b. 13,082 vfrt. — 332,516 pfrt. 48 kr. 1.704,672 o. é. frt. 68 kr. és 50 ft. 1860- b. 43,318 pfrt. 59 kr. és 895,618 o. ó. frt. 73 kr. 1861- b. 25,218 vfrt. 30 kr. — 38,195 pfrt. 6 kr. és 950,101 o. é. frt. 1862- b. 500 vfrt. — 10,210 pfrt. és 621,115 o. ó. frt. frt 89 kr. 1863- b. 8060 vfrt. — 25,869 pfrt. — 801,971 o. é. frt. s 50 kr. Ezek összesen : 166,251 vfrtot 46 krt. — 3 miilói 715,137 peng. ftot. — 5 millió 106,137 o. é. ftot. 745 aranyat; 3650 húszast és 1066 tallért tesznek ki. Ezen adósságokból időszakonkint törlesztettek és pedig : 1856. évben 250 vfrt. 1857- b. 37,649 vfrt. — 18,656 pfrt 36 kr. és 600 dar. arany. 1858- b. 53,819 vfrt. — 38,110 pfrt s 3060 húszas. 1859 b. 9116 vfrt 40 kr. — 57,518 pfrt. 24 kr. — 10,000 rhfrt és 306 db #. 1860- b. 28,116 vfrt 10 kr. — 89,816 pfrt. 14,600 o. é. frt. 1861- b. 1000 vfrt. 116,181 pfrt. - 181,918 o. é. ft. 39 kr. és 200 tallér. 1862- b. 10,000 vfrt. 127,193 pfrt, — 161,815 o. é. frt. 50 arany; 1000 rft s 300 húszas. 1863 b. 193,315 pfrt. — 111.819 o. é. frt. Az itt törie-ztett adó^sá^ok összesen lesznek: 129,950 vfrot; 641.090 pftot, 470,152 o. é. ltot 99 krt 956 aranyat; 10,100 rh. ttot 33' 0 húszast és 200 tallért.