Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 54. szám - Mily ügyek teendők át a törvényszékektől a sommás biróságokhoz?

215 akkor a törvényhozó azon óhajtásának, hogy a sommás útra tartozó ügyekben gyors igazságszolgáltatás történ­jék, megfelelni teljes lehetlenség lenne. Mert a sommás bíróságok akkor a nagyobb hatáskörű törvényszékeknél elintézetlen maradt nagyszámú rendes perek és egyéb folyó ügyek átvétele által már működésük kezdetén tel­jesen nemcsak tehetlenekké tétetnének, de sőt a miatt birói eljárásukat nem az uj törvény által szabályozott s óhajtva várt szóbeliség és nyilvánosság utján sommás ügyek ellátásával, hanem az átvett rendes perek hátralé­kának feldolgozásával kezdenék. E lehetlenség élénkebb átláthatása végett csak azt óhajtom még fölemlíteni, hogy ha Pestváros hatósága részérói három sommás biróság fölállítása végett a kor­mány engedélye ki nem eszközültetett volna, a sommás bíráskodás akkor a prtás 1. §-a értelmében magát a város főbíráját illetendette, — és kérdem, vájjon jogosan átté­tethettek volna-e ahhoz azon sok százakra menő rendes utou folyó perek, melyek a három sommás bírósághoz áttétettek? és váljon a törvényszék vezetésével különben is erősen igénybe vett főbiró miként bánhatott volna el azokkal ? Egyébiránt az ily rendes perek s egyebek áttételé­ből fölmerült illetőségi összeütközés kérdésének eldöntése végett a prtás 50. §-a nyomán a semmitőszékhez bizonyos ügyek felküldése mellett fölterjesztések intézése határoz­tatott el, s remélhető, hogy ezen a perlekedőkre is nagyon fontos kérdések mielőbb végleg megoldatni fognak. Min. rend. szölöbeli tartozások megváltási eljárása iránt. (Folytatás). (36. §. vége.) Ezen költségek a megállapítási végzés­nek kihirdetésétói, illetőleg — felebbezés esetében — a felebbviteli hatóság ebbeli végzésének kézbesítésétől számí­tandó nyolcz nap alatt, végrehajtás terhe alatt lefizetendők. A választott biróság költségeihez nem számithatók az ügyvédek vagy más megbízottak dijai. Ki magát az eljá­rásnál képviseltette: saját képviselőjét maga tartozik fizetni. 37. §. A felebbviteli hatóság a felebbezett ügyet vizs­gálat alá veszi s ha azt kellőleg kifejtve látja, érdemi­leg ítél. Midőn a választott bíróságnak a váltságdíj iránt ho­zott ítéletét a váltság-kötelezettek csak egy része feleb­bezte: az ilyes ítélet a többi pertársak nevében isfelebbe­zettnek tekintetik, feltéve, hogy ezek a felebbezőkkel ugyanazon jogosított irányában egy ugyanazon kötele­zettség által vannak az ítéletben érdekelve,sa kötelezett­séget önként el nem fogadták. Ellenben, ha a felülvizsgálat tárgyát a választott bi­róság azon ítélete képezi, melyben a váltságtartozás egyéni felszámítása állapíttatott meg: az ebbeli ítélet a váltság­kötelezettek közül csak annak nevében vétetik felebbe­zettnek, ki a felebbezést bejelentette. Midőn a váltságjogositottak közül akár az elóbbi, akár az utóbbi esetben nem valamennyien felebbezték az ítéletet: ez a nem felebbező pertársak javára meg nem változta thatik. 38. §. Ha a felebbviteli hatóság a választott biróság ítéletét nem látja kellőleg kifejtve: ezt egészben vagy részben feloldhatja, és vagy átalában vagy egyes pon­tokra nézve ujabb tárgyalást rendelhet, s a választott bí­róságnak ujabb ítélet hozatalát hagyhatja meg. Hasonló feloldásnak lehet helye akkor is, ha a feleb­bező az eljárási formáknak oly lényeges megsértését pa­naszolná, mely miatt ujabb tárgyalás elrendelését a felebb­viteli hatóság mellözhetlennek látná. 39. §. Miután a felebbviteli hatóság érdemileg itélt: a) azon esetekben, midőn a per a váltságdíj kérdésében lett felebbezve : a hozott Ítéletet a periratokkal együtt, hivatkozva jelen utasítás 18. §-ára, az eljáró biztos­hoz leküldi; b) midőn pedig az egyéni felszámítás, illetőleg felosz­tás kérdésében történt a felülvizsgálat: a felebbvi­teli hatóság, a hozott Ítélet tartalmához képest, az előterjesztési tábla VII., VIII., IX. X. és XH rova­tait a válarztott biróság által kitöltött példányán — ha annak ítélete megváltoztattatott — kiigazítja, a másik példányon pedig kitölti, s hozott ítéletét, nem különben, ha valamelyik fél a választott biróság költségeinek felszámításában meg nem nyugodott volna, az ebbeli megállapítási végzést is, külön irásba foglalva, a többi ügyiratokkal együtt leküldi a jog­biztoshoz, az ítélet kihirdetése és a végzés kézbesítése, illetőleg a jelen utasítás 19 — 23. §§-saiban szabályo­zott eljárás végett. Hl. Telekkönyvi hatóságok. 40. §. Minhogy a váltságjogositott azon előterjesztési táblát, melylyel az illető szőlőket a váltságtartozások felszámítása végett be­jelenti, a telekkönyvi tételekre nézve hitelesítve tartozik beadói: a telekkönyvi hatóság a fél egyszerű kórelmére az előterjesztési tábla II. és IV. rovatait a telekkönyvvel összehasonlítván, s a netaláni hibákat kiigazítván, magát az előterjesztési táblát hitelesítési záradékkal látja el az iránt, hogy a II. és IV. rovatokban foglalt telekkönyvi tételek helyesen vannak beiktatva. 41. §. A törvény 13. (utasítás 21.) §-a esetében, mi dőn t. i. váltság helyett magát a szőlőbirtokot bocsátja vissza a váltságkötelezett: a volt földesúr, illetőleg főid­tulajdonos ebbeli folyamodványára, melyhez az eljáró biztosnak a visszabocsátást tanúsító eredeti határozata melléklendő, a telekkönyvi hatóság a telekkönyvi átíra­tást azonnal eszközli. 42. §. Midőn azon váltságtartozások jelzálogi biztosí­tása és nyilvántartása végett, melyek akar egyezségileg, akár itéletileg megállapittattak, s melyekért a váltságjo­gositott váltságkötvényekkel elégíttetik ki, a pénzügyi hatóság az előterjesztési tábla egyik eredeti példányát a telekkönyvi hatósághoz megküldi: ez a törvény 9. és 10. § a értelmében a váltsági tőkék és járulékaik jelzálogi bekeblezését legfelebb 30 nap leforgása alatt hivatalból eszközölni, és azt, hogy a bekebelezés megtörtént, a meg­kereső hatóságnak tudtul adni tartozik. Az emiitett előterjesztési tábla magában foglalja a törvény idézett szakaszaiban megkívánt adatokat: neve­zetesen : a) a község nevét: a tábla czim'apján ; b) a váltságkötelezettnek nevét: a tábla II. rovatában; c) a féléves járadékok számat: a XI. rovat fejezetében ; d) azon összeget, mely egy-egy félévi járadékra esik: magában a XI. rovatban ; végre e) a telek jegyzőkönyvi és helyszinelési számokat: a tábla IV. rovatában.

Next

/
Thumbnails
Contents