Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)
1869 / 36. szám
144 kot — a nélkül, hogy ezért valamit követelhetnének — a l jogosítottnak visszabocsátani hajlandók: ebbeli szándékukat 15 nap alatt az eljáró biztosnál okvetlen jelentsék be, mivel későbbi bejelentés el nem fogadtatik. 21. §. Ugyanezen alkalommal minden egyes váltság jogosultnak az eljáró biztos elismervényt szolgáltat ki az iránt, hogy a (megnevezendő) jogosult és (megnevezendő) községbeli dézsmakiitelezettjei közt fenforgott szőlőváltsági ügy (akár egyczségileg, akár itéletileg) végérvényesen befejeztetett. Egyszersmind felliivandók a váltságjogosultak, hogy ezen elismervény alapján megszerezvén maguknak a birtokbirósági bizonyítványt, mely a törvény 24. §-a értelmében a köt vények kiutalványozásához megkivántatik : ezen bizonyítványt a pénzügyministcriumhoz leendő felterjesztés végett az előbbi szakaszban említett 15 nap alatt a biztosnál adják be, s ugyanekkor írásban nyilatkozzanak, váljon valamely adópénztárnál és névszerint melyiknél kívánják a kiállítandó váltságkötvényoket felvonni? ilyen nyilatkozat hiányában a kötvények, csak az államadóssági pénztárnál Budán levén felvehetők ; úgyszintén emlitsék fel ebbeli nyilatkozatukban a jogosítottak azt is, hogy ha járandóságuk fedezésére több darab kötvény kívántatik, az egész összegnek minő részét kivánják 100 ftos, minőt 500 vagy 1000 frtos kötvényekben kiszolgáltatni ? a jogosított ebbeli kívánsága az utalványozásnál lehetőleg figyelembe fogván vétetni. Ha a jogosított ezen nyilatkozatot s a birtokbirósági bizonyítványt a fenebbi határidő alatt be nem adja: az többé nem az eljáró biztosnál, hanem közvetlenül a m. kir. pénzügy ministeriumnál lesz benyújtandó. 22. §. Ha a bejelentésre szolgáló 15 nap alatt a váltságkötelezettek részéről bejelentések történnek, az eljáró biztos ezeket jegyzőkönyvbe vezeti, s azon bejelentőket, kik a törlesztés kedvezményével élni nem kivannak, határozatikig utasitja, hogy a felszámított váltságtőkét s ennek, (ha 1868. évi tartozásaikat be nem szolgáltatták volna: 1868. jan. 1-től, különben pedig) 1869. jan. 1-től a lefizetés napjáig számítandó 5% kamatját is a váltságjogositott kezéhez legfeljebb további 15 nap alatt fizessék le; miről a jogosított szintúgy, mint a kötelezett, a határozat kézbesítésével értesitendők. Mennyiben a kötelezett ebbeli kötelezettségének eleget tenni elmulasztaná: az ebbeli tartozást megállapító határozata jogosított részéről szintúgy, mint bármely más, jogerőre emelkedett itélet, a törvény rendes utján végrehajtható. Midőn pedig váltság helyett a szőlőbirtok bocsáttatik vissza : az eljáró biztos határozatilag kijelenti, hogy a váltságkötelezett a törvény 13. §-sa alapján a szőlőbirtokot visszabocsátván, ez a földesurat illeti; az ez iránti határozat szintén mindkét félnek kézbesítendő, s a jogositott a biztos által a birtokba bevezendő, a telekkönyvi átirást a jogositott az említett határozat alapján az illető bíróságnál eszközölhetvén. A fenérintett jelentkezőknek neveit s a szőlőjük után felszámított váltságösszegeket az eljáró biztos az előterjesztési tábla illető rovataiban keresztülhúzván, a kitörlés okát a tábla XIII. rovatában külön jegyzet által is kitünteti. 23. §. Midőn a törvény 31. §-sa értelmében 1868. évre járó kamatok is lettek végérvényesen megállapítva: az eljáró biztos a létrejött egyezség hitelesítéskor, illetőleg az itélet kihirdetésekor, az ilyes kamatfizetéssel tartozók lajstromát, vagyis az előterjesztési táblának a biztos által hitelesített kivonatát, mely a czimlap és az I. II. III. és XII. rovatok illető tételeit foglalja magában, átteszi azon adóhivatalhoz, a melynél, a törvény idézett szakasza szerint az illetők a kérdéses kamatokat befizetni tartoznak ; egyszersmind tudtul adván az adóhivatalnak, hogy a kötelezettek által befizetendő hátralékok kinek lesznek kiszolgáltatandók. A jogosítottnak pedig, a kinek részére ilyen kamat meg lett állapitva, egy írásbeli értesitvényt ad ki az eljáró biztos, melyben a jogosítottal tudatja, hogy a hátralékok együttes összege menynyiben (számmal és betűvel) lett megállapítva, s hogy ennek a kötelezettek részéről az adópénztárba leendő befizetése és a jogositott részére kiszolgáltatása iránt az intézkedés megtörtént. Ezen érte8Ítvény a biztos által sajátkezüleg aláírandó és pecsétjével ellátandó. Ha a jogosult a váltsági tárgyalás folyama alatt elhunyt volna: az eljáró biztos a kérdéses hátralékok beszedése végett értesíti ugyan az adópénztárt, de aziránt, hogy azok kinek fizetendők ki, csakis az örökös vagy örökösök által a biztosnál benyújtandó abbeli törvényszéki bizonyítvány alapján intézkedhetik, melyben az illetők az elhunyt váltságjogosult kizárólagos örököseinek nyilváníttatnak. Végre pedig a biztos az összes ügyiratokat (a jogositott részéről netán benyújtott birtokbirósági bizonyitványnyal együtt) a kötvények kiutalványozása a további intézkedés végett a pénzügyministeriumhoz felterjeszti. 24. §. Midőn a már előbb keletkezett szerződés vagy birói itélet által megállapított váltságösszeg vagy hátralevő részének törlesztésére nézve, a törvény 16. §-a értelmében országos közvetítés vétetik igénybe : az eljáró biztos a kitűzött tárgyalási határnapon, ha a volt földesúr és a váltságkötelesek közt az átváltoztatás iránt létrejött, megegyezés irásba foglalva beadatott, ezt a felek előtt felolvastatván, az eljárási jegyzőkönyvhöz mellékli, különben pedig azt a jegyzőkönyvbe bevezeti, s mindkét esetben hitelesiti, ezután pedig a törvény értelmében felszámítván külön minden egyes váltságkötelezettre nézve a szerződés vagy itélet által megállapított és még hátralévő váltságtőkét, úgyszintén a lejárt kamatot, ezek összegét az előterjesztési tábla X. rovatába minden váltságkötelezettre nézve egyenkint bevezeti, s a táblát azon záradékkal látja el, hogy a X. rovatban foglalt tételek, a felek közt az átváltoztatás iránt létrejött megegyezés alapján, hivatalosan lettek bejegyezve. Mindez megtörténvén, az eljáró biztos az összes ügyiratokat további intézkedés végett a m. kir. pénzügyministeriumhoz felterjeszti ; azon esetre pedig, ha bármi oknál fogva kétsége volna aziránt : váljon a váltságtartozás összege, akár egy, akár több, névszerint megjelölendő váltságkötelezettnél a jelzálog értéke által fedezve van-e? ebbeli kételyét a kisérő-jegyzékben felemlíti, — a pénzügyi hatóság fogván ily esetben saját közegei utján az emiitett kérdés iránt magának bizonyosságot szerezni. (Folyt, köv.) Felelős szerkesztő es kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁ\. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 ft negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: terézváros dohány utcza 6-ik szám a. Pesten, 1869. Nyomatolt Kocsi Sándornál Hal^piaa is al-dunasor sarkán 9. sí. a.