Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 30. szám

Pest, 1869. péntek april 16. 30. szám. Tizenegyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreczeni ügyvédegylet közlönye. Tarlatom : Börtönügy és fenyítő törvényszékeink. — Irodalmi szemle. — Min. rendelet. Börtünügy és fenyítő törvényszékeink. Gyürky Antal megye tszéki ülnök úrtól. I. Ha a sajtót tekintjük hévmérőnek, akkor azon szomorú meggyőződésre kell jönnünk: hogy igen kevesen vannak, kiket közelebbről érdekelne az emberiség azon szánandó osztályának sorsa, mely az erény utján elbotlott vagy bűnbe sülyedt. Erre látszik mutatni azon jelenség, miként nemcsak a törvénykezési — de politikai lapokban is, számtalan igen érdekes czikket olvashatunk a polgári perrendtartásról, a hitelt biztositó törvényekről, az igazság gyors kiszolgáltatásáról, és a bíróságok rendezéséről, — ellenben a börtönügyről, fenyítő törvényszékekről, eriminalis codexról csak itt-ott— fehérhollóként látunk egy czikket. Nem akarom ezt annak tulajdonítani, hogy kevés köztünk a philanlrof és lélekbúvár, hanem inkább annak, hogy azon törvénytudók, kik a polgárjogi ügyekről szebbnél szebb értekezéseket írtak) legtöbbnyire a jeles ügyvédikar tagjai, minek természetes következése, hogy ők oly tárgyakat szellőztetnek inkább az irodalmi téren, mely hozzájok közelebb áll, mely foglalkozásuk és tapasztalataiknál fogva őket élénkebben érdekeli. Azck pedig, kiknek a fenyítő ügyekkel foglalkozni feladatuk, talán nem rendelkezhetnek annyi idővel, hogy nézeteiket és tapasztalataikat leírhatnák. Már pedig az állam és közönség érdekében ép oly szükséges a személy és vagyon biztonságról, mint a hitelről és az igazság gyors kiszolgáltatásáról gondoskodni; de a bűnvádi ügyek rendezése e mellett humanitási és közerkölcsiségi kötelességből is égetővé vált. Szóljunk tehát e tárgyhoz minél többen, hordjuk össze az anyagot a korszellemnek és az emberi érzetnek megfelelő bűnügyi törvények alkotásához; iparkodjunk legalább eszmecsere által e fontos ügy megoldását előmozdítani. Ezzel szolgálatot tehetünk igazságügyi ministerünknek is, kit ez ügy — mint tudjuk — nemcsak mint államférfit, de mint nemes szivü emberbarátot is közelebbről érdekeli. Elborul az ember lelke, ha a statistikai táblázatokon végig tekint, melyekből kitűnik, miként 1850-ik évtől a rabok száma évről évre növekedőben van. Ennek okát némelyek az erkölcsiség sülyedésóben, mások a rendszerben találják, különösen pedig azon körülményben, mely szerint a botbüntetései lévén törölve, a nép alsó osztályát a börtönbüntetés nem tartoztatja annyira vissza a bűntől, mint az embertelen botozás. Nézetem szerint e szomorú jelenség okát csakugyan az erkölcsiség sülyedésében, de nem kizárólag, hanem egyszersmind a mostani fenyitö eljárásban is kell keresni, és nem a botbüntetés eltörlésében: mi ha ugy lenne, kétségbe kellene esnünk fajunk emberi méltóságának érzete lelett. Én már 48 előtt, midőn szolgabíró voltam, meggyőződtem : hogy a botozás se nem szükséges, se nem emberséges dolog. Sőt később ugyan ez időben, midőn évekig részint mint jegyző, részint mint biró folytonosan részt vettem a törvényszéki ülésekben, még inkább meggyőződtem: hogy a botbüntetés elmellőzhetó, kivált oly practicus eljárás mellett, minőt akkor követtek (mire még vissza fogok térni); azonban akkor azt a eriminalis praxis hozta magával és az az akkori idők viszonyaihoz ugy oda tapadt, mint a középkorhoz a kinpad alkalmazása. Áldom tehát a korszellemet, mely a botbüntetést eltörülte, és ha lehetne, még emlékét is kitörülném lelkemből azon fájó érzetnek, mely mindannyiszor elfogott, midőn a piacz közepére kivont deresen, a törvényszék Ítéletei emberi méltóságot megalázó módon hajtattak végre. A bűntények szaporodásának és a börtönök túl népesedésének okai közt első helyen az erkölcsiség sülyedését emiitettem, erre hivatkozott ezen lapok f. é. 8. számában a statáriumról közlött czikk irója is, erről kell tehát először szólnom. Az erkölcsiség szoros kapcsolatban van a vallásossággal, különösen a miveletlen embernél — kiben a roszra való hajlam inkább erőt vesz, — kinek az erény és nemesebb érzelmek iránti fogalma homályos, — ki a bűnt nem magáért a bűnért útálja és kerüli, hanem a bekövetkezhető lelki vagy testi büntetésért, — kiknél tehát az erkölcsiségnek gyökérszálai csak a vallássosságban találnak tápanyagra. A vallás az, mely felébreszti az emberben a nemesebb rendeltetése iránti fogalmakat, a felebaráti szeretetet, az erkölcsiséget, a bűn iránti utálatot; mely alkalmat nyújt a magába szállásra, a léleknek felemelkedésére ; mely összeköti a földet az éggel, és mely a tökéletesedés útjára vezérli az embert. A vallás az emberi lét életfeltétele, mit eléggé bizonyit az is: hogy alig létezik nép, melynek bármily homályos fogalma ne lenne egy legfőbb hatalomról, és vallás által meghatározat némely törvényekről. Bizonyos az is, miként a legvallásosabb nép, legszorgalmatosabb, legbecsületesebb, egyszersmind legboldogabb, mert a vallás nemcsak az erkülcsiségnek védpaizsa, hanem egyszersmind biztositéka a lelki nyugalomnak. Váljon az, kit a sors vaskeze üldöz, ki nyomorban sinlik, kit bánat és bú emészt, ki elvesztette mindenét, mint a hajótörést szenve-