Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)
1866 / 85. szám - A hatalom - jog? 9. [r.]
fest, 18(16. péntek nov. 2. 85. szám. ffyolczadik éTÍoIyain. TORVÉMSZÉKI CSARNOK, Tartalom ; A hatalom jog ? IX. — Jogeset. — Hiv. tudnivaló. A hatalom — jog? Cseni egi Károly ü»yvéd úrtól. IX. „N e ru vagyok barátja az á 11 a ra r ó 1 i theoriáknak" mondá egy nagy nevü tudós, — kinek legkitűnőbb tulajdonsága épen abból állott, hogy a történelmi eseményekben ritka élességgel ismerte fel a nagy e 1 v e k e t, s kiről az „0 ra t o r s o f e t e A g e" jeles irója megjegyzi, miszerint „Macául ay politicai eszméit az állambülcseség szelleme lengi át, mely biztosan vezeti őt azon ösvényeken, hová eszének és hajlamainak vonzereje által ragadtatik. Nem első, s nem utolsó eset, hogy a valódi bölcseségnek, ha csak a fukar szekrényében használatlanul penészedő kincs gyanánt vesztegelni nem akar, önnön lénye elrejtésével kell kezdeni nehéz munkáját, s előbb mintsem a sikerről álmodnék, meg kell szereznie a napi izlés könnyű öltönyét, hogy a jelentéktelen kisszerűség tetsző külszine által, mintegy becsempézhesse magát a hatás urainak hajlamaiba. Minden gondolkodó ember tudja, miszerint a nagy arányokban terjedő fejlődés és mivelődés, az érintkezés, az ipar, az erők szaporodása, s ezzel az alkotó képesség fokozása: az önbecsérzet emelkedett tudatát költik fel a népek keblében, mely tudat a társadalom összes tagjait, s igy annak bizonyos tekintetekben divergáló alkatrészeit is egyaránt áthatván, a közérzületre szüntelen gyakorlott sokoldalú befolyása által legfőbb jelentőségű mozzanattá lett. E jelenség a nép szellemének, a fejlődés irányának és menetének, valószínű czéljainak, az elősegítő s ellentálló elemek miségének, és hatályának előítélettől és önámitástól ment ismeretét és számbavételét követeli, mindenek felett pedig szükségessé teszi az ál ladaimi cselekvés intéző tényezőinek harmóniáját a legfőbb elvek körül, hogy a mozgalom e közös kiindulási pontból lehessen vezényelhető, s a társadalom czéljai, valamint a történelmi visszonyok korlátai között mintegy meg szakitlan uralomban tartható. A hypocrisis, mely az elveket vallja, de az elv követelményeinek foganatosítása elől egy üres formula elkopott és átlátszó hátterébe rejtődzik: a népek mai felvilágosodott állapotában nemcsak hatását téveszti, hanem ép oly ártalmassá válik, mint a közhatalom kezelőjeinek halálverejtékes sápadtsága, s a fékeknek gyáva eldobása a zajongó tömeg közé, midőn ez a jogos cselekvés gátait szétszakítva, a törvényes hatalmak ellen meri kiterjeszteni átkos tobzódását. A felforgatott jogrendszer okozat ugyan, de egyszersmind számtalan ujabbi fel forgatásnak okozója is, s az elóbbi czikkekben láttuk, miként rendszerint azok temettetnek el az omladékok alatt, kik vakmerő kezekkel merték megrengetni a történelem szentesitette jog védoszlopait. Hogy mely faja a despotismusnak szakította fel a védgátakat, s törte össze a megállapított ősi frigy szekrényét: ez a dolog ártalmát sem meg nem szünteti, a következményeket nem enyhíti. Forradalom az egyik mint a m á s ik, s ha mégis szükségesnek tartatik a jog és igazság, vagy valamely más nagy érdek látszatával fedni az erőszakot: erre csak azt mondhatni, miszerint alig találkozik egy neme a bűnnek, melynek leplezésére nem bitoroltatott volna az erény magasztos neve. A sophisma nem elégséges: elkerülhetlen tehát, hogy azt az erőszak tegye meggyőzővé, vagy inkább győzelmessé. „Si je voyois unpeuple auquel ou a uroit ofíert les institutions les plus parfaites, metaptis iqueme nt parlant, et qui les refusait pour rester fidéle a celles de ses peres, j'estimerois ce peuple, et je le croirois plus heuereux par son sentiment, et par son áme sous ses institutions défectueses, qu'el ne pourráit l'étre par tous les perfectionnemens proposés."*) így szól a valódi bölcs, az emelkedett s messzelátó államférfiú; a mi ezzel ellenkezik, neveztessék bár mikép: az elnyomás, despotismus, anarchia vagy mindkettő együtt! — És még is különös, hogy a jog áldásos eszméi annyi igazság s annyi tényekkel bebizonyult hasznai mellett, mindekkoráig nem voltak képesek uralomra vergődni, mig ellenkezőleg a hatalom annyiszor megszégyenült, annyi szerencsétlenséget, felforgatást, pusztulást, a legfényesebb ősi trónok összezuzását eredményező csábjai, végzetes vonzerőt gyakorolnak maiglan is, és sem a bölcseségnek nem sikerült áthatóvá tenni a jog érzelmét, s a kegyelet sérthetlenségével övedzenia közérzület legerősb biztositékát — a törvény határait, sem a történelem nem volt képes irtózatos, — gyakran véres tanaival, iszonyt ébreszteni a rendbontás ellen. Semmi sem oly észszerütlen, oly természet ellenes, mint a törvény által szentesitett hatalomnak kaczérkodása a forradalommal, a történelemben gyökeresülő jognak fölcserélése a jogtalan hódítással. Azon felezés pedig mely az egyik fél jogát a történetből, a másiknak kötelezettségét azonban a tegnapi tényből származtatja, sokkal együgyübb ós butább, hogy sem valaha hitelre találhatna s egy pillanatig is egyébnek tartassék, mint a despotismus álezájának, mely a hatalom erőszakosságát a népek józan esze elleni megvető merénylettel tetőzi. Mindazonáltal alig van állam, mely különböző okok behatásánál fogva, rövidebb vagy hosszabb időre ki ne sodortatott volna a törvény által megállapított viszonylatból, s ne lett volna kitéve azon kétes helyzetnek, mely a súlypontot veszített testek bizonytalan hányatottságából bekövetkezni szokott. A hol ily lépés a hatalom kezelőinek önkényéből történt: — a jogszerűség tekintetében változhatlan elveink tartalmazzák az ítéletet; de midőn *) Benjámin de Constant: De l'e9prit de Conquéte et de l'usurpation 3-ik kiadás 50. lap. 85