Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 7. szám

26 az adóssági fogság a hitelező költségén foganatosíttatván, egy könnyen fel nem tehető, hogy a hitelező oly adós ellen vétesse azt foganatba, kiről tudja, hogy sem ő, sem rokonai fizetni nem képesek. S ha ez kivételesen mégis megtörténik, ez az egyes áldozatokra nézve szerfelett szomorú ugyan, de jöhet-e figyelembe egyesek sorsa, midőn a hitel fentartása, s igy milliók érdeke forog szóban ? Itt nem alkalmazható azon íenyitő eljárásbeli, különben igen humánus elv, hogy inkább szabaduljon 9 bűnös az érdemlett büntetéstől, semhogy 10 vádlott közül csak egy is ártatlanul bűnhődjék ; sőt ellenkezőleg inkább essék az egyes ember áldozatul, semhogy milliók érdeke, a közjó koczkáztatnék ! De hiszen — mondják tovább — a rendes adóssági fogság már hazánkban is alkalmazva volt több éven át, a nélkül, hogy ez által a hitel viszonyai javultak volna. A mennyiben a kereskedés és iparüzlet kellő s kivánt emelkedést nem nyerhetett, ezt kiválóan a politica s nemzetgazdászat szomorú viszonyai idézték elő, melyekre a törvénykezés intézményei, s azok közt az adóssági fogság is csak alig érezhető hatást gyakorolhattak. De siker nélkül azért még sem volt, mert elvitázhatlan azon tény, hogy a rendes adóssági fogságnak hazánkban alkalmazása idejében a t ö r v s z é k e k n él annyi igény perek, mint jelenleg — folyamatban n e m vo lta k, s hogy ál tálába n a hitelező pénzé h ez e lő b b j u to tt, mint a fenálló végrehajtási eljárás mellett. Végre még azon ellenvetést is halljuk, hogy mi kép akarhatnék a rendes adóssági fogságot hazánkban életbe léptetni ma, midőn a külföldön már azon gondolkodnak, hogy azt főkép a humanitás szempontjából eltöröljék? S ennek igazolásául Napóleon császár hires trónbeszédjére hivatkoznak. Nem kerülte ki figyelmünket, hogy érintett trónbeszédben azon igéret tétetett, hogy a kormány részéről az adóssági fogság eltörlése iránt törvényjavaslat foga nemzetgyűlés elébe terjesztetni; de azt is tudjuk, hogy a czélba vett eltörlés ellen a pénzvilág nagyjai oly hangosan felszóllaltak, hogy a császári szó még mai napig csak szép szó maradt, mely, ugy vagyunk meggyőződve, törvénynyé Francziaországban nem egy hamar váland. Tudtunkkal más országokban sem mutatkozik az adóssági fográg megszüntetése iránti szándék. De ha azt másutt el is törölnék, mi még akkor is határozottan a mellett nyilatkoznánk, hogy mi azt hazánkban alkalmazzuk, mert a törvényeket az ország viszonyai és szükségeihez, nem pedig a külföldnek azokra való tekintet nélkül pusztán utánzott mintájára kell és lehet csak észszerüleg alkotni, s mert, ha más országokban a hitel oly lábon áll, hogy annak fentartására az adóssági fogság már szükségtelenné vált, mi ezt korántsem mondhatjuk hazánkról, melyben az adóssági fogság, mint a jelen czikkben bőven kimutattuk, a hitel emelésének érdekében mellőzhetlen szükségnek mutatkozik. Jelen czikkünknek nem lehet feladata az általunk javasolt adóssági fogság modalitására is kiterjeszkedve, ez iránt kész törvényjavaslatot formulázni. Csak szükséges voltát akartuk kimutatni, s legalább fővonásait körvonalozni, melyek röviden összevonva főkép abból állanak, hogy az adóssági fogság, mihelyt a hitelező biztosítási vagy kielégítési végrehajtási jogot nyert, kérelme folytán feltét lenül rendeltessék el, s hogy mértéke olyan legyen, hogy az adósnak a fizetésre hajlandóvá tételére alkalmas kényszereszközt képezzen. Méltányosság szempontjából ezen mértéket a tartozás összegéhez képest aránylag ákképen lehetne kiszabni, hogy például 200 ftig terjedő tartozásnál a fogság 6 hónapig, 200—500 ftig 8 hónapig, 500 — 1000 ftig 10 hónapig és azon felül egy évig tartana. De nem helyeseinők, ha a minimum 6 hónapon alul is terjedne, mert minél inkább közeledünk a jelenleg fennálló 15 napi letartóztatáshoz, annál hatálytalanabbá válik ezen kényszereszköz, mely ekképen rendeltetésének ép oly kevéssé felelne meg, mint a 15 napi letartóztatás. Még azon kérdést is lehetne fontolóra venni, váljon az adóssági fogság alól ne vétessenek-e ki a csekély összegű, például 20 — 30 ftig terjedő tartozások, miután azoknál, mint az ezt pártolók részéről állíttatik, nagyobbára a szegényebb sorsuak vannak érdekelve s azoknak pontos vagy késedelmes fizetése a hitel állására érezhető befolyást alig gyakorolhat. Mi azonban ily kivételt sem találnánk helyesnek, mert egy 20 ftos váltó épen ugy képviseli a készpénzt, mint egy 100 vagy 1000 ftos váltó, mert ezen apróbb tartozások is nagyobbára a kereskedők és iparüzők közt fordulnak elő, kik pedig a hitel főbb tényezőit képezik, mert végre ezen kivétel által a szegényebb sorsuakon még segítve nem volna, mert épen szegénységök miatt apróbb összegű kölcsön rajtok nem segíthetvén, ők is sokszor nagyobb öszszegig terjedő kötelezettségeket vállalni kénytelenek, melyeket az adóssági fogság alól kivenni csak nem lehetne; a csekélyebb összegeket pedig nekik is módjukban áll szorgalom, takarékosság vagy rokonok segítsége által kifizethetni. Tudjuk, hogy jelen czikkünk sokaknak ellenszenvével fog találkozni; megengedjük, hogy az adóssági fogságnak nem csak pártolói, de ellenzői is magok mellett figyelemre méltó érveket hozhatnak fel, nem is vagyunk oly elhízottak, hogy ez iránti nézeteinket csalhatatlanoknak tartanók, csupán a törvénykezés legsajgóbb sebeit kívántuk egész meztelenségükben feltárni, s azok orvoslására oly módot ajánlani, mely másutt is elvitázhatlan sikerrel alkalmaztatik, mely hazánkban is több éven át, s daczára a nyomasztó viszonyoknak korántsem siker nélkül gyakorlatban volt, s igy ezen viszonyoknak, most remélhető javulása esetében még több sikert fog felmutathatni. Ez tiszta meggyőződésünk. De szóljanak hozzá mások is, s vegyék különösen fontolóra ezen kérdést azok, kik nem csak a közjogi, hanem sok más fontos kérdéseken kivül az igazságszolgáltatást is rendezni hivatva vannak. *) ]) Hogy a jogszigornak ezen tényezőjét mily nagy fontosságúnak, különösen hazánk speciíicus nemzetgazdászati viszonyait illetőleg mily rendkívül szükségességünek tartjuk, mindenekfelett az anyagi kifejlődésünkben életfeltételül tekinthető hitel emelése érdekében — ezt már 1863-ban tüzetesen kifejtettük. Szabad legyen e tekintetben lapunk 1863-ik 13—17. számaiban ,Vál tófogság kérdése' czim alatt megjelent II—VI. czikkeinkre hivatkozni. Örülünk, hogy nézeteinkkel öszhangzásban, ezen jogintézmény korunk igényeinek megfelelő alakban való meghonosítását oly kitűnő szakférfiú is támogatja, mint a jelen értekezés tisztelt irója — a mit a codificatióra hivatottaknak komoly figyelmébe ajánlani el nem mulaszthatjuk ; főkép miután a jelen országgyűlésre választott képviselők programmjaiból azt vettük észre, mikép az ide vonatkozó kérdések iránt egy némely legjelesbjeik is homályos s hibás nézetekkel, valódi téveszmékkel bírnak, sa mai tudomány, s európai törvényhozás színvonalán nem állanak. S z e r k.