Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)

1867 / 52. szám - Az igazságügyi javítások elhalasztása (Folytatás)

210 sában való ingadozíist, folytonos változtatásokat vont maga után. Ezt részletesen kifejtettük akkor, midőn az igazságügyi bizottmány tárgyalásait vizsgáltuk s taglaltuk. Most csak utalunk reájok mint azon forrásra, melyből szükségkép a jelen eredmény állt elő. Erre azonban akkor nem hivatkozhattunk, mert lehetetlennek tartottuk, hogy az igazságügy javítására valami ne történjék. Midőn azonban most ezen eredmény tényleg előállt, kétségtelenül szabadságunkban áll annak forrását az előadottakban feltüntetni. Ismerve az európai codifícatiók történetét, mi fájdalom rendszeresen még nincs megirva; tudjuk, mikép a törvényhozások nem egyszer estek az ingadozás, változtatás hibájába — de mindig csak az alapelvek, a fökiin • dulási pontok, a jogrendszerek kérdésénél; és távolról sem azon kérdésnél, hogy mi a napi szükség. Az előbbi az államviszonyokon alapuló politikai szükségletek kifolyása volt; mig az utóbbi alaposan nem lehetett indokolható, mert a társalmi szükségek legközvetlenebb felismerésének hiányát bizonyította volna. Sajnosán esik kimondanunk, mikép kormányunk eebbli eljárása csak az utóbbi esethez sorolható. Ezt azonban csak azért emeljük ki, hogy igazságügyministeriumunkat nagyobb erélyre, szilárdabb elhatározottságra buzdítsuk , mi, hidjék el az illetők, minden részről erélyesen sürgettetik, s a mi még most is meghozhatja — annyi mulasztások után is — üdvös gyümölcseit. E tekintetben azonban még lennének némely kívánalmak — egyedül az igazságszolgáltatás érdekében. Ily hő s átalános óhajtásul nyilvánul az, vajha az igazságszolgáltatás már egyszer hazánkban is önállásra vergődhetne, vajha a politika befolyása s tulnyomósága alól magát emancipálni tudná! Nyilvános dolog, mikép törvénykezési bajaink legfőbb forrásául az szolgál, mert 1861, évtől 1866-ig igazságszolgáltatásunk vezetése nem volt egyéb mint a politika uszály hordozója. A jogrendszerek gyökeres felforgatása, a bíróságok átalakítása, a jogi rendeletek s törvények hozatala, részint az ebbeli még terjedelmesebb kísérletek, a bírósági tagok per fas et nefas eszközlött áttételei, a birói kinevezések stb mind bizonyos politikai törekvések s érdekek kifolyásai voltak. Ezen befolyás következményei lettek azután oly törvénykezési dolgok, melyek minden jogállamnak szégyenére válnak. Ezen politikai túlságos befolyásnak tulajdonítjuk azt is, mikép a képviselő ház utóbbi ülésszakában a magas politika üzése fűzésének annyira átadta magát, mikép egy percze, egy gondolatja sem maradt, a társalmi érdekek legfőbbikére, az igazszolgáltatásra. A közvélemény az ebbeli bajok s kinövések rendkívülisége iránt hangosan nyilatkozott minden részről ; erről a képviselő háznak tudomással kellé birnia — már azon kérvények folytán is, melyek elébe kerültek, s melyek majdnem kizárólag mind a törvénykezési nyomoruságokra vonatkoztak. De ezek nem voltak elégségesek a képviselőket politikai mámorukból felébreszteni, nem arra, hogy csak egy szó emeltetett volna is az igazságszolgáltatási bajok orvoslá=ának nyomós sürgetésére. — Pedig a képviselőház nagy része ügyvédekből áll; kik azonban ugy látszik társalmi hivatásukról megfeledkezve, azt — a jogvédelmet — hon hagyták, midőn a képviselő házba siettek Mi azt hisszük, ha a képviselők nyomósán kérdést intéznek a kormányhoz az igazságszolgáltatási javítások miben létté iránt, ha szavukat erélyesen emelik az ebbeli intézkedések sürgőssége iránt; nem következett volna be azon sajnálatra méltó állapot, mely jelenleg érte jogéletünket, minden javítás elhalasztásával. Ide sorolható az is, mikép az igazságügy képviselete a kormány testületben nem egészen sajátja az igazságügynek. Van, igaz, igazságügyministerünk, de ő nem csak igazságügyi, hanem államügyi minister is, a közjogi functiók nagy része reá nehezedvén. — Ez politikai tekintetekből helyes lehet, de nem maradhat az igazságügy hátránya nélkül. H i valahol, ugy hazánkban, jelen rendkívüli jogi állapotainkban, az igazságügy vezetése egy egész férfiút igényel, ki egyedül ezen hivatásnak szentelje minden perczét, minden gondjait, minden tanulmányait. Nézetünk szerint még igy is rendkívüli a feladat, melyet a rendkívüli tehetségnek s erőnek is csak megközelíteni lehetend. Nem fejtegetjük tovább ezen eszméket, csak ismételjük, mikép felette szükséges, hogy igazságszolgáltatásunk kezelését minden tekintetben emancipáljuk a politikai tekintetek s befolyások alól.1) ') Ez alkalommal nem hagyhatjuk válasz nélkül az,,1848"' politikai lap tegnapi — jul. 10-i számában jelen értekezésünk első czikkjére tett észrevételét. Mellőzzük azt, mikép nem tarthatjuk lovagiasnak egy czikk mellékes, alárendelt részét kiemelni, akkép, mintha arra a közvádló figyelmét akarná felhívni; midőn czikkünk feladata épen nem volt az, hogy igazságszolgáltatásunk szomorú rajzát adjuk — kíméletlenül — mint ,,1848" állitja; — hanem az, hogy a jogi reformok elmaradásának okait kifejtsük. — Csak azon állitására akarunk felelni, miszerint: ,egy szaklap hivatása a kritika mellett a kezdeményezés is.' Ezen állítása feljogosit, hogy ,,1848,l-ot azzal vádoljuk, hogy lapunk felett ismét Ítéletet mondott a nélkül, hogy tartalmával előbb megismerkedett volna. Mert minden e tárgyra vonatkozó czikkjeink tanusitják, mikép mi nem csak kritikát, hanem kezdeményezést is gyakoroltunk ; mert részletesen kijelöltük azon eljárást, mely követendő lenne, elősoroltuk azon reformokat, mik jelenleg ajánlhatók és kivihetők, rámutattunk azon eszközökre mik a jelen körülményeinkben czélszerüeknek, hasznosaknak mutatkoznak. Az tehát ki passivitásról, kezdeményezés hiányáról vádol, lapunk tartalmával meg nem ismerkedett, vagy azt tudva elferdíti. — És ama vádat annál inkább emelhetjük az „1848." ellen, mert ugyanazon lovagiatlan dolgot követte el ellenünk egy más alkalommal is; t. i. akkor midőn az igazs. bizottmány szóbeliség-féle inditványa elleni fellépésünket, mint szóbeliség elvének megtagadását, s z i n v á 1 toztatásnak keresztelte. Ez is azt mutatta, hogy kárhoztatott, becsmérelt, mielőtt a kérdés állásáról, s a mi fő, lapunk tartalmáról kellő tudomást 9zerzett volna magának Különben megtudta volna, hogy az nem is képezett kérdést, jó-e, üdvös-e, behozandó-e a szóbeliség rendszere; hanem csak az,hogy létező körülményeinkben, az egész jogrendszer megtartása mellett, és rögtönözve, elhamarkodva létesithető-e a szóbeliség rendszere. Megtudta volna, hogy mi nem a szóbeliség ellen küzdöttünk, hanem csak azt vitattuk, hogy annak codificatiója egy pár hét alatt, 50—60 §§ ban elő nem állitható, és a jelen birósági rendszer s egyéb intézmények megtartása mellett nem is eszközölhető. - Tehát az 1848 mind két esetben oly közlést vett fel, m i 1 e h e t e 11 felsőbb i n s p i r atió kifolyása — de a valóságnak, az igazságnak legkevésbé sem felelt meg. És ezt mi legalább is lovagiatlanságnak nevezzük — mire még oly lap sem lehet feljogositva, melynek háta mögé a nagy (?) P u 1 s z k y állíttatik, ki mint halljuk, ugyanazon lovagiatlan tapintatlansággal lapunkról azt mondogatja, hogy az: csak ítéleteket közöl! Valóban némely nagy embereinkről: d i f fi c i l e est satyraranon seribere!