Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)
1867 / 42. szám - Az ideiglenes törvénykezési reformok
168 sét csak a malitia tagadhatja el, s a melyek mellett a semmitevés vádját ellenünk csak a tudatlanság használhatja — azon tudatlanság, mely a reformok közt a kivihetóségre, időszerűségre, visszonyokhozi alkalmazkodásra nézve különbséget tenni nem képes. Ugyanezen gyakorlati tekintetekből már évek előtt hivtuk fél a figyelmet egy kimerítő ügy rendtartás szükségességére. Ismételtük ezt legújabban is. És most ismét azt nyilvánítjuk, mikép mi azt nélkülözhetlen szükségünek tekintjük. Mi a tényleges körülményeket vizsgálva kimondjuk, mikép nézetünk szerint minden reform intézkedések, minden perrendtartási compillatiók hasztalanok leendnek, ha a bíróságok pontos ügyrend szabályaihoz nem köttetnek. E nélkül — maga a birói felelőség érvényitése sem vezethet kellő sikerre. — Erről azonban, mint a municipalitás ebbeli akadályáról is — talán máskor részletesebben. Báró Josinczy László gyilkossági esete. Első bir. Ítélet és felebbezés. (Vége.) Első vádlott Hirschruan Izsák felebbezési kifejtése így végződik. 5. Sérelmes az Ítélet azért is, mert a mint fentebb kifejtetett, a védelem rendjén pedig körülményesen előadatott, sok tanura nézve bebizonyíttatott, hogy hamis hitet tettek le, a midőn vallomásaikra megesküdtek; ilyenek például Klein Mihály, Czóbel Antal, kik mint a felebbezett ítéletben ki van mondva, meg voltak vesztegetve; továbbá Veverán Lajos. És ezek ellen a bünfennyitő kereset el nem rendeltetett bár ha az védelmem rendjén kéretett. Már pedig ezen tanuk hamis vallomása és volt kir. biztos Komlóssy Antalnak a reá bízott hatalommali visszaélése folytán kellett nekem ártatlanul 4 éven keresztül szenvedni súlyos fogságomat, ezenkívül hat neveletlen gyermekeimmel együtt vagyonilag merőbe tönkre tétettem, nőm pedig ezen méltatlan kereset folyama alatt az átélt lelki rázkódások és kétségbeesés miatt inlázban halt el, s valóban azok kik, ezt okozták, határtalanul inkább büntetendők, mint bármely más bűntettesek. Mert ha ily eljárást a büntető igazság utói nem ér, hamis hitet, hamis tanúvallomást és hivatalos rakonczátlankodást büntetlenül lehet elkövetni; ha egy egész életén keresztül becsülettel élt ember három négy vagyontalan gazember pénzen megvásárolt tanúskodása által tönkre tehető a nélkül, hogy büntetés ezen bűnöket követné, ugy nemcsak személy bátorság nincsen hazánkban, de az erkölcsiség meröbeni elaljasodása is elkerülhetetlen. — Én lehetetlennek tartom azt, hogy a törvényszék legalább sejtelmével ne birna azon titoknak, mely ezen főbeujáró kereset által elburkoltatni czélba vétetett, s mely jelezve van a volt kir. biztos Komlóssy Antal munkálatának mindenik lapján. Avagy nem feltünő-e az bármely szakértő előtt, hogy a tanukhoz mindig határozott kérdések intéztettek s olyanok, melyeket csak tanuvallatás után lehetett volna tudni? Legvilágosabb jeléül annak, hogy az én mikénti elbuktatásom előtt ki volt gondolva, tervezve, a vádak előre kitalálva s csak azután igyekezett azt a nyomozódást teljesítő reám bizonyítani. Vagy hol van csak egy kérdés az ezer ivet meghaladó munkálatban olyan emeli ellenünk — lapunk tartalmát meghamisította, czikjeink irányát elferdítette. intézve a tanukhoz, melynek czélja lett volna ártatlanságom (melynek az investigator tökéletes tudomásával birt) tisztába hozatala? holott minden ellenem emelt vádak alaptalanságáról a legegyszerűbben meggyőződést szerezhetett volna magának a volt kir. biztos, ha határozottan czélja nem épen az én elbuktatásom lett volna. Ezek azon okok, melyekért magamat a büníenyitő törvényszék ítélete által sértve érzem; ugyanazért tisztelettel kérem a kir. itélő táblát, méltóztassék a sérelmes ítélet megváltoztatásával a kérdéses bünténybeni büntelenségemetitéletilegkimondani, vagy haezateljesen be nem végzett nyomozódások alapján kimondhatónak nem találtatnék, ezen bűnügyben a nyomozódás tovább folytatását — részrehajlatlan nyomozódó bírák által, — elrendelni, mely további nyomozódásnak magamat alávetni kész vagyok, csak a nyomozódás részrehajlatlanul és nem a periratokban is gyanúsnak mutatkozó irányban folytattassék, mert igy remélleru, sőt csaknem megvagyok győződve arról, hogy a valódi gyilkosok s annak eszküzlői ki fognak tudatni; — végre kérem a periratok szerinti hamis tanuk ellen a büníenyitő keresetet s volt kir. biztos Komlóssy Antal ellen a disciplináris keresetet elrendeltetni s kártalanittatásomat megítéltetni; és azt különösen, hogy a kir. itélő Tábla ezen fontos és példátlan bűnügyet szóról szóra felolvastatni kegyeskedjék, mely szokatlan kérésemet azzal kívánom indokolni, mert kimerítő és minden fontosabb körülményt magába foglaló kivonat ezen bűnügyből alig készíthető, de másfelől, sok oly okiratok vannak ezen bűnügyben, melyek a közvádló által alig említtetnek, a vádlottak által is mellőztetnek, a mennyiben vádlottak szorosan csak önvédelmükhöz ragaszkodtak, holott ha azok a vádiratok és vádiratokkal együtt felolvastatnak, igazoltnak fog azon állitásom találtatni, miszerint, nagy titkot fed el ezen bűnügy, valamint indokoltnak fog azon igyekezetem is találtatni, mely szerint ezen bűnügyben a nyomozódást tovább folytatatni kérem. Jogeset. A bérlő a kibérelt lakásba be nem hurczolkodván, a felmondásai szolgálandott egy évnegyedre az előpénzen kivtil esö házbér fizetése alól felmentetik; ha a bérlő által a ház kapujára kiszegeztetett lakkiadási czédulákat a háztnlajdonos levétette s összetépte; ha később ily hirdetéseket maga a háztulajdonos szegeztetett ki a kapura, s ezzel a lakások feletti rendelkezési jogot tettleg önmaga részére igényelte s érvényesítette. (Vége.) A t a n u k i h a 11 ga tás elrendetetvén: Bacsa János 32 éves r. kath. házmester hit alatt valja, hogy alperes a kérdéses lakásokat 1860 évi Jakab után bérelte ki, továbbá, hogy tanút alperes albérletbe adásra felkérte, — hogy a ház kapujára alperes által hirdetmény volt kifüggesztve, mely hirdetményt alperes tette fel, azonban hogy volt-e aláírva, nem tudja, — állítja tanú továbbá: hogy a hirdetményben a lakások külön s részletenként voltak leirva, — hogy felperesnő házában azon időben csak egy hónapos szóba kiadása volt hirdetve külön czédulán, — hogy az alperes által albérletbe kiadandó lakást egy major akarta kivenni, — hogy alperes hirdetményét 8 nap múlva felperesnő tanú által levétette, s a czedulát magához véve, a táblát tanúnak visszaadta, — hogy az alperes czédulája levétele után 8 nap múlva felpe-