Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 58. szám

Pest, 1866. péntek július 27. 58. szám. Nyolczadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom : Még egyszer a semmiségi panaszról. (Vége.) — Végrendeleti jogeset. (Folyt) — Kur. Ítéletek.— Hiv. tudnivaló. Xism ,B*JB ÍIÍI VÍC trri! <íitl •. i lt jtfisí ioimtitÍÍ 1 ~~- ' ^öytiítolitíií ttRWua 9SSOH i; i Még egyszer a semmiségi panaszról. " 'SC'" ^ " (Vége.) K ü 11 e y Ede váltótörvényszéki ülnök úrtól. A semmiségi panasznak két egybehangzó határozatok ellenébeni elfogadása ujabb időkben azt vonta maga után, hogy már a makacssági végzések ellen is semmiségi panasszal élnek. Hogy tehát a szőnyegen levő kérdést fenékig kimerítsük, még azt fogjuk fejtegetni, váljon makacssági végzés ellen van-e helye semmiségi panasznak? E kérdésben két ellenkező váltófeltörvényszéki végzés fekszik előttünk; az egyikben a semmiségi panasz visszautasittatott, mig a másikban az elfogadtatván, a makacssági végzés megsemmisittetett. L. Péter ügyvéd Lengváry Istvánt ügyvédi munkadíj kifizetése végett a pesti váltótörvényszéknél beperelvén, nevezett alperes, ki törvényes megidéztetése daczára a tárgyalásra meg nem jelent, makacsságból lőn elmarasztalva. Ezen végzést alperes megsemmisíttetni kérte azon okból, mert állítólag valótlanságot tartalmaz a tárgyalási jegyzőkönyv, a mennyiben abban az állíttatik, hogy ő a tárgyalásra meg nem jelent volna, ő igen is megjelent, szólt is felperesi ügyvéddel, s annak kifogásait előadván, azon hiszemben, hogy felperes azokat a tárgyalási jegyzőkönyvbe beigtatandja, ismét eltávozott. A semmiségi panasz folytán azonban a kir. váltófeltörvényszék 1865. nov. 22-én 5456. sz. a. következőleg határozott: „A közbevetett semmiségi panasz, — tekintve: hogy makacssági végzés ellen ilynemű jogorvoslatnak helye nincsen, hivatalból visszautasittatik." A másik esetben a temesvári pénzügyi ügyészségnek? mint a magvaszakadt párdányi uradalom képviselőjének Galliczer Jakab foglaltató ellen a torontálmegyei párdányi szolgabíró előtt indított igényperében hozott makacssági végzés ellen, alperes azért adott be semmiségi panaszt, mert a tárgyalás elhalasztásáról ő táviratilag, s így nem törvényes uton értesíttetett. Az eljáró szolgabíró a semmiségi panaszt visszautasította ugyan, de alperes ezen elutasító végzés ellen is felebbezéssel élvén, a kir. váltófeltörvényszék által 1866. márt. 20. 680. sz. a. végeztetett: „Folyamodó kérelmének hely adatván, Torontálmegye párdányi járás szolgabirájának m. é. 1018. sz. a. hozott végzése, tekintve, hogy a vtk. II. r. 140. §. értelmében a feleknek joga van azon esetben, ha azt hinnék, hogy az eljáró biróság a törvényes formákat meg nem tartotta, s az által az igazságos határozat hozatala lehetetlenné lett, a határozatnak, bárminő természetű volna is az, megsemmisítését a felsőbb biróságnál kérni, megmásittatik, és az érintett szám alatt benyújtott semmiségi panasz elfogadtatik, — a nevezett szolgabírói hivatalnak 1865. szept. 14. 742. sz. a. hozott makacssági végzése pedig, tekintve, hogy a tárgyalási határidő elhalasztásáról alperes sem végzésileg, sem hivatalos uton értesítve nem lett, a távirat utján eszközlött értesités pedig a vtk. II. r. 14. fejezetében előszabott rendeletnek meg nem felel, feloldatik, és az eljáró szolgabirói hivatal odautasittatik, miszerint a jelen ügy tárgyalására ujabbi határidőt tűzzön ki, arra a feleket szabályszerüleg idézze meg, és azok szóváltásai nyomán, hozzon ujabb határozatot." Ezen feltürvényszéki végzések tovább nem felebbeztetvén, a Hétszem. táblának e kérdésben határozni alkalma nem volt. Kik a makacssági végzés elleni semmiségi panaszt visszautasitandónak vélik, ebbeli nézetök támogatásául azt hozzák fel, hogy a vtk. II. r. 134. §. c. pontja szerint makacssági végzés ellen folyamodásnak, milyen pedig a semmiségi panasz is, egyátalában helye nincs, és hogy a semmiségi panasztól szóló 140. §. annak csak felebbvitel esetében, azaz csak akkor ad helyet, midőn a felebbvitel általában megengedhető, mi az idézett szakasznak ezen kezdő szavaiból: „ha a felebbvivő hinné sat." kitűnik. Nem tagadhatjuk ezen felfogás alaposságát. Régibb időkben is így értelmezték a törvényt; midőn ugyanis semmiségi panasz csnk azon esetben fogadtatott el, midőn a felebbezési perorvoslatnak átalában helye volt. Visszautasittatott tehát a makacssági végzés ellen beadott semmiségi panasz épen ugy, mint az, mely két egybehangzó határozat ellenében benyujtatott. De most, midőn még két egybehangzó határozat ellenében is a semmiségi panasznak hely adatik, valóban anomália volna, azt a makacssági végzés ellenében meg nem engedni, melynél, ha az eljárás egyszerűbb is, mint a rendes perben, semmiségi okok szintén fenforoghatnak, mint ezt az itt közlött második eset tanúsítja. Bármennyire szeretnők is tehát a semmiségi panasz eseteit minél szűkebb térre szoritatni, mégis azt hisszük, hogy annak — a 134. §. tilalmát csak a rendes felebbvitelre értve — a 140. §. hasonlatosságánál fogva a makacssági végzés ellenében is helyt kell adni. És ezzel befejeztük a semmiségi panasz fontos kérdésének fejtegetését. A közlött esetekből látjuk egyrészről azt, hogy az idevágó törvényrendeleteket a bíróságok különbözően értelmezik, mi azt tanúsítja, hogy ezen rendeletek nem elég világosak; másrészről azt, hogy a semmiségi panasz megbirálásánál a gyakorlatban nem azon szigor fejtetik ki, melyet a gyors igazságszolgáltatás mulhatlanul megkíván. A leendő codificatió feladatának tartjuk e bajon határozott és szigorú torvények hozatalával segiteni. E törvények szerint: 1) Minden határozat ellen semmiségi panasszal lehessen ugyan élni; de 2) Ezen semmiségi panasz valójában az legyen, azaz határozott állítást tartalmazzon az iránt, hogy a törvényes formák miben sértettek meg? mint ezt a vtk. II. r. 140. § a is kívánj 1, korántsem lévén elégséges, hogy a 58