Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 7. szám

Pest, 1866. kedd jan. 23. 7. szám. Nyolczadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom : Az adóssági fogságról. (Vége). — Jogeset. — Kúriai Ítéletek. — Hivatalos tudniv. Az adóssági fogságról. (Vége.) Külley Ede váltótörvényszéki ülnök úrtól. A három évi tapasztalás mutatja, hogy a 15 napi letartóztatásnak majd nem semmi sikere sincs. Fokozza ezen sikertelenséget az alkalmazás módja, mely szerint a személyi végrehajtás előtt a vagyoni végrehajtást kell megkísérteni, mert csak ennek sikertelensége esetében van amannak helye. Már pedig tudjuk, mennyire késleltetik ez által a végrehajtási eljárás, mennyire nehezíttetik a hitelező kielégítése, ki ha végre odáig jutott, hogy a tetemes költségbe került vagyoni végrehajtás sikertelenségét kimutathatja, s ennek folytán az adós ellen a személyi végrehajtás elrendeltetik, gyakran a kivánt eredményhez még korántsem jutott. Mert ekkor előáll az adós azon állítással, hogy neki itt, vagy ott ingó, vagy ingatlan vagyona van, minek folytán az elrendelt személyi végrehajtás felfüggesztése mellett tárgyalás tűzetik ki, a személyi végrehajtás kérdésében uj határozat hozatik, melynek a hétszemélyes tábláig felebbezhetése miatt sokszor hónapok múlnak el, mig a hitelező csak aziránt tisztába jő, váljon van-e helye a személyi végrehajtásnak, vagy kénytelen-e ismét a vagyoni végrehajtás kétes kielégítési eszközéhez nyúlni. Mennyi időt nyer ez által az adós, mennyit veszt a hitelező bizonyára nem az igazságszolgáltatás érdekében? A vagyon kérdésénekmegbirálásánál pedig sokan még annyira mennek, hogy ha az adós sem ingó, sem ingatlan vagyonnal, hanem csak havi fizetéssel bir, mely oly embernél, ki még a legszükségesebb bútorral s tisztességes ruházattal sincs ellátva, vajmi csekély lehet, ezen csekély fizetést is vagyonnak tekintvén, a személyi végrehajtást megtagadandónak vélik. Mily vastag félreismerése ez a váltójog s a személyi végrehajtás rendeltetésének! Tehát a hitelező, kinek a váltójog alapján minden törvényes eszközt kezébe kell szolgáltatnunk annak elérésére, hogy az adós kötelezettségét beváltsa, kénytelen legyen sokszor esztendeig is várakozni, mig az adós fizetésének végrehajtás alá vonható egy harmadából kielégítést nyer? Nincs-e ez egyenes ellenmondásban a személyi végrehajtási eskümintával is, mely szerint az adós akiállott 15 napi fogságután is eskü alatt azt fogadja, hogy személyes keresetének egy harmadát hitelezője kielégítéséreforditandja ? Ily eljárás mellett nem sok hitelező juthatott pénzéhez. S csak igy magyarázható azon körülmény, hogy mig az idézett körrendelet kibocsátása után a törvényszékek személyi végrehajtási kérvényekkel elárasztattak, most csak néha néha kerül ilyen kérvény a törvényszékhez. Mi ezen nem csodálkozunk. A 15 napi letartóztatás , mely a hitelező költségén s mint mondják kedélyes társaságban nem épen kellemetlenül múlik el , s a letett eskü valóban kevés adóst fog napjainkban fizetésre szorítani. Még a kereskedő és iparos sem retteg tőle, mert 15 napig el lehet zárva, a nélkül, hogy e miatt kereskedése vagy iparüzlete tönkre jutna, ily rövid időre bárkire bizhatván annak vitelét. De ha az adóssági fogság az összeghez képest 6, 8, 10 hónapig, egy évig tart, a kereskedő s iparos a föld gyomrából is előteremtendi a pénzt, csakhogy üzlete távolléte által tönkre ne jusson, s más osztályú adósokra is oly nyomást fog a minden embernek drága szabadság hosszabb ideig nélkülözésének eshetősége gyakorolni, hogy valóban nem sok adós lesz, kin a személyi végrehajtást tettleg foganatosítani kelljen. S ezen nyomásban, a személyi végrehajtás elleni félelemben, nem pedig annak tettleges foganatosításában fekszik a siker. Azért ne mondják az adóssági fogság ellenzői, hogy az által a czél el nem éretik, mert a tapasztalás mutatja, hogy az ilyen fogságba került adóstól ritkán nyer a hitelező kielégítést, ki az azzal járó költséget utóbb megsokalván, a fogság idő előtti megszüntetését önmaga kérelmezi. Hogy ez gyakran történik, tagadhatatlan, de a sikert ne azon kivételes esetek után, melyekben a személyi végrehajtás tettleges foganatosítására kerül, hanem azon számtalan esetek után ítéljük meg, melyekben az adóssági fogság, s annak súlyos következményei kikerülése végett a tartozás csakhamar kifizettetik. Teszik ezt pedig főkép a kereskedők és iparosok, kikre nézve az adóssági fogság kikerülése életkérdés. S miután épen ezen osztályok, nem pedig az adóssági fogságba került néhány könnyelmű adósság csináló, a hitel oszlopait képezik, a czél, t. i. a hitel fentartása, ha nem is egészen, mert az még egyéb a törvénykezésen kívül álló tényezőktől is függ, de nagy részben el van érve. De az érintett nyomás, — fogják ismét az adóssági fogság ellenzői mondani, — nem vezet-e sokszor oly következményekre, melyek az igazság s méltányosság határain tul mennek; nem fogják-e sokszor az adós rokonai, barátjai magokat indíttatva látni, az általuk segittetni kivánt adós helyett a tartozást kifizetni, s igy a fizetésre habár csak erkölcsileg az kényszeríttetik, ki nem is adós? Ez is tökéletes igaz. De mi ezen eredménynek, eltekintve attól, hogy az a ozél elérését elősegíti, a vallás és erkölcsiség szempontjából is csak örvendhetünk, s kérdjük mi jobb, az-e, ha az adós rokonai a vallás és erkölcsiség elveit lábbal tapodva, megvetve a törvényt, első sorban a hitelező kijátszására s végeredményben a hitel töukre juttatására bűnösen közreműködnek, vagy az, ha a rokon rokonnak szükség idejében segit, s ez által egy részről a vallás parancsának eleget tesz, másrészről közvetve a hitel fentartására, s igy országos czélra segédkezet nyújt? Itt — ugy hisszük — nem nehéz a választás. De sokaknak szemében az adóssági fogság nem érdemlett s igy igazságtalan büntetés oly adósra nézve, ki valóban fizetni nem képes, s kire sokszor a szívtelen hitelező az adóssági fogságba vettetéssel csak nemtelen bosszúját tölti. E kifogás ellenében mindenekelőtt kiemeljük, hogy