Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 41. szám

162 minthogy azok, kik netalán a vádlott irányában kényszert alkalmaztak, azt bevallani alig fogják, más elfogulatlan tanuk pedig ily esetben alig kaphatók ; enuélfogva az itélő biró ama kellemetlen helyzrtben jő, hogy nem tudja az előtte tagadásban levő vádlottnak, melyik, beismerő vagy tagadó vallomását tekintse-e valónak? Mindenek előtt tehát mindazoknak, kik arra nem hivat vák, a vádlottnak vallatását szigorúan meg kellene tiltani; de azoknak is, kik a törvényes gyakorlat szerint a vizsgálatot teljesiteni kötelesek, szigorúan meghagyandó volna az 1818. szept. 29-én 2G841. sz. a. kelt m. k. helyt, int. szerint hivatalvesztés büntetése alatt, hogy a bűnvádi vizsgálatoknál minden kényszerítő s erőszakos eljárástól óvakodjanak." Ezeket olvassuk a „Jogtudományi Szemle" áprilisi füzetében. Midőn tehát maga egy királyi táblai ülnök e vallomást teszi az igazságügyminiszter félhivatalos közlönyében: magamat teljesen följogosítottnak hittem azon kérdést tenni az igazságügyminiszterhez, hogy van-e tudomása az egyes megyékben egyes tisztviselők által elkövetett kinzóvallatásokról? és ugyan annyival is inkább, miután értésemre esett, hogy egyesconcret esetekről adatokat gyűjteni a haza több pontján már megkezdettek oly férfiak, kik nem levén miként én tüzetesen elfoglalva más nemű föladványokkal, inkább hozzá fogtak férhetni nálamnál, kellő fölszerelésü okmányokhoz. Fognak is ily egyes concret esetekrőli adatokat — a mint hallom — tán nemsokára bőven rendelkezésére juttatni az igazságügyminiszternek; ámbár én jobb szeretném, ha a kinzóvallatások megszüntetésére előbb intézkednék a törvényhozás, még mielőtt az ily magán gyűjtemények a miniszternek interpellatiómra adott feleletét uj elemezgetésnek fognák kitenni: mert megvallom nem igen lennék megnyugtatva még azon ellenőrzéssel sem, melyet nálunk az igazságügyminiszter a kinzóvallatások fölött rendeletek által gyakorolhatna, annál kevésbbé lehetek — a fönnebbiek után — tehát megnyugtatva a miniszter azon Ígéretével, miszerint a legszigorúbban fog eljárni, mihelyt neki speciális esőtek följelentetnek. A büntető törvénykönyv még csak jövő ószszel fog elkészülni, mikor fog még az életbe lépni? Addig a rendeleteket nem egy helyütt fogják végrehajtatlanul félre tenni. Tehetik is egész bízvást: a miniszteri „ellenőrzés" ugyanazon közegeket fogja kinzóvallatásokért számon kérni, a melyek a kinzóvallatásnak legtöbb esetben bűnrészesei; a tisztikar saját kartársai ellenében aligha fogja magát följelentésekre fölhasználtatni, nem kivált oly ügyben, melynek erkölcsi jelentőségéről annyira elütök még mai napig a vélemények; és a megyei bizottmányok független tagjai lesznek-e képesek kellő erélylyel oly rendeletek végrehajtására, melyek egy helytartósági intézvényekül egy nem is magyarul irott, hanem latinul irott nagyon is átalános, s épen ezért félremagyarázható, csaknem elavult törvény erejére támaszkodhatnak csupán ? Ok nem lesznek; a kormánypárt pedig azt fogja mondani: ime, még a megyei municipiumok öröklött jogaikban fönnállanak, a kinzóvallatásokat, ha csakugyan vanuak, nem lehet kiirtani! Hisz már is sze műnkre vetik, Henszelmannak és nekem, hogy épen mi akartuk eltöröltetni a kinzóvallatásokat és a botot, mi, kik a megyei municipalismus tántoríthatlan híveihez csatlakoztunk! Mennyi uj bonyodalom! minő uj csorbái a hazai jogrendnek, szabadságnak és közművelődésnek! Pedig mindennek elejét lehetett volna venni egy magyar novellával, mely a készülő uj büntető törvénykönyv szellemében tisztán és világosan, még a botot és korbácsot is részletezve kifejtette volna azon tilalmat, melyet az 179% : 42. törvényczikk tartalmaz. Avagy egy ily magyarul irott, tiszta, világos törvényt nem fognának-e hamarabb és jobban érvényre tudni emelni maguk a megyei bizottmányok, mint bári mely régi vagy uj kormányrendeletet, akár daczára a f legkevésbbó kedvezőleg hangolt tisztikarnak is? Igaz a miniszter is magyarul irott törvényuyel foghat segíteni a bajon — legalább is egy év múlva. De maguukra vehetjük-e a felelősséget azon visszaélésekért, melyek ezen év folyamában késlekedésünk miatt fognak elkövettetni? a felelet kimagyarázását a föntebbieke után már most azokra hagyom, kik interpellatiómat feleslegesnek, sőt rendénkivülinek tekintették. Fogadja uram stb. stb. Schvarcz Gyula. Válasz a perrend védőinek s észi^^PWek az átmeneti intézkedések magyarázatára. Várady Mihály úrtól Torontálmegye alispánja s törvényszéki elnökétől. (Vége.) Az előadottak után commentár helyett, azoknak kiknek szándékuk vau a perrendtartás ismeretét könnyű mó| don sajátjukká tenni, javaslom, vegyenek irónt kezükbe, i és az illető helyeken a megfelelő elnevezéseket, némely helyütt az egész szöveg valódi értelmét, saját használatukra igazítsák ki; mert különben — kivált midőn két különböző viszonyban álló fél, egy azonos viszonyt kifejező czimmel — vagy pedig a per vagy végrehajtás egy meghatározott stádiumában álló fél, felváltva több különböző stádiumot jelező czimmel neveztetik, — könnyen megtörténhetik rajtuk, hogy az egyik felet megillető jogot, vagy kötelességet az ellenfélre — és viszont — fogják átruháztatni, mint ez az uj perrendtartás kidolgozóival megtörtént. — Példát hozok reá: az 501. §.a kijelelt választott bírók visszavetési jogáról szólva, következőleg hangzik „Mindenik f á 1 n e k van joga az ellenfél,illetőleg a bíróság által kijelelt négy tag közül kettőt visszavetni, — a visszavetésnek 15 nap alatt van helye azon időtől számítva,a melyen a kijelelés a félnek tudtára adatott. Ha ezen határidő alatt visszavetési jogával nem élt az e 11 e n f é 1, e jog magát a kijelelő felet, illetőleg a kijelelő bíróságot illeti." Ezen §. utolsó tételének szövege szabatosan, és a fél és ellenfél czimmel nevezett személyek, vagy az ezeknek a §. elején tulajdonított jogok és kötelességek összezavarása nélkül, csak következőleg szólhatna: „Ha ezen határidő alatt visszavetési jogával nem élt a fél, e jog magát a kijelelő el lenfelet,illetőleg a kijelelő bíróságot illeti.' Mert a §. elején a visszavetési jog a félnek van tulajdonítva, tehát ha a fél jogával nem élt, akkor annak a kijelelő ellenfélre kell átháromolnia; — a törvény szövege pedig, ámbár a f é 1 n e k van joga, még is az e 11 e nf él lel akarja azt először gyakoroltatni. Észrevételeimet jelenleg bezárva, megengedhetem a „Jogtudományi Szemle" bevezetésének írójával, hogy a