Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)
1867 / 59. szám
240 Pest város főbirája a következő felhivást intézte a pesti ügyvédekhez. Számos eset adván magát elő, hogy a) A periratok pontos iratjegyzékkel ellátva nem lévén, és a tárgyalási jegyzőkönyvben íelhivott okmányok némelyike hiányozván, a felsőbb bíróságoktól hónapok múlva küldettek vissza a tapasztalt hiányok pótlása végett, mi által a feleknek sokszor kipótolhatlan veszteség okoztatott ; b) a tárgyalási jegyzőkönyv és mellékletei kellő bélyeggel ellátva s az érdemleges tárgyalási jegyzőkönyvre az Ítéleti bélyeg ráragasztva nem lévén, — ezek pótlására az amúgy is túlterhelt kezelési tisztviselők, kik a bélyegekért törvény szerint személyesen felelősek, az ügyvéd urakat legtöbb esetben siker nélkül magánúton felszólították, s ezáltal az ügynek az illető előadóhoz juttatása s elintézése, illetőleg kiadmányozása fölösleges haladékot szenvedett ; c) a tárgyalási jegyzőkönyvek és egyéb beadványok kellő külzettel ellátva nem lévén, beigtatásuk és lajstromozásuk hiányosan történt, és ezáltal az ügy állását az igtató- és lajstrom-könyvek kellőleg ki nem tüntethették , mely baj leginkább az ugyanazon felek közt folyamatban lévő több rendbeli ügyeknél tapasztalható : azon reményben, hogy az ügyvéd urak az ügy kezelésben kellő rend, pontosság és gyorsaság elérésére czélzó szándékomtól szives támogatásukat meg nem vonják, következőkre kérem fel a t. ügyvédi kart : 1. A rendes szóbeli pereknél az érdemleges tárgyalási jegyzőkönyv végén a jegyzőkönyvben felhozott okiratokról, mellékletekről, valamint a halasztási jegyzőkönyvekről pontos iratjegyzék készittessék s az az érdeklett felek aláírásával elláttassék, melyhez mindenkor a meghatalmazások is eredetben vagy hitelesített másolatban osztolandók. 2. A tárgyalási, a halasztási, tanuballgatási s egyéb jegyzőkönyvek, valamint a mellékletek kellő bélyegekkel láttassanak el; továbbá az ítéleti bélyeg mindenkor az érdemleges tárgyalási jegyzőkönyvre ragasztassák. Végre Azon jegyzőkönyvek, melyek beigtatandók lesznek, valamint minden beadványok á"felek és képviselőik neveit, a per tárgyát és a vonatkozó előszáraot kitüntető jelzettel láttassanak el. A kereseteken és általában minden első beadványon a felek polgári állása és lakása is kiteendő. Telekkönyvi beadványok külzetén e szavak : „telekkönyvi ügy" jegyzendők fel. Jogi természetűknél vagy különös okoknál fogva sürgős beadványok külzete e szóval: „sürgős" látandó el oly végből, hogy azok soron kivül is elintéztessenek s kiadassanak. — Telekjegyzőkönyvek közzététele. Zaránd megyében a községenkénti helyszínelés megtörténvén, ezen megyében a telekjegyzőkönyvek folyó 1867 év s e p t. 1-től megnyitottaknak tekintetnek (Igazs. minis, rend. 1867. jun. 12. 3504. sz. a.) Ezen jkönyvek a megye székhelyén Kőrősbányán léteznek. Minden ide tartozó ügyletek s hivat, cselekvények foganatosítása a zarándmegyei törvényszék előtt hasonlóan 1867. sept. 1-én kezdődik. Az 1867. sept. 1. előtti, valamely tulajdon, — zálog, — haszonbéri jogra vonatkozó igények 1868. a p r i 1 3 O-ig b ez á r ó 1 a g bejelentendŐk. A telekk. fekvőségekre betáblázás. bejegyzés feljegyzés, bírói zálogolás által 1867. sept. l-ig nyert vagy nyerendett elsőbségi — zálog — szolgalmi stb. jogok 1868. a u g. 31-ig bejelentendŐk. Ezen hirdetményi határidők ellen nincs helye sem meghoszszabbitásnak, sem előbbi állapotba visszahelyzésnek. Ezen telekjkönyvek 1867. sept. 1-től az ideigl. szab. 145 — 158. §§. értelmébeni telekkönyveknek tekintetnek; — Kinevezések: Ráth Károly (pesti ügyvéd) or. gyűlési képviselő — k i r. ügyek igazgatójává, a magyar sz. korona ügyvédévé, minister tanácsosi ranggal s fizetéssel (az eddigi causarum r. director Kossalko János ebbeli állásától kegyelmesen felmentetvén.) Az igazságügyrainistériumhoz osztály tanácsosokká To pler Károly és Dietrich Rezső; titkárokká: Zádor Gyula, Lehoczky Kálmán, Lipovniczky Imre. — A váltó feltörvényszék birájává Karap Ferenc z pesti első bir. váltótörvényszék ülnöke. — A kassai kir. első folyamodásu jövedéki törvényszékhez Halmi Menyhért megye tszéki ülnök eddigi hív. állása megtartásával; a debreczenihez Kémery Károly h. ügyvéd, az ügyvédségnek uj tisztével nem ellenkező módoni gyakorolhatása mellett ideigl. ülnököknek, az aradihoz Szakolczay Lajos m. tszékibiró. ' Az egri első folyamodásu jövedékitörvényszékhez Szuhányi János törvényszéki ülnök, az unghvárihoz Balogh Vincze hit. ügyvéd, a pécsihez Lobmayer István, a zomborihoz Grosohmidt Gábor és a szatmárihoz Kaffka I g n á c z megyetörvényszéki ülnökök, és pedig az illetők eddigi hivatali állásaik megtarthatása mellett, jövedéki törvényszéki ideiglenes ülnököknek neveztettek ki. — A pesti esküdtszéki kerület bünvizsgáló birájának hivatalos helyisége e folyó évi augusztus első napjától fogva Pesten a belvárosban Sebestyéntér 2-ik számú házának első emeletében leend. Hivatalosórak: reggeli 10 órától 12-ig s délutáni 3 órától 5-ig. A főmlt. Hétszem. tábla a II. tanácsában aug. 3-án s a következő napokon előadatnak: Kun Miklós, Wexler Ábrahám e. biztosítás. — Grósz Móricz, Guthardt Júlia e. végrehajtás. — A sz. keresztúri ref. egyház, Kolcza Józsefe, kisebb hatalmaskodás. — Salamon Lipót, a duna gőzhajózási társulat e. végrehajtás. — Malatinszky András, Végh Józsefe, újított per. — Kiss Imre, Orbán Erzsébet e. adósság. — Pék Franciska, Kiszely Imre e. végrehajtás. — Dobler I., Morlander Mór e. becsületsértés. Rosenthál Jakab, Rósenthál Fáni e. felfolyamodás. Elő: Vitái ktb. Ernyey Sándor felfolyamondása. Schmidt József s neje, Grossinger Lipót e. telekkönyv. Schmidt József s neje sürgető kérvénye. Hettyey Gyula, Mayer Márton s neje e. végrehajtás. Hettyey Gyula sürgető kérvénye. Kovits Károly, Gavrilovits Heo e. végrehajtás. Elő: Csernák kt. titkár. Özv. Kracker Mária, Juhász József e. végrehajtás. — Csáky István, Csáky János e. egy db. elfoglalt udvarrész visszaadása. — Mihálykó András, Dráguly Mitru e. végrehajtás. — Rehorovszky Miklós, Pálmaffy Alajos s társai e. beavatkozás. — Rajczi János s társa, Kováts Tüske János e. végrehajtás. — Koppély Frigyes , báró Podmaniczky Zsuzsánna e. hasonló. A nyitrai püspökség, Fridvalszky Adel s társai e. telekkönyv. Langa Pál, Oroszi János s neje e. 630 frt. — Chappon Lajos, Pruszkay Bibiánna e. 117 frt. — Meder Antal, Riedl Józsefe. 650 frt. Özv. Hennel Károlyné, Schaniel Fidél e. 331 frt. 67 kr. Kopperly Döme, Rósenfeld Henriette e. 48 frt 8 kr. Koppely Fülöp s Károly, t. Harkány községe e. földterület birtokba bocsájtása. Elő: G á g e r ktb. Felelős szerkesztő es kiadó-tulajdonos ————— SZOKOLAY ISTVÁN, Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 frt. félévre 4 frt. negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szer k esz tői szálás: belváros, aldunasor és kalap-utcza szögletén 1-ső szára a. feslett, HM7. Nyomatott Kocsi S á ml o r áttal. I £rkorij, <!„tjócnj és Kocsi nyomdájában.) ~Hat-piaci és at-dunasor sarkán 9 si n ~—