Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 67. szám

Pest, 1869. péntek ang. 27. 67. szám. Tizenegyedik évfohma. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreczeni és eperjesi ügyvédegylet közlönye. Tartalom : Észrevételek a semmitőszéknek sat. — Semmitőszéki hat izatok — Legfőbb itélőszéki döntvények.— Oroszi-Talányi-féle bűnvádi jogeset. — 11in, rendelet. Észrevételek a seiiimitöszéknek f. é. jul. £7-ikén 3H4. sz. a. hozott elvi határozatára. E szaklap f. é. 64. számában a 256 dik lapon a legfóbb törvényszék semmitö osztályának f. é. jul. 27-dikén 384. sz. a. hozott azon elvi határozatát közli: „mely szerint a vá 1 tó ü g y e k nem tartoznak azok közé, melyeknél a polg.tr. 53. §aszerint a rendes bírói illetőségtől eltérésnek helye nem lehetne." A legfőbb törvényszék semmitő osztályáról bátor vagyok feltenni, hogy nem tartja határozatai iránti tiszteletlenségnek, ha egyes határozata nem a szenvedélyesség vagy elfogultság,hanem a törvények alkalmazásasértelmezése körüli nézetkülönbság folytán vétetik birálat alá. Ennek előrebocsátása után bátor vagyok kijelenteni, hogy a semmitőszék fentisztelt határozata a törvényből merített bírálatot, csekély nézetem szerint, nem állja meg. Mert a kérdés alá vont elvi határozatnak a polg. t. r. 53. §-ból merített indokolása alkalmazásba nem jöhetvén, eleve is ki kell jelentenem: miszerint Temesvár városa törvényszéke R. felperest váltólevélre alapított 700 ftnyi tőke és járulékai iránti keresetével, szerény nézetem szerint, helyesen utasította az ügy „illetőségéhez." Mert: a váltótörvénykezést szabályozó 1840.éviXV. t. cz. II. r. 64. §-a értelmében a váltótörvényszéknek első kötelessége megvizsgálni, váljon az elébe vitt ügy ugyanezen t. cz. 25. §. szerint illetőségén túl nem terjed-e? A most emiitett 25. §. igy szól: „A váltótörvényszék egyéb ezen rzikkelyben (t. i. a váltótörvény II. R. II. fejezetében) nem emiitett ügyek felett, habár a felek magukat ítéletének alá vetették volna, nem Ítélhet. Igaz ugyan, mikép ez csak azt jelenti, hogy a váltótörvényszék köteles illetékességét hivatalból szem előtt tartani, de ez implicite magában foglalja azt is, hogy a váltóügyek, melyekre, mint ilyenekre causalis bíróság van felállítva, csak is ezen causalis bíróság előtt érvényesithetők és perelhetők meg. Ezen állitásomat az 1840. XV. t. cz. II.r. 18. §-a a legvilágosabban bizonyítja, állítván: hogy minden váltóügy (mennyiben t. i. ezen t. cz. I. r. 14. §-ban körülirt kellékekkel bir és a váltó el nem évült) a váltótörvényszók illetősége alátart o z i k. Az 1840. XV. t. cz.-nek az illetőségre vonatkozó eme rendeletén sem az 1844. VI. t. cz., sem az id. törv. szab. III. R. által változás nem téteiett; de a váltóügyekre nézve eddig előadott illetékességen az 1868. L1V. t. cz. sem váltóztatott, sőt ezen most idézett t. cz. 26. §-a határozót- * tan és kétségtelenül a váltótörvényszékeket jeleli ki mint olyakat, melyek egyedül hivatvák a váltóügyekben jogérvényes határozatot hozni. Megerősíti végre az eddig előadottakat a pol. t. r. tárgyazó 1868. LIV. t. cz. életbeléptetése s az erre vonatkozó átmeneti intézkedések tárgyában kibocsátott igazságügyminiszteri rendelet XIX. czikkének 3 pontja, mely a váltóügyekben követendő eljárást szabályozó 1840. XV. t. cz. II. r. a jövőre nézve is hatályban fentartotta. A törvény ezen világos rendelkezését a gyakorlat is támogatja, mert az eddigi gyakorlat szerint is, ha valakinek eszébe jutott egy váltót a köztörvényszék előtt megperelni, a törvényszék által mindig hivatalból utasittatott az ügy „illetőségéhez." De eltekintve a törvény ezen világos és félre nem magyarázható intézkedésétől — nem is lehet feltenni a törvényhozó bölcíeségéról, hogy midőn a kereskedelem, forgalom biztonsága és a hitel előmozdítása, nem különben maga az ügy fontossága s külünös szakképzettséget igénylő természete tekintetébői a valtougyeKre oouoalia biróságot felállít, egyúttal azt is megengedje, hogy a törvény rendelete ellenére a causalis bíróságokhoz utasito;t ügyekben más bíróság is határozhasson, mely esetben a fórum causale illusoriussá válnék. Feltéve azonban, hogy váltóügyeket, az ezen ügyekre felállított causalis bíróság mellőzésével, más biróság előtt is meg lehetne perelni, mit az idézett t. czikkek eléggé megczáfolnrk, még ez esetben sem jöhetne a semmitőszék által tisztelt határozatának alapul vett pol. t. r. 53. §-a itten alkalmazásba. Mert, ha közelebbről vizsgáljuk a pol. t. rendtartás II. és III. fejezetét, melynek 53. §-ára vau alapítva a most vita alá vont elvi határozat — nem lehet észre nem venni azon felette fontos momentumot: „hogy mig a II. fejezet általában a birói hatáskörról, és pedig distinquálva a rendes és kivételes biróság hatásköréről — addig a III. fejezet kiválólag a 25., 26. s 27. §§. értelmében kivételes bíróságokhoz utasitott ügyek keretén kivül eső közönséges polgári ügyekbeni birói illetőségről értekezik." Ebből folyólag az 53. §-nak csak az, és nem más lehet értelme, hogy a kivételes bíróságokhoz utasitott ügyek keretén kivül eső közönséges polgári ügyekben is, az ezen 53.§-ban elősoroltakranézve a rendes birói illetőségtől eltérésnek helye nincsen, anélkül mindazáltal, hogy itt már az előbbi fejezetben causalis bírósághoz utasitott ügyekre reflectálni a törvényhozónak csak szándékában is lehetett volna. Támogatja ezen nézetemet és felfogásomat maga azon körülmény, hogy az 53. §-ban mind oly közönséges polgári ügyek vannak felsorolva, melyekre nézve, habár a rendes birói