Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 58. szám - Az uj perrend kritikájához. 3. r.

230 De a törvényhozás jelen §. alkotásánál ebbeli kötelességét félreismerte; mert amig minden önjogu állampolgár ezen polg. tkezési rendtartás szabályai szerint saját jogait korlátlanul érvényesítheti, — még pedig bizonyos, a törvényben meghatározott idő alatt: addig a férjhezmenetel által életük 13 Y,agy 14-ik évükben teljeskort vagyis nagykorúságot elért nőszemélyek azon követeléseik érvényesítésével, melyek eldöntés.; a pót- vagy (őeskű letételétől feltételeztetik, életük 18-ik évének betöltéséig kénytelenek várakozni, mert ezen törvény szerint előbb czélhoz nem juthatnak el. \ Már pedig, hogy ezen intézkedés mostoha, fentarthatatlan és ezen állampolgárok jogai és érdekei megsemmisítésére ozéloz, mindenki belátja, ha meggondolja, hogy néhány hét is elegendő arra, hogy a hitelező a rosz hiszemű adós által kijátszassék, — hátha még egy férjhezmenetel által 14-ik évében teljes vagy nagykorúságot elért nörzemély ezen törvény szerint jogai törvényszerinti érvényesítésével egész négy éven keresztül kénytelen várakozni? Ezen törvény védői azt fogják mondhatni, hogy hasonló esetekben a hitelező biztosithatja saját követelését adós ellen a polg. tkezési rendtartás szabályai szerint. — Igaz, csak hogy ez nem elégítheti ki a hitelezőt, mert négy éven keresztül a biztosításul szolgáló tárgyak, kivált ha ingók, egészen megsemmisülhetnek, elveszthetik értéküket, a mi több seljesen felemészthetik magukat, — aztán a rögtöni és osak négy év utáni kielégittetés közt felette nagy a különbség. | De miért is lehetne egy a polgárok egyetemének ér- I dekében hozott törvény által épen a fenemiitett módon nagykorúságot elért nőnemet hasonló mostoha sorsra kárhoztatni ? Ha pedig a törvényhozás ezen §. alkotásakor csakugyan számot vetett annak csak résznyiben ecsetelt kinövéseivel, miért nem moudotta ki azt is, hogy a nőnem a nagykorúságot nem férjhezmenetel által — hanem például élete 18-ik évében éri el? avagy miért nem mondotta ki, hogy a nagykorúság a nőnemre vonatkozólag nem kölcsönzi az összes polgári jogok szabad gyakorlatát. Mert ez esetben ezen § usnak csak volna valami gyakorlati értelme; de addig az sem az eddig fenálló polgári jogokkal ki nem békíthető — sem a törvényhozási philosophiával össze nem egyeztethető. A 191. §.a223. §-al azon kérdés tekintetében, hogy élete hányadik évében bocsáttathatik valaki tanúskodásra, — és hányadik évében eskületételre — ellentétben áll. A 191. §. azt tartalmazza, hogy azok, kik azon időpontban,melyben tanuskodásrafelhivatnak éltük lö-ik évet még be nem töltötték, tanúskodásra képtelenek. A 223.§.a. pontja alatt pedig ez áll: „azesjsü meg nem engedhetőazon félnek, ki azon idő pontban, m ely ben azeskü leteendő lenne, élete 18-ik évét még be nem töltötte." Itt tehát a tanúskodásra betöltött 16. az eskü lehetésre pedig 18 éves kor kívántatik. És váljon miért ezen különbség s eltérés? Hol és miben rejlik annak ratioja? Nem lévén a törvényhozási bölcseségbe beavatva, ezen kérdésekre még megközelítőleg sem vagyok képes kielégítő feleletet adni, tehát csak találgatni fogok. Talán az annak oka, hogy a magas törvényhozás figyelmét elkerülte, hogy a 191. §-ban a 16. a 223. § ban pedig a 18 év áll? Vagy talán azért, hogy a törvényhozás nem akart monoton lenni, mind a két helyen ugyanazon életkort állapítván meg. Vagy az, hogy a törvényhozói — a legfőbb akarat, melynek minden állampolgár hódolni tartozik ? Vagy épen az, hogy a tanúskodás közben hamisan esküvő nem sértené a vallást és az állam érdekeit oly nagy mértékben, mint az, ki Ítélet következtében tevén le az esküt, hamisan esküdnék meg. Azért kellett az utóbbi esetre magasabb életkort felállítani, mint az elsőre? Ez utóbbit fogadom el tehát én is kiindulási pontul, mint legtöbb valószínűséggel birót és megkísértem kimutatni, ha váljon elórte-e a magas törvényhozás ezen eltérő intézkedése által ez irányban saját czélját. Valamiut a tanú ugy a fél is az eskületétel előtt a biró által a hamis eskü kellemetlen következményeire figyelmeztetik, mind vallási mind pedig világi törvényi szempontból. A netaláni hamis eskünek következményei a tanúnál ugy, mint a peres félnél, törvény szerint csak ugyanazok lehetnek, mert a törvény e részben nem tesz különbséget. — Ha már most az eskületétel alkalmával a tanúnál ugy, mint a peres félnél ugyanazok a formalitások,hamis eskü esetében ugyanazok a kellemetlen következmények is, mi ratió vezethette a törvényhozást ezen két egymástól eltérő életkor felállításában. Mert a hamis eskü épen ugy elkövettethetik a 18, mint a 16 évesek által, — sőt némely esetekben még talán hamarabb eléfordulhat a 18 mint a 16 éveseknél. — Aztán a hamis eskü által okozható kár a tanúnál épen oly nagy, vagy csekély lehet, mint magánál a peres félnél. — Mi igazolhatja tehát a törvényhozásnak csaknem ugyanazon egy tárgyban hozott két eltérő intézkedését? A 193. §. és a 223. §. c. pontja. Szintén nagy eltérés foglaltatik a 193. §. azon intézkedése közt, mely szerint azon egyéneknek, kik valamely nyereségvágyból elkövetett bűntettbe n v a g y kihágásban bűnösöknek ítéltettek, tanuskodásrai bocsátásuk a per körülményei szerint a bírói ítéletre bizatik és 223. §. c. pontjának azon intézkedése közt, mely szerint azok, kik nyereségvágyból elkövetett valamely bűntett, vagy kihágás miatt bűnösöknek ítéltettek, az eskü letehetósétől feltétlenül kizáratnak. (Folyt, köv.) Scmmitőszéki határozat. A folyamatban levő rendes perb. végrehajtásokban — habar az ügy a törv. remit. 1)3. §-ban elősorolt sommás esetek közé tartozik is — ugyanazon bíróság illetékes intézkedni, melynél a végrehajtási eljárás megkezdetett, miért ily ügyek a sommás bíróságokhoz at nem teendők. A magyar kir. curia mint semmitőszékBonitzer A. felperesnek LykaD. Anasztáz alperes elleni végrehajtási ügyét, melyben sz. k. Pest bel- és Lipótváros egyes birósága, melyhez a végrehajtási kérvény sz. kir. Pestváros törvényszékétől áttétetett, 1869. évi jun. 19-én 600 sz. a. kelt végzésével a kért végrehajtást elrendelte, alperes Lyka D. Anasztáznak a végrehajtást elrendelő