Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)
1867 / 40. szám - Az ideiglenes reformok kérdéséhez
102 bizottmány az esküdtszéki képességgel bíró polgárok összes lajsromából legalább 72, s legfeljebb 144 tagot jelöl ki, s azoknak le- j veit, külön papírszeletekre Írva s edénybe téve, nyilvános ülésbn, sorban egymásután kihúzatja, és azon sorban, melyet ekkép a ors elhatározott, külön lajstromba vezeti, még pedig olyképen, hgy 4 osztályba soroztassanak, s mindegyik osztály 36 tagból álljn , az első 36 kihúzott képezvén az első, a második 36 a második 6ztályt, és tovább. A buda-pesti esküdtszék szolgálati lajstrornafelében pesti, másik felében pedig budai tagokból állítandó ősze, minélfogva mind Pesten, mind Budáo külön-külön a szolgálati,ajstomba legfőlebb 72 tag, egy-egy szolgálati osztályba pedig 18,ag sorolandó. 12. §. Ezen lajstrom, azonnal annak a fentebbi módon létsitett elkészülése után, átadandó az illetékes biróság, névszeint Pesten a tek. kir. ítélő tábla elnökének, a királyi személynökiek, Kőszegen, Eperjesen, Nagyszombatban s Debreczenben pedg a kir. kerületi táblák elnökeinek, s az ily módon készített s osztá^ozott szolgálati lajstromból fognak, sajtóvétségi esetekben, azesküdtszékek alakulni, és pedig: első évnegyedben az első osztlyból, s így tovább. 13. §. Az esküdtszéki eljárást vezető biróság elnökének lekhivására minden egyes esetben tartozik a törvényhatósági elrbk, t. i. a polgármester, azon esküdtszéki osztályt, melyet a folyóévnegyedben a szolgálat rendje ér, a bíráskodás helyére s a tárgyalásra kitűzött határidőre berendelni Minden ebbeli mulasztáért vagy késedelemért a törvényhatóság elnöke felelős; azért a beisndelés megtörténte kézbesítési ívvel, s a berendelt egyének saátkezü elismerésével igazolandó. 14. §. Sajtóvétségekben eljáró egy, vagy a szükséghez képest több biinvizsgáló bírót és közvádlót a ministerium fogkijelölni. 15. §. A sajtóvétségek birói illetőségére nézve az 1848 évi XVIII-ik törvényczikkely 23-ik $-a rendelkezvén : azon kércést, hogy a sajtóvétségről vádlott melyik esküdtszék elébe lesz illitandó, az idézett §. és a jelen rendelet 4-ik és 5-ik S-a szerint <ell megítélni. 16. S- A sajtóvétségek bejelentésének — eszközöltessél ez bár tiszti vádlevél vagy magán panasz képében (1848: XVIII. 3—10. és 11—12. SS ) mindig a bünviz9gáló birónál kell törtami, és szabatosan s világosan kell kijelölni azon vétséget, melynek negfenyitését szorgalmazza; különben egyszerűen félretétetik. 17. S- A bünvizsgáló biró, mihelyt a vád elébe terjesztetett, a bevádlott nyomtatványokat vagy metszvényeket, ha ezt szikségesnek véli, zár alá veheti, s ezen eljárásáról rendes jegyzőkönyvet vesz fel, s kihallgatván mind a vádlottat, mind a kijelölt tanukat, (t. i. azon személyeket, kiknek a vádra s védelemre szo.gáló bármely körülményről tudomásuk van) a vizsgálatot mielőbb lerekeszteui tartozik. (Folyt, köv.) — A főmlt. Hétszem. táblán a II. tanácsban május 22-én s a következő napokon előadatnak : Rácz Flóris , Csanky István e. becsületsértés. Notári Antal, Magyar István s társa e. tulajdonjog. Vrabely Ján. s társai. Vrabely Jak. s Pál e. szerződés megsemmisítése. Koreszka J. Vrhóvszky Sán. e. tartozás. Czernabarácz Lázár, Lemberger Ábrahám e. becsületsértés. Révay Lőrincz s Révay Antal , Revay Thomka Zsuzsánna, ellen oklevelek kiadása. Juriss József mint Horák István engedményese. Stukovszky Zsuzsánna e. adósság. Gajdos Mihály, Pavlovszky Ferenez e. becsületsértés. Elő:Ma1ulay ktb. Özv. Koza Józsefné, Farkas György s társa e. igény. Olay István, B Böszörmény község e. ügyvédi dij. Pittroff János, Reisehl Károly e becsületsértés. Liptay Józsefné, Jezerniczky Károly e. kártérítés Fitos András , Valló Bálint s Anna e. telekkönyv. Bedrus József, Járdek Ferenczné e. becsületsértés. Zechel Gusztáv, Strokendl Sámuel e. hasonló. Tergiaa Mihály, báró Majthényi Ágoston e. szolgálati bér. E 1 ő : H a r i s ktb. Steka Antal, Garay Sámuel e. női hoeomány. Haas Adolf és Samu Ebstein Jakab e. kártérítés. Özv. Gantner Antalné s társai, Gantner Károly s társai e. kamatkövetelés. A temesvári pénzügyészség, May Fülöp e. haszonbér. Kiss György, Fogarassy Pál e. kártalanítás. Róth Mór, Chovanecz István e. 167 frt. 18 kr. Póezu Aloizia, Durneisz Konrád e. 1050 frt. Kuzma János s társa, Kuzma Zsuzsánna gyámja ellen tulajdonjog. Elő: Nagy ktb. Már János mint hagyatéki gondnok, Schreier András s társa ellen ügyvédi dij. Kurdi Mihály, Huszár Dávid ellen 360 frt. Weiszhaus Izrael, Bott Dávidné e. 237jfrt. 46 kr. Bors Jánosné, Sohuster Ferenez e. kártérítés. Moravecz Károly, Péter Károly e. adósság Elő: B a 1 o gh jegyző. Obláth Mózes, Bohuniczky Antal e biztosíték visszafizetése. Török Albert, Török János e. végrehajtás. Korponay Mátyás s neje, Pethes János e. telekkönyv. Feuermann József, Sukály, Mihály e. igazolás. Hoffmann Antal, Földy András e. 42 frt. Spitzer Lipót csődperügyelője, özv. Guzits Józsefné e. végrehajtás. Jakó Ferenez, Lénárt Sára e. becsületsértés. Elő: Szabó ktb. A pénzügyészség, a nagykikindai kerülete. 125,330 frt. Ugyanaz, Heller-Nuszbaum Júlia s társai e. telekkönyv. Bányay Sándor s társai, Basch Manó e. biróválasztás. Fülöp Sándor s társa, Fodor Pál s társa e. haszonbér stb. Spiller József, Basch Manó e. 2250 frt. Simonffy Samu, Klein Ignácz e. 200 frt 25 kr. báró Lipthay Antal, Herczfelder Ármin örökösei e. 420 frt 43 kr. Ugyanaz és társa, ugyanazoké. 2969 frt 81 kr. Elő; Makovitz ktb. Kurlánder Ráfael, Rozenfeld Jeremiás e. biztosítási összeg megtérítése. Németh Hánnibal Katalin, ifj. Muraközy László s társa e. kártalanítás. H. V. Kojetainer, Kojetainer Rozália e. 128 frt 10 kr. Schwartz Jakab, Tóth Endre e. 210 frt. Franczia Klára, Baán Béla s társai e. kisebb hatalmaskodás. Klein Sámuel, Goldner Sándor e. 286 frt 85 kr. Veres János, G. Szabó Istvánné e. becsületsértés. Elő: Zsömböry ktb. Nóvák Menyhért, Mikó Mihály e. % belső telek átadása. Köntös András, Gerossi Erzsébet e. bérszerződés megszüntetése. Reich Károly, özv. Reich Ferenczné s társa e. 388 pfrt. Davidsohn S. H., Klauser Mária e. 11100 frt. Kertész Márkné. Valásek Andrásné e. becsületsértés. Elő: O 9 v á l d kt. titk. Andorffy Károly, Kőnig Gyula e. becsületsértés. Pimperl Mátyás, Musser Jánosné e. 221 frt 57 kr. Polácsek József, Zsunger Hermán e. kártérítés. Gieszer Mihály, Simanek András e. 100 frt. Fülöp Demeter, Sajtos János e. 235 frt 87 kr. Kuthy Pál, ur. Sándor Ferenez e. 95 frt 82 kr. Elő : W e 11 s t e i n ktb. Schwartz Ignácz, Bodnár Károly s Pál e. telekkönyv Unger István, Holczer István e. kisebb hatalmaskodás. Moits Katalin, Diakonovits György s Demeter e. 2230 frt. Goldschmidt Sándor, Kern István s társa e. végrehajtás. Mesterovit* Mária, Gurályi János e. igény. Goldberger Simon, Eckermana Katalin e. telekkönyv. Benkő László s neje, özv. Zachariás Sándorné e. szerződés megsemmisítés. Pamula Antal, Hutterer József e. foglaló kétszerege. A pénzügyi ügyészség, Scherf Ferenez e. haszonbér megszüntetés. Gavrilovits Luiza, Vojnovits Tiraót e. számadás. Mály Gedő mint gondnok s társai, Moldován Bazil hagyatéka e. több ingatlanságok megvétele Elő: Dimitsktb. Kenései Ferenez, Kenései Katalin e. tulajdonjog Imre Mihály, az adriai bizt. társulat e. 640 pfrt. A kir- fiscus, Grünfeld József e. uzsora. Büky György, Matisz Károly e. ügyvédi dij. Elő: Valkovits ktb. — Csődök: Tolnamegye tszéke által Behr Karoly e. bejei. jun. 11—13. perü. Döme János, — Mohács város tszékénél D o m o n k o s J á n o s e bejei. jun. 11—13; perü. Koszit9 Szilárd: — sz. k. P e s tv ár o s tszékénél V u k o v i c s és S z á s z i keres, czég e. bejei. máj. 29. perü. Tánczos Miklós; — Einzig Benjámin férfi szabó e. bej. jun. 6: perü. Pauler Gyula: — Sz. k. Temesvár város tszékénél :Mevorach Sámuel A. temes gyár külvárosi keresk. e. bej jun. 13; perü. Popovics János. Felelős szerkesztő es kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN, Pesten, 1S67. Nyomatott Kocsi S á nd o r által. \í2rkoty, tiatgóczy és Kocsi nyomdájában.) Hrit-piací és al-dunasor sarkán II. a. SÍ.