Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 4. szám

16 rint a megszakadt 32 évi eredeti zálogos időkből hátralévő 18 évet Foglár Zsuzsanna alperesek jogelődjük részére Foglár Anna halála napjától rendeli számíttatni, ennek el­hunytától pedig 1835. apr. 7-ik napjátóla 18 év 1853.apr. 7-ik napján folyt le — önként következik ebből, hogy felpereseknek az 1854. apr. 28-án, beperesitettzálogkivál­tási joguk elévülés alá nem vonható, mert a zálogos idő elteltétől (1853. apr. 7-től) tiz év még le nem folyt, s mert azt felperesek az aptk. hatályba léptétől kezdve egy év alatt t. i. 1854. apr. 28-án tehát 1854. máj. 1-je előtt érvényesítették. Az anya perben hozott Ítéletek jelenleg zsinórmértékül elfogadhatók nem voltak: mert felperesek által beperesitett uj és nyomós bizonyítékok Balogh Pál­nak a kereseti javakban időközben történt belépését, és azoknak általa lett tettleges birtoklását igazolván, az A. alattinak próbaerejét emelvén, az ügy ezen jogalapon volt megítélendő. Ellenben felperesek azon kérelmükkel, mely szerint alpereseket a követelt — beigazolni meg sern ki­sértett erdei rongálások bécsértékében, és perköltségekben mar aszta Itatni kérték, azért voltak elutasitandók : mert azt a per folytán mivel sem igazolták, hogy a birtok elzálogo­sításához, az ahhoz tartozó erdőket törvényszabta módon megbecsültették, s alperesek azokban rongálásokat tettek volna; — és mert a perköltségek zálogváltási perekben a fenálló törvények szerint kikötve nem voltak, minden félt külön illetik." Kúriai ítéletek. Magánjogi ügyekben. A kir. itéló táblán. 6. Munk Ferencznek — Mizsei Rudolf ellen 900 frt iránti irásos perében Ítéltetett: Alperes azt, hogy felp. a köztük létezett társasági viszonynál fogva 1860. jun. ele­jén 1620 frttal az alap tőkéhez járult, elismervén, felp. pedig ellenkezőt nem bizonyítván és így csakis ezen összeget a kereset eldöntésénél határozónak venni kelletvén — te­kintve, hogy alp. annak begyőzésére, hogy felperest, az ez által is elismert 900 frtnak visszafizetésén felül a hát­ralékos 720 frtra nézve is már kielégítette, az 1. sz. a. könyvkivonatra mint egyedüli bizonyító okmányára hivat­kozott és e mellett a teljes bizonyítéknak helyreállítása végett a pótesküt letenni késznek nyilatkozván, ámbár ugyan a hit alatt kihallgatott szakértők a kérdéses fő­könyvet rendesen vezetettnek nem találták, mindazonáltal, mivel azt különben aggálytalannak lenni elismerték, an­nálfogva a kérdéses könyvkivonat félpróbának vétetvén, és ha alp. a teljes bizonyítéknak helyreállítása végett a nekie ezennel odaitélt pótesküt, jelen ítéletnek jogerejüvé válta után 3 nap alatt leteendi arra: hogy az 1. sz. a. könyvkivonatban előforduló tételeket felperesnek és il­eltőleg ennek megbízása folytán az ott nevezetteknek va­lóban kiszolgáltatta és eképen felperest követelésére nézve teljesen kielégitette, ezen esetben felperes követelésével elmozdittatik; ellenkező esetben tartozik alp. felperesnek a még fizetetlen 720 frt összeget, ennek 1860 jun. 1-től számítandó 4% kamatait 15 nap alatt különbeni végre­hajtás terhe mellett megfizetni, a perköltségek pedig mind­két esetben kölcsönösen megszüntetnek, ilyképen az e. b. Ítélete megváltoztatván, a periratok sat. (1865.19486. sz. a. Elő.: Gáger Mihály ktb.). Pályázat. Ajánljuk szakközönségünk figyelmébe azon j uta lom té­telt, melyet a magyar académia 1865. decz. tartott ülésében a törvénytudományi szak számára kitűzött, 9 mely így szól: „Kívántatik a jelzálogiés telekkönyvi rendszer ismer­tetése, elméleti és gyakorlati szempontból. — párhuzamba állítva a jog és közhitel azon elveit, a melyeken az euró­pai nevezetesebb telekkönyvi rendszerek alapulnak; to­vábbá indokos kifejtése annak: mily rendszer lenne, amel­lett, hogy legegyszerűbb, a magyar jog- és birtokviszo­nyoknak s közgazdasági érdekeinknek leginkább meg­felelő? Jutalma a Sztrokay Antal alapítványból száz arany. Határnap decz 31. 1867. A pályázási szabályok ezek: 1) Minden rendű pálya­irat a fenn kitett határnapokig az akadémia titoknokához küldendő ; azokon tul semminemű ily munka el nem fogadtatván. 2) A pálya­mű idegen kézzel tisztán irva, lapszámozva, kötve legyen. 3) A szerző nevét, polgári állását és lakhelyét tartalmazó pecsétes leve­lén ugyanazon jelige álljon, mely a pályamű homlokán. A pecsétes levélben netalán feljegyzett kikötések, feltételek vagy a verseny­ügy körül régtől fogva bevett szokásos eljárástól netán kivánt el­térések tekintetbe nem vétethetnek. 4) Álnév alatt pályázónak a jutalom ki néni adatik. 5) Ha a jeligés levél felbontása után kitet­szenék, hogy a munka saját kezeirása a szerzőnek, műve a juta­lomtól elesik. 6) A jutalmat nem nyert pályairatok kéziratai az aka­démialevéltárában maradnak. 7) A gr. Teleki-féle drámai pályáza­toknál a társai közt legjobb műnek a jutalom mindenkor kijár ; a többinél egyszersmind az absolut becs határoz- 8) Mindezen fel­adatokra minden rendű akadémiai tagok is pályázhatnak. ^M^gjefen"e"íap"íele^ kedden és pénteken. — E 1 ő f 4 forint — negyedévre 2 forint 3uszt. értékben. — Szerkesztő Hivatalos tudnivalók. A főmlt. Hétszem. táblán az I. tanácsban jan. 11-én s a köv. napokon előadatnak: Özv. Tomankó Istvánné — ifj. Bojás János e. vételár. Idősb Vay István — Fialkovits Izidor e. életjáradék. Idősb Vay István — ugyanaz e. hasonló. Elő.: Vitái ktb. Ugyanott s ugyanak. a II. tanácsban: Münzl Józs.— Glosz Fer. 2100 frt e.Horovitz Lip. s társai — Sándor Laj. s Ján. e. 1050 frt. Ilyásevits György — Pap József e. becsületsértés. Klein Sámuel— Csars Károly e. perirat beadása. Veszerle János — Porpáczy Jó­zsef e. 456 frt 16 kr. Versecz város árva pénztára -— Nesits Száva örökösei e. 333 írt 25 kr. özv. Dobay Ádámnő — ismeretlen hite­lezők e. telekkönyv. Blumenthal Jakab— Hollman János és N.­Zellő község e. elsőbbségi jog. Mutsó András — Mándl Jónás s társa e. 1011 frt. Hadfy Demeter — Sztankov Jocza e. házbóli ki­szállásolás. Farkas Jánosnő — Machats Ádámnő s társai e. apai örökség. Elő.: Masirevics ktb Beleváry József — Győrffy Jó­zsef e. 1100 frt s járulékai. Bolatsek Bentzi Katalin — Kocha­novszky Pálmanő Anna e. szolgálati bér. Schmidt Pál — Ruff An­tal e. szerződés érvénytelenítése. Kern Flórián — Stern Fáni e. 4912 frt 70 kr. Meizelsz — Pap Ferencz e. biztosítási végrehajtás. Elő.: Dessewffy ktb. Gr. Beleznay Fer. zártömegének gondnoka Guthy Benő gondnoki hivatalától való elmozdítása iránti ügye. Cserna Jánosnak — gr. Beleznay Fer zárostömege e. haszonbér megszüntetéséből eredt követelése- Vidler Ign. — Szártory Isván­nő e. telekkönyv. Becska Ján. telekkönyvi ügye. Pauschwein szül. Wolfbeisz Teréz hasonló ügye. Munczig Antal — Brunner Károly s neje e. telekkönyv. Miatovits Giga — Ognyanov György s neje e 756 frt s járulékai Szabó Miklós — Zelkó Vincze s többek e. telekkönyv Soos Mária — Borsos szül. Mikecz Sára e. becsület­sértés. Spiegl Bernát — Linké Mária e. végrehajtás. Pertits Ján. — Dulits szül. Pinkovits Juliána e. vagyon kiadatás Medakovits Dániel — Petrovits András e. 222 frt 80 kr- s járulékai. Vidako­vits János s Rozália — özv. Alabits Mária e tulajdonjog érvénye­sítése. Elő.: Monaszterly ktb. Kelelös szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. fzTeTTsl ^aT: helyben és vidékre egész évre 8 forint — félévre i szállás: belváros, al-dunasor és kalap-utcza szögletén 1. sz. ^ i\yomalolt Pesten, ISUtí. Kocsi slndor állal. (Hrkócy, üalgóriy és Kocsi nyomdájában). Hal-piaci is al-dunasor sarkán, tí. «• a.

Next

/
Thumbnails
Contents