Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 51. szám - Észrevételek a törvénykezési rendtartás VII-ik fejezetére. 1. r.

204 25. §. Ezen rendelet a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla területén a következő eltérésekkel alkalmazandó; a) a jelölt a magyar polgári és büntető anyagi tör­vények és büntető eljárás helyett az Erdélyben fennálló anyagi magánjogból, továbbá a magyarországi büntető­gyakorlat helyett az ott hatály bah' lévő büntető törvény­könyvből és eljárásból vizsgáltatik meg; b) tárgyai még a vizsgának az Erdélyben fennálló csőd; váltó- s kereskedelmi törvények; c) a maros vásárhelyi kir. itélő-tábla által adott ügy­védi jogosítvány csupán ezen kir. tábla területén érvényes. Azon ügyvéd tehát, a ki a pesti kir. itélő tábla terü­letére is akarja kiterjeszteni működését: pótvizsgálatórtaz utóbb érintett kir. táblához tartozik folyamodni. A pót­vizsgálat tárgyai a jelen rendelet 10-dik §-ában foglalt tantárgyak közül azok, a melyekből a folyamodó a ma­ros-vásárhelyi kir. tábla előtt, ezen §. a) és b) pontjai sze rint nem tett vizsgálatot. 26. §. Ezen rendszabály f. évi július 1-étől fogva lép hatályba, s a vizsga tárgyait és a vizsga letételének mód­ját illetőleg mindenkire nézve egyformán kötelező; a mi azonban a vizsgára bocsátás feltételeit illeti, ezek mind­azokra nézve, a kik tanulói pályájukat e rendelet kibo­csátása előtt fejezték be, az eddig fennállott rendszabá­lyok értelmében birálandók meg. Kelt Pesten, 1869. évi jun. 10-én. Horvát Boldizsár s. k., igazságügy miniszter. < uriai elvi határozatok. A törvények hiányait rendesen a gyakorlat szokta kitüntetni, miért is jó szolgálatot vélünk tenni a peres fe­lek s egyátalában az egyöntetű igazságszolgáltatás érde­kében, midőn a semmitőszék s a legfőbb Ítélőszék elvi határozatait időnként közleni feladatunkul tűztük ki. A semmitőszék által e héten megtartott egyik ülésé­ben 52/869 számú határozatával kimondatott, miszerint a törv. rendtartás 93. §-ban elősorolt sommás eljárás esetei közé, a bérleti viszonos kötele­zettségek teljesítésére vonatkozólag nem­csak a „bérlet tart a ma alatt" — miként a fentebbi szakarz 7-dik pontja nyilván rendeli, — hanem „meg­szűnte után is" ugyanazon bérleti szerződés alapján felmerült kérdések is sorolandók. Az eset a következő. Huszár Ferencz mint Jankó­vich Gyula zárgondnoka Bruk Bernát ellen 9491 írt 25 kr. kár és 1000 db. arany kötbér iránt, a köztük létre­jött, de már lejárt, s így megszűnt haszonbérletről szóló szerződés alapján az uj törv. rendt. 93. §. értelmében Fe­hérmegye baracskai járási szolgabiróság előtt sommás keresetet támasztott, azonban ez első biróság a keresetet illetőségi szempontból leszállttá; m e r t fentebb hivctko­zott §. 7-ik pontja a bérlet tartama alatti viszonos kötele zettségek teljesítéséből származó peres kérdéseket sorolja a sommás eljárás esetei közé, azon bérlet pedig, melyre nézve a per alapjául szolgáló szerződés létrejött, már tényleg megszűnvén, nem bérlet aUtti, hanem utáni kötelezettség forog fenn. Felperes e végzés ellen semmiségi panaszt adott be, mire a semmitőszék — mint fent előadtuk az illetékessé­get megalapította, utasítván az első bíróságot érdemleges ítélet hozatalára. — A in. kir. Curia mint semniitüszék f. hó 28-án s kö­vetkező napok nyilvános üléseiben előadatnak : Pollák Lipót, Wirk­raann Adolf visszahelyezési. Weinberger Hermann, Weinberger Gyula, Sigván Dolya s férj, Sigván Irimie ellen 40 frt. iránt. Ne­gyeszk Juon, a Negyeszk Vaszilie hagyatéki intézked. e. Termann János a Mihály, az ellenük Sztraka József által úrbéri kültelekbe való behelyezés iránt. Zsótér Rozália Tary Pálnénak, a szeged­csongrádi takarékpénztár és Tary Pál igény perében. Huszár Fe­rencz mint Jankovich Gyula zárgondnok, ifj. és id. Bruk Bernát ellen 5491 forint 25 kr. kár és 1000 db. arany kötbér iránt. Hor­váth János s társa, Tolnay Ádám s többek elleni bérlet-felmondási ügyben; Orenstein Alajos, a Polacsck Áronnak Friedmann Ignácz elleni; Orenstein Alajos, Pollák Jakabnak Friedmann Ignácz elleni; Oren9tein Alajos, Czukker Józsefnek Friedmann Ignácz elleni; Friedmann Izidor 9 társai, Friedmann Ignácz végrehajtási ügyek­ben. Polacsek Aron és Pollák Jakabnak, a Friedmann Ignácz fen­nebbi semmiségi panasza e. Fülöp Alajos, Kis-Kapus községe bir­tok-háboritá9Í; Sinna községe, a kir. kincstár e. birtokháboritási per. Zumpf Mihálynak, Rácz Imre ellen. Zséb, másként Szakács János, Kosztyin Juon birtokháboritási. Tirb Mihály s többeknek, Her­mann Náthán végrehajtási ügy. Oberrecht Ferencz, Orley Dénes elleni végrehajtási. Vaszilka Fülöp s társai felfolyamodványt visz­szautasitó végzés e.; Rothschiller Magdolna, Remelle Anna elleni­serrí. panaszszal összekötött felfolyamodás. Grosz Károly s Erzsé­bet halasztási kérelmet megtagadó végzés e. Rosenthál M., Auspitz Mór sommás szóbeli perből. Turcsin János, Csütörtök József som­más visszahelyezési per. Bátori Antalnak sem. panasza és felfolya­modása árverési végzés ellen ; Heisz Sámuel végr. ügyből. Singer T. Rudolfnak biztosítási végrehajtási ügyből. Csiszlikovits Miksá­nak hasonló ügyben. Csik József s nejének végr. árverési végzés ellen. A brassói bánya-kohó-, ós huta-egyletnek, Házy Mihály elleni rövid-utu visszahelyezési perben ; Lehóczky Danilovje An­tal, Stötzl Dávid végrehajtási ügyben. Mann Ferencz, Henrich Antónia árverés ellen. Giblyák József, Giblyák Mária részére in­gatlanok átadását elrendelő végzés és ennek foganatosítása ellen ; Singer Ignácz, az ellene Schönthal Simon részére foganatosított árverés elleni semm. panaszok. Rosenberg Henrik, Stern József végrehajtási ügyében ; Dombrády Gyula, Zesevits János foglaltató elleni árverési ügyben. Ottinger Anna férj. Barbek Ignáczné, Bar­bek Ignácz elleni végrehajtási ügyében. Schuszter György, a Simon Gergely által ellene folytatott végrehajtási ügybeni semm. pana­szuk. Kochanovszky Lászlónak a Bohits Ferencz és neje által Ondrá9kó István árvái ellen vezetett végrehajtási ügyből; Henrich Antóniának, Mann Ferencz elleni végrehajtási ügyéből felmerült semm. panasz. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft negyedévre 2 ft. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, kalap-utcza 11-ik sz. a. 2 ik em. balra. Pesten, 1869. Nyomatott Kocsi S á n d o r saját ntjomdúj i'han Hal-piaci és al-ilunasor sarkán 9. ti. a.

Next

/
Thumbnails
Contents