Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)

1867 / 40. szám - Az ideiglenes reformok kérdéséhez

berenczei jószág jövedelmét, — miután az eddig szedett jövedelem a kamat hátralékot nem fedezte, alperest a t'őadost kellett beperelni. Alperes pedig előadja, hogy tőle oly kölcsön ka­matai követeltetnek, melyeket felperes a 2. sz. szerint ré­szint behajtott, részint az 5. sz. alatti keresetben beperelt, minél fogva ugyanazon per tárgyát ugyan egy időben 2 uton keresi, a mire 71. 1. k. II. R. 70 czimeszerint bün­tetés van kiszabva. Hivatkozik továbbá alperes arra, hogy ugyanazon tőke kamatjai jelen keresetben 7482 írt. az 5 sz. alatti keresetlevélben pedig 5795 írt, végre a tár­gyalásnál beperelt könyv kivonatban egy harmadik ösz­szegben száuiitatott fel, minélfogva a követelt összeg valótlansága ezen ellenmondó felszámításokból kiderül, kéri fellebbezését figyelembe vétetni. A h é t sz e m é 1 y e s táblán Ítéltetett: „A kir. it. tábla ítélete a kereseti tőke és kamatokra nézve az abban felhozott s felhívott okoknál fogva hely­benhagyatik, önként értetvén, hogy mennyiben ne talán időközben a tőkéből is lerovás történt volna, ez végre­hajtás alkalmával alperes javara beszámítandó leend. A perköltségekre ellenben a t. kir. itéló tábla ítélete meg­változtatik, s tekintve a perhoszas folyamát, s a költsé­geknek mérsékelten történt felszámítását, e részben az első bíróság ítélete hagyatik helybe s a periratok stb. (1867. mart. 8. 23272. sz.) Báró Josinczy László gyilkossági esete. Első bir. ítélet és felebbezés. (Folytatás.) Aze. bir. ítélet ellen e. r. vádlott Hirsch­manu Izsák felebbezéssel élt ós azt követ­kezőleg indokolta: 1. Sérelmes a felebbezett ítélet azért, mivel a bírói illetékesség ellen tett kifogásaim tekintetbe nem vétet­tek, s általában az, hogy tett alapos kifogásaim ellenére a bírói illetékesség megállapittatott semmivel indokolva nincsen. — 2. Sérelmes a felebbezett Ítélet azért, mivel volt kir. biztos Komlóssy Antal ellen a védelem rendjén tett nyi­latkozataim kíméletleneknek és nem helyeseitetteknek nyilváníttatnak a helyett, hogy Komlóssy Antal ellen a közkereset elrendeltetett volna, miután magából a külön­ben igen tisztelt ítéletből láthatólag Komlóssy Antal ál­tal az én mesterségesen kiszámított megbuktatásomra ha­mis, megvesztegetett tanuk vétettek fel, s törvény ellene­sen megvásárolt tanú záratott be alpereshez; ezenkívül védelmem rendjén körülményesen és megczátolhatlanul kifejtetett, miszerint Komlóssy Antal a tanuk vallomá­sait hűtlenül vette fel, a tanuk vallomásaiból kihagyta azt, a mit azok mondottak, s vallomásaik után sajátkezü­leg vallomásokat irt, mit a tanú soha sem mondott: ezen kivül hamis feladásokat íratott önnön magához; miután tehát ezen körülmények a beperesitett iratokból s na­gyobbara magából az ítéletből is megczáfolhatatlanul ki­tűnnek, nem hogy az én védelmembe ellene tett nyilatko­zataim kíméletlenek lennének, hanem véleményem szerint Komlóssy Antal ellen a közkereset lett volna elrende­lendő. — 3 Nem tehetem, hogy hallgatással mellőzzem a felebbezett ítélet azon részét sem, mely szerint a gyilkos­ság épen azon a helyen, a hol a néhai báró ur hullája megtaláltatott , — elkövetettnek állíttatik. Mert vé­delmemnek erre vonatkozó része épen nincsen megczáfolva, e tkintetben tehát ragaszkodom védelmemhez, s itt csak aniyit jegyzek meg, hogy idegen, a néhai báró házi cse­lédivei semmi egybeköttetetésben nem lévő gyilkosok, biznyosan nem engedték volna a szerencsétlent lakházá­ho: oly közel menni, mint a hol megtaláltatott, ha pedig hál cselédei által vagy azok közremunkálásával történt agn'lkosság, azok azt kétségtelenül saját lakása udvarán hatották végre, mert az udvarra bemenve, az udvaron beM lévő léczes kert mellett alkalmas búvó helyök volta gylkosoknak, míg azon a helyen, hol a néhai halva ta­ált;tott, előre megbúvni nem lehetett. (Folyt, köv.) Hivatalos tudnivaló. Ministeri rendelet. — A sajtóvétségek f e ­lctti esküdtszékek iránt. (Folytatás.) 5. g. Mindazon sajtóvétségben, mely a 4-ik §-ban felsorolt törényhatóságokban megjelent nyomtatványok, s az ugyanazok­bai lakó egyének által követtetik el, azon esküdtszékek fognak itéhi, s azon táblai biróságok fogják az esküdtszéki eljárást ve­zetii s a törvényt alkalmazni, melyek a 4-ik §-ban, mint illetéke­set kijelöltettek. Ha sajtóvétség oly nyomtatvány által követtetett el, a me­lyei sem a szerző, sem a kiadó, sem pedig a nyomdatulajdonos megnevezve nincs, — valamint oly esetben is, midőn a vádlott fél a lülföldöu lakik vagy tartózkodik, vagy pedig ennek rendes lak­vajy tartózkodási helye nem tudatik: birói illetékességgel a pesti eslüdtszék s királyi tábla rubáztatik fel. 6. §• A jelen rendelet vétele után legfeljebb 14 nap alatt mindazon, az elszámlált székhelyek, úgymint: Pest (Budát is ide­értie,) Debreezen, Eperjes, Kőszeg s Nagyszombat szabad királyi vá-osok kebelében lakó egyének összeirandók, kik esküdtszéki tag­sáfra a törvény által képesitve vannak. 7. § Képesitve vannak pedig mindazok, kik : a) életkoruknak 24-ik évét már elérték, s a 60-ik évet még túl nem haladták, ha évenkinti 200 forint tiszta jövedelemmel binak : i b) azok, kik, habár életkoruk 24-ik évét nem töltötték volna is le, s évi 200 forint tiszta jövedelemmel nem birnának is, de hi­tesügyvédek, mérnökök, bölcsészeti, törvény vagy orvosi tudomá­nyok tudorai, okleveles sebészek, magyar tud. társasági tagok, nyi vános rendes vagy segedtanitók. 8 $ Ellenben esküdtszéki képességgel nem birnak : egyházi szenélyek, szolgálatban lévő és nyugalmazott katonák, birák és közrádiók; továbbá szolgák és napszámosok, s általában azok, kik irnis olvasni nem tudnak. — némák, vakok és siketek, vagy ne­hézhallásúak; végre fenyíték alatt lévő egyének. 9. §. Elkészülvén az esküdtszéki képességgel birók lajstroma: a sztbad királyi városi törvényhatóság egy 3 tagból álló bizott­mányt nevez ki, mely azon lajstromot átnézi, s ha abban (vagy azért, meri belőle kimaradtak olyak, kik törvényszabta képességgel bir­nak, vagy azért, mert belevezettettek, kikben a törvényes képes­ség hiányzik) hibák találtatnának, s ezek iránt panasz tétetnék: e hibátat kiigazítja, s kiigazított lajstromból az úgynevezett szol­gálati lajstromot elkészíti. 10. §. Az elkészült összeirások a törvényhatóság házánál, nyilvános helyen kitétetnek, s a kitételtől számitandó s falragaszt­ványűk által (Pesten pedig hirlapilag is) közzéteendő 3 napi ha­táridő alatt mindenkinek joga lesz a fentebbi 9. §-ban említett hi­ányok miatt panaszt emelni, s a folyvást együtt ülő 3 tagu bizott­mánynál benyújtani, mely a 3 napi határidő elteltével azonnal az átnézéshez s kiigazításhoz fog. 11. §• A szolgálati lajstrom következőleg készül: az emlitett3-tagu

Next

/
Thumbnails
Contents