Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 41. szám

7 Pe<«, 1WJ9. péntek május 28. 41. <?á«n. Tizenegyedik évfolyam, TŐRVÉWS7JK! (SARVOk Debrcczeni ügyvcdcgylct közlönye. Tartalom : Sehvarcz Gyula ryilt levele stb. — Válasz a perrend védőinek. — Min. rendelet. Schvarcz <»ynla nyilt levele a ./Törvényszéki Csarnok4' szerkesztőjéhez. (Vége.) Hátra van még most, hogy előadjam, mért nem hoztam löl egyes concret eseteket interpellatióm támogatására, miként ezt az igazságügyminiszter óhajtotta volna. K^^^röl azért nem hoztam föl egyes concret eseteket éli öjpHr^&iert kellő íulszerelésü okmányokkal fönnálló törvénykezési viszonyaink között én magam alig támogathattam volna azokat. Speciális magyar vizsgálati gyakorlatunkban a kinzóvallatásokról ki is tanúskodhatnék más, mint azon tisztviselő, ki botoztatja, korbácsoltatja; vagy a pandúr, a ki botozza, korbácsolja a vádlottat ? avagy a vádlott, kin épen e kinzóvallatás történik? Ámde tanuskodhatnak-e a vádlottak vizsgálóMráik ellenében úgy, hogy egyúttal vádlók és tanuk is legyenek ? Fognak-e merni mindig tanúskodni a pandúrok, hajdúk előjáróik ellenében, úgy hogy egyúttal maguk ellen is tanúskodjanak? (mert hisz az „omne genus tortúráé" tilalma épen úgy kötelezi a pandúrt is mint a vizsgáló bírót.) És, fognak-e akarni tanúskodni saját maguk ellen a kinzóvallató tisztviselők, avagy tán tömegesen (öl szokják magukat egész lelkiismeretesen jelenteni? Tapasztalt hazai fenyitö bíráktól hallottam, miszerint csak ritkán szivárog ki a közönség közé nálunk egy-egy kinzóvallatási eset, már csak azért is, mert többnyire titkon, elzárt helyiségben történik, és mert azon szerencsétlen földművesek, napszámosok, cselédfelék, iparo-ok, kik e sérelmeknek osztályrészei, mit sem tudván azl797.42ik törvényczikkről, és az 1818. szept. 29 kéről 26841. sz. a. kelt m. k. helyt. t. intézvényről, maguk sem tudják van-e joguk panaszt emelni vagy nincsV Másrészről ugyancsak tapasztalt fenyitő bíráktól hallottam azt is, miszerint egyes szolgabirák, esküdtek nem akarván hosszasan vesződni a rendszeres vallatással, a vizsgálati fogság alatt, vádlottra vágatott botot és korbácsot, ha elöljáróik vagy a vádlott ügyvéde által kérdőre vonatnak oda magyarázgatják, miszerint azt nem kinzóvallatási módszerül alkalmazták, hanem vádlott tiszteletlen magaviseletéért szabták rá fegyelmi büntetésül. De azért, hogy ennyi akadálya van a kinzóvallatások kinyomozhatásának, tán megnyugtathatjuk magunkat azon föltevésben, hogy hazánkban ma már egyátalán nem fordulnak elő, vagy csak „ritka kivételkép" kinzóvalla'ások ? Sokkal inkább tisztelem az igazságügyminisztert mint jogtudóst, kormányférfit és honpolgárt, sem hogy elhinném, miszerint ő exeiája maga épen az ellenkezőről ne volna meggyőződve. Es neki, mint miniszternek tudnia is kell, mert tudnia lehet egész részletességben oly visszaélésekről, melyekről nem-tisztviselők habár a leghitelesebb kútfőből is, de csak átalánosságban meríthetnek Hisz csak a napokban jelent meg a „Jogtudományi S z e m 1 é"-ben, tehát az igazságügyminisztei félhivatalos közlönyében — egy czikk, mely e részben minden további kételyt eloszlat. E czikket Csatskó Imre oly jogtudós irta, ki hajdan ifjabb nemzedékünk legkitűnőbb szakembereit nevelte, most pedig mint királyi táblai ülnök meglehetős közel áll az ügyek menetéhez. És ugyan mit mond az érdemes királyi táblai ülnök ur, ifjabb nemzedékünk legkitűnőbb jogtudósainak hajdani jogtanára e czikkében? Nem kevesebbet mint a következőket: „A sz.kir. városokban eszközlött vizsgálatokra nézve ritkán mutatkozik valami szabálytalanság, de gyakrn n a megyékben eszközlöttekre nézve, hol oly egyének is teljesítenek vallatásokat, kik arra sem képesítve, sem megbízva nincsenek, mint : pandurhadnagyok. községi elöljárók. — E visszaélésnek okai lehetnek: a vágy hatalmat gynkorolni; a bűnös fölfedezése által magának érdemet, tekintélyt szerezni; a téves nézet, miszerint a bűnvádi vizsgálatnak teljesítésére nem kívántatik tudomány, különösen jog- és emberismeret, és még inkább természeti hivatás és gyakorlr t. E visszaélésekre okul szolgálhat ama hibás fölfogás is, miszerint az elitélésre elegendőnek tartatik a vádlott beismerő vallomása, akármiféle eszközökkel csikartatott legyen az ki; akártámogattassék az a fenforgó bűntettnek körülményeivel, akár nem. Innen van, hogy a vádlott úgynevezett szelíd, önkéntes vallomásának megnyerésére czéltalan és tiltott módok használtatnak, mi az ítélő bírákat tekintve, nagy bajnak forrása. Mert igen gyakran megtörténik, hogy a vádlott a községi elöljárók, pandúr hadnagyok, sőt a szolgabíró vagy esküdt előtt tett beismerő vallomását visszavonja amaz ürügy alatt, mintha vallomásának kieszközlése végett ellene erőszak használtatott volna; s miután ez a szomorú tapasztalás szerint csakugyan megszokott t ö r t é n n i, az itélő bíró kénytelen az iránt, váljon a vádlott ellen kényszer használtatott-e? a vizsgáló ellen intézett pótvizsgálatot rendelni, minek kétes eredménye gyakran előrelátható.