Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 6. szám

Pest, I8f)6. péntek jan. 19. 6. szám. tfyolczadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom : Az adóssági fogságról. (Folytatás). - Úrbéri jogeset. — Kúriai Ítéletek. — Hivatalos tudniv. Az adóssági fogságról. (Folytatás.) Külley Ede váltótörvényszéki ülnök úrtól. De ha váltótörvényünk elősorolt rendeleteiben foglalt szigor, mennyiben az adóst sújtja, teljes elismerésünkkel találkozik, nem helyeselhetjük váltótörvénykönyvünknek azon rendeleteit, melyek a váltójog alapelveivel homlokegyenest ellenkező szigort épen a hitelezővel éreztetik. Ilyenek, hogy csak a főbbeket megemlítsük, az anyagi részből a vtk. I. r. 9.10. és 11. §§. melyek a szenvedő váltóképességet szerfelett megszorítják ; az I. r. 138. §. c. pontja, mely szerint az óvásnak az illető előzőkkeli közlése mulhatlan kelléke a viszkereseti jognak, mely a közlés elmulasztása esetében az I. r. 202. §. szerint elenyészik ; az I. r. 158. §-a, mely szerint a viszkeresetlevél különbeni elévülés terhe alatt a felek távolságához képest 7. 15. 30. stb. napok, tehát a hitelezők nem csekély hátrányára, sokszor kipótolhatlan kárára szerfelett rövid idő alatt a törvényszéknél beadandó; az I. r. 203. §-a, mely a váltójogot már két év lefolyta után elévültnek mondja ki; az 1844: VI. 21. §-a, mely szerint a betáblázott váltó váltói minémüségét elveszti, s közönséges kötelezvénynek tekintendő : mig az előhaladottabb ujabbkori váltó — illetőleg kereskedelmi törvények szerint szenvedő váltóképességgel mind azok birnak, kik általában magokat szerződésileg leköte lezni képesek; az óvásközlés elmulasztása egyéb hatránynyal nem jár, minthogy a mulasztást elkövetett váltótulajdonos kamatokat és viszkereseti költséget nem követelhet; a viszkereset megindítására zárhatáridőül nem napok de hónapok tűzetnek ki; a váltójog nem két, hanem három év eltelte után évül el, s az elévülés bírói figyelembe csak akkor veendő, ha a beperelt fél az ellen kifogást tesz; végre a váltó az által, hogy telekkönyvileg előjegyeztetik, váltói minőségét még korántsem veszti el. Sok kifogásunk van az alaki eljárás ellen is, de ezen eszméink bővebb kifejtése nem illenék jelen czikkünk szük keretébe, melyet, bár észrevétlenül, eszmerokonságnál fogva már is átléptünk. Csak annyit akarunk itt röviden megjegyezni, hogy helyesebbnek tartjuk azon eljárást, mely szerint a marasztaló végzés mindjárt a keresetlevél beadása után hozatik, s tárgyalás csak a marasztaló végzés ellen beadott kifogások folytán tűzetik ki; hogy ezen tárgyalásnak nyilvánosnak és valóban szóbelinek — nem miként eddigi tárgyalásaink, melyek csak névleg azok — kellene lenni; a kifogások folytán pedig felperes jogában álljon, azonnal biztosítási végrehajtást kérhetni, ha azt mindjárt a keresetlevél beadása alkalmával veszély alapján nem kérte volna; és hogy a végrehajtás kérdésében eddigi eljárásunknál különösen hibáztatjuk, hogy a II. r. 145. és 146. §§. a biztositási végrehajtási jogot szerfelett megszorítják, és hogy a II. r. 191. §-a, illetőleg a fentidézett curiai körrendelet 4. és 5. §§-ai szerint a vagyoni végrehajtás ingatlan vagyonra csak ingó vagyon hiányában, illetőleg elégtelensége esetében, a személyi végrehajtás pedig — mint fentebb mondatott — csak a vagyoni végrehajtás sikertelensége esetében, vagyis kielégítési alap hiányában rendeltethetik el. Különösen a kielégitési végrehajtásnak csak fokonként, t. i. előbb az ingó, s csak ennek hiányában vagy elégtelensége esetében az ingatlan vagyonra, végre az adós személyére csak azon esetben, ha a vagyoni végrehajtás sikertelenné vált, lehető eszközlése oly kímélet az adós iránt, és oly szigor a hitelező ellenében, mely a váltójog alapelveivel homlokegyenest ellenkezik. Mily hoszszura nyúlik ilyen eljárás mellett a végrehajtás folyama, melynek befejeztével a hitelező sok esetben csak azt tapasztalja, hogy költségei tetemesen szaporodtak ugyan, de kielégítést azért még sem nyert ! Elősoroljuk-e itt újra azon számtalan visszaéléseket, melyek több más, s különösen e lapokban is ismételve panaszképen nyilvánosságra hozattak, s melyeknek czélja nem más, mint a hitelező kielégítését lehetetlenné tenni, vagy legalább a lehető legvégsőig késleltetni? Szóljunk-e azon számos igényperekről, melyek példátlan arczátlansággal egy és ugyanazon végrehajtásnál többször is megújulva mindannyiszor áligénylőket léptetnek fel? Szóljunk-e azon álkövetelésekről, melyek alapján a törvény köpenye alatt az adós rokonai annak vagyonát a jólelkű hitelezők kijátszására lefoglaltatni, illetőleg az adós részére megmenteni sietnek? Szóljunk azon ál átruházásokról, melyek kéz alatt sokszor egy éjen át eszközölve, a hitelezőket oly gyakran meglepik? Szóljunk végre azon kifogyhatatlan felebbezésekről, melyekkel a végrehajtás folyama számtalanszor megakasztatik, ugy hogy a végrehajtás sokszor éveken áthúzódik ? És kérdjük, mi által lehet ezan visszaéléseket megszüntetni? A konok perlekedés és felebbezés megfenyitésével ? Ezt valóban mi is szükségesnek tartjuk, s a codificálásnál a törvényhozás figyelmébe eléggé nem ajánlhatjuk. De ez a fentebbi czél elérésére még nem elégséges, miután csak a kétségtelen konokságot lehet megfenyíteni, ily eset ptdig valóban nem igen gyakran fog előfordulni, a legtöbb esetben a hamisságtól sokszor nehezen megkülönböztethető szentségeskedéssel fogván a valóban konok perlekedő s felebbező fél eljárását kimenteni iparkodni Vagya bűnvádi eljárás alkalmazásával? miként ezt a néhány év előtt kibocsátott udvari kanczelláriai rendelvény a törvényhatóságoknak épen a hitel emelése tekintetéből szigorú kötelességévé tette. Mit várhatni ez uton, mutatja az érintett rendelet kibocsátása óta nyert több évi tapasztalás, mertnoha megvagyunk győződve, hogy a hatóságok ezen rendeletnek lelkiisméretesen megfelelni iparkodtak, mégis mutatkozik-e csak a legparányibb siker? Javultak-e hitelviszonyaink csak egy hajszálnyit is? Ezen csak az fog csudálkőzni, ki nem tudja, mily könnyű valakit csalással vádolni, de mily nehéz a vádat bebizonyítani. Sok évi ta' ? ? Z^ é' 6