Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 46. szám

Fest, 1806. péntek június Í5. 40. szám. flyolczadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom: A Iialalom —jog? II. — Jogesetek. — Kur. ítéletek. — Hív. tudnivaló. A hatalom —jog? Csemegi Károly ügyvéd úrtól. II. Ha a vitatott elv constitutiv elemeit tekintjük, ezek mindegyike egy önálló külön fogalmat képez, a mennyiben mind a hatalom, mind a jog, az emberi képzeletben különböző eszmét ébresztenek fel, s az élet rendszerében külön lényiséggel, — realitással birnak. De a különbözőség s önlényiség, (az idézett tan apodicticus állitásában) az egyik tényezőre nézve alámerül az által, hogy a jog fogalma a hatalom fogalmába beolvad, s oly függelékké válik, miszerint a hatalomtól elkülönítve nem is képzelhető. Minthogy a hatalom, minden minősités és módosítás nélkül, egyszersmind jog is: ebből következik, miként már az által, hogy az előbbit mint létezőtgondoljuk, okvetlenül hozzá kell gondolnunk a másik létezését is, mely az előbbiben foglaltatva van; ugy, hogy a hatalomnak puszta léte, egyszersmind létének jogát, tehát ajogot is magával hozzaEzen együttesség azonban nem állapit meg paritásta két tényező között; mert a felállított tan szerint az első elem magában foglalván a másodikat is, ez által felette uralkodik: mig a második, határozott alárendeltségi helyzetre szoríttatva: a hatalomra semmi befolyással nincsen. 4 jog ugyanis nem bir azon hatálylyal, hogy a hatalmat maga után vonná; sőt ha e czikkek czimfeliratában körülirt elvet tüzetesen szemügyre vesszük,s behatólag vizsgáljuk mind azt, a mi ezzel állitatik,valamint azt is, a mit az állítmány praecisiója, megállapított hatályának köréből mint ide nem tartozó ellentétet kizár: észre fogjuk venni, miként az idézett elv, ugy a mint az fogalmazva van, comprehensiv foglalatjának határozott térje szerint, nemcsak nem részesiti a jogot a hatalom tulajdonságában, hanem ellenkezőleg megfosztja azt ciinden önállóságtól, minden hatálytól, sőt azon erőtől is, mely mindenben a mi igaz, a mi erkölcsös, ami tiszteletre méltó, benrejlik; azon erőtől t. i. hogy önmagában, s elvontan minden külső eshetőségektől, bizonyos — erkölcsi hatalmat képez. A hatalom egyszersmind jog is lévén, a mi attól külön, — vagy vele ellentétben áll: addig mig az elkülönítés tart, semmikép sem lehet jog. Az elvnek béltartalma tehát ajognak mint önlénynek abso1 ut negatiója. De tovább fűzve az eszmét, enegation kivülmégmás eredményre is jutunk. A hatalom lévén a j og: ha a j og— az eszme, sa hatalom— a tény megosztva lennének : ez esetben két egymással ütköző helyzet volna adva, mely egy részről a jognélküli hatalmat, másrészről a hatalomnélküli jogot mutatja fel. Ámde, minthogy a hatalom már az által, hogy hatalom,egyszersmind jog is: eszerint a mi vele szemközt áll, szükségszerüleg nélkülözi a jognak leglényegesebb kellékét; s igy az, a mi különben s önmagában jog: ekként ellentétévé válik, nem csupán a hatalomnak, — hanem az ebben rejlő s csak ez által élő jognak is, — és nemcsak jogtalanság, hanem jogellenesség lesz. A jog tehát, mely szemközt áll a hatalommal, nemcsak nem jog: hanem jogellenesség! ,,Nicht blos Unglaube sondern Gége ngl aub e mint Stahl1) a rationalismust talán outrirozva, de a negatio és az ellentét megkülönböztetése végett, tüzetesebben jelzi. A jog mintjog-ellenesség! íme az elvnekabsurdbéltartalma! az idiosyncrasis, esztelen dőresége; ime az elvnek szentségtelen, társadalom ellenes, felforgató volta! A jog, mely szerencsétlen, melyet elnyomott az erőszak, melyet gonoszság, fondorlat, esküszegés, vagy bármely bün megfosztotta hatály eszközeitől; a jog, bármily kitűnő, bármily lényeges, bármily szent legyen, származzék bár az igazságok legtisztább forrásából, s 1 egyenazerkölcsiélets aczélközösség összetartó g y ü rüj e: ezen lényeges, ezen kétségtelen, ezen szent jog, elveszti önnön lényét ugyanazon pillanatban, melyben elismertetésének kierőszakolására képtelenné vált, s az elvesztett hatalommal, megszűnt jog lenni, sőt önnön magának ellentétévé, vagyis jogellenességgé fajult; s csak akkor nyerhetné vissza valódi lényét: ha szövetkezve a bűnnel, vagy mozgásba téve az ügyes ravaszság titkos rugonyait, vagy egyébkint bárhogy, — a mód és eszköz nem tesz különbséget, — ismét hatalomra vergődik, s a megkaparitott hatás tényezőjei, a vak szerencse kedvezménye, s anyagi túlsúly által, tettleges uralomra helyezi magát. Igaz ugyan, hogy e transsubstantiók nem örökösök; s az uralomra jutott hatalom részére nem követeltetik, de az ismeretes elv szempontjából nem is követelhető, hogy a közte és a jog között tettleg létező kapcsolat örökösnek, s féloldhatlannak tartassék. Két eset képzelhető, melyben uj metamorphosis, uj hatalom és uj jog áll elő: vagy sikerül ugyanis, hogy az eltiport jog magához ragadja az anyagi hatalmat; vagy megsemmisíttetik a tettleges hatalom, egy ujabbi bitorlás által. Mindkét esetben azonnal meg kell szűnni az előbbi ténynyel e tény jogának is; s az ideiglenesen vele kaczérkodott jog, most más frigyre lépvén; más alakulásba költözik át, s Prokn e-vel madárrá, vagy Cadmus-sal kigyóvá válik: de mindég követője és üstöke a pillanat uralkodó hatalmának, soha sem tényező önmagában, s önmaga által; kóbor csillag és bolygó tüz, verőfény, melyben más test ragyog. Mindegyik tudomány feltételez egy alapelvet, >) S t a h !: Was ist die Revoluiion ? Berlin, 1852. 46