Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 4. szám

14 dekelve valának, végzést hozott, melyben, hivatkozva az | árverés és a vételár lefizetésének tényeire, engedélyt | adott a vevőnek arra, hogy a megvett ingatlauhozi tulajdonjogát bekebleztesse. Eme végzésnek, továbbá oly jogérvényes Ítéletnek, mely szerint a vevő K. J. köteleztetett F. J. javára bizonyos pénzösszeget megfizetni, felmutatása mellett, folyamodott az utóbb nevezett F. J. a telekkönyvi hatósághoz, hogy K. J.-nek tulajdonjoga a megvett ingatlanhoz s egyúttal ama ingatlanra saját javára a megítélt összeg erejéig a zálogjog bekebleztessék. Az első bíróság a kérelemnek mindkét irányban feltétlenül helyt adott. A királyi tábla 1868-ik évi január 13 án 24lGl/p.7867 sz. a. kelt végzéssel a kérvényt az okból elutasította, mert hitelező adósa tulajdonjogának bekebelezését a tel. rend. 120. §-ának c) pontja értelmében csak az esetben követelheti, ha az adós hitelezője javára zálogjog bekebelezésére engedélyt adott, mi pedig a vevő H. J. részéről nem történt. A főm. hétszemélyes tábla ellenben — 1868. évi nov. 23-án 140Ö9 sz. alatt hoz tt határozattal — a kérelem teljesítését szinte megtagadta ugyan, de a királyi tábla indokolásának teljes mellőzésével, egyedül azon okból, mivel folyamodó F. J. nem igazolta, hogy ama árvavaszéki végzés, ruely K. J. javára a tulajdonjog bekebelezésére engedélyt megadta, jogérvényre emelkedett. Eme röviden ecseteitjogeset, tekintve hogy a telekk. rendelet 132. § rendeleténél fogva telekkönyvi ügyekben az elutasitás minden okai még akkor is elősorolaudók, ha azok közül egy is elegendő' volna az elutasitás igazolására, tanúsítja, hogy a főm. hétszemélyes tábla az esetben, ha igazolva leend vala, hogy K. J. a kérdéses ingatlant törvényszerűen megszerezte, a kérelemnek helyt adott volna, bárha K. J. zálogjog bekebelezésére F. J.-nak engedélyt ki nem állított, vagy is hogy a főm. hétszemélyes tábla azon jogérvényes Ítéletet, mely szerint a vevő K. J. a folyamodó F J. javára pénzbeli összeg megfizetésére köteleztetett, a bekebelezési engedély teljes pótlékául tekintette. És nézetem szerint helyesen, mert erre a főm. hétszem, táblát a telekk. rendelet 84. § ának c) pontja kétségtelenül feljogosította. Bekebelezési engedélyt ugyanis nem csak az adós adhat magánokiratban (Tk. rend. 81. §. c) — hanem ad a törvény is, és nincs ok, hogy az ily törvényadta engedély hatálya a telekk. rend. 120. §-ának c) pontjában emiitett esetre ki ne terjesztessék. Azonban az utóbb idézett §-uak még ily szabadabb magyarázata sem leend — mégpedig legtöbb esetben — elegendő a hitelezők veszélyezett jogainak biztosítására. Mert ez is azt feltételezi, hogy a bekebelezésért folyamodó hitelező kérvénye mellett legalább oly alakszerű okmányt bírjon felmutatni, mely azt, hogy adósa a kérdéses ingatlant megszerezte, a telekkönyvi rendelet 81. vagy 84. I §-ainak megfelelőleg igazolja. I | Még oly kifogástalan tanubizonyiíék vagy egyéb j mellékes, bár legnyomatékosabb körülmények telekkönyvi kérvények támogatásául nem érvényesíthetők. Ennek lehetőségét világosan kizárja a telekk. rendelet, melyet a telekk. biróság annál szorosabban megtartani köteles, mivel ez utóbbi a telekk. kérvényeket mindig az ellenfél meghallgatása nélkül intézi el, s igy az ellenfél törvényadtajogait hivatalból védeni köteles. Ha tehát a hitelező nem ugyan telekköny vileg alakszerű okmánynyal, de egyébkint bizonyítani képes, hogy adósa valamely ingatlan tulajdonához érvényes jogczimmel bír : mit tevő legyen ily esetben ? Azt, mit mindenki tehet, ki jogosítva van mástól, ennek vonakodása daczára, valaminek cselekvését vagy eltűrését követelni, inditson pert a vevő és eladó, az átruházó és szerző ellen a tulajdonjog, s egyúttal saját zálogjoga bekeblezésének érvényesítése végett. Es e perben — a fentebb elmondottakból folyólag — koránt sem leszea szükséges a felperesség megállapithatásara, hogy a hitelező igazolja, miszerint adósa neki a kérdéses ingatlanra vonatkozóan zálogjog bekebelezésére engedélyt adott. Elég kimutatni, hogy a hitelező oly joggal bír, mely szerint, ha az adós tulajdonjoga már bekeblezve volna, a hitelező saját javára a zálogjogot a kérdéses ingatlanra a telekk. rendelet 84. vagy 88. §-ai alapján chár bekebleztethelné, akár elő jegyeztethetné. Hogy példát mondjak : soha sem fognám a felperességet oly hitelezőtől megtagadni, ki azt lejárt követelésről szóló adóslevélre alapítaná. (Tel. rend. 88. §. b) pontja.) Ajánlom e tárgyat jogti.dóink figyelmébe. Szerintem égető szükség követeli, hogy azt bíróságaink az általam ajánlott engedékenységgel kezeljék. Szíveskedjenek a telekk. rend. 74. §-ára vagy is azon hézagra ügyelni, melyet törvényhozásunk e tekintetlen fennhagyott. Kötelező hagyatéki tárgyalást törvénykezesünk legtöbb esetben nem ismer. A nagykorú örökös a hagyatéki javakat békésen élvezheti, a nélkül hogy a birtokbizonyitványért volna köteles folyamodni s az átíratást nem eszközölteti. A telekk. rendelet pedig megengedi ugyan hogy az örökös hitelezői követeléseiket a hagyatéki jaI vakra még az örökös részérei átadás előtt is biztosithassák, de hozzá teszi, hogy ez csak akkor történhetik me^, „mihelyest az örökös az örökösi nyilatkozatot beadta." Örökösi nyilatkozat! Quantitas iguota! Ennek hiányában pedig az örökös hitelezői a hagyatéki javakban — mig ezek eme minőségüket megtartják— biztosítékot nem szerezhetnek. Az örökös ellenben az átadást vagy is átíratást nem szorgalmazandja, és igy, ha még annak lehetőségét is megszorítjuk, hogy az örökös hitelezői eszközöltethessék a hagyatéki javaknak az örökösrei átíratását, könnyen megtörténhetnek, hogy az ország ingatlan vagyonának nem csekély része megmagyarázható czéizatból — már rég elhunyt emberek tulajdonául fog telekjegyzőkönyveinkben szerepelni. I Ezt tiltja a hitel érdeke; ezt nem követelheti a törI vény szigora, nem a jogosság sem!