Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 40. szám

158 törvényeinkben nyoma sem lévén, gyenge törvénykezési állapotunkat váljon nem sülyeszti-e le még mélyebbre? Ezen szabálytalanság kifolyása azután az itéletekbeni egyöntetűség, egyformaság hiánya, miszerint egy és ugyanazon esetben, hason természetű jogkérdésekben, egy és ugyanazon biróság által eltérő ítéleteket nyerünk. Egy izben t. i. hasonló viszonyok közt a bírósági illetőség megállapitatik, más izben meg a kereset leszállitatik; az adós egy minden kellékekkel ellátott, aláirása valódiságát nem kifogásaló elévült váltó alapján, az érték meg nem kapása iránti ellenvetése mellőztével a kereseti összegben elmarasztaltatik, más alkalommal ismét tanuzás, és minden kitelhető halasztgatási eszközök alkalmazása utánhozatik Ítélet; ingatlanságokra vezetett végrehajtási ügyekben, a bérjüvedelmet foglaló utasitatik, hogy az elsőbbségi joggal biró s kiváltságos tételeket fizesse, más alkalommal épen az ellenkezőre utasitó végzés hozatik. Mind ezeket egyenként élő példákkal tudnám illustrálni, ha ezt, részint e czikk kerete megengedné, részint pedig, ha ezen példák felsorolása által az untatóvá válástóli félelem attól vissza nem tartana. Nyomasztólag hat még törvénykezésünkre azon csak pár év előtt az első bíróságokra (a váltótörvényszéket kivéve) felsőbb rendelet folytán rátukmált referálási rendszer, miszerint a per kivonatokból, extractusokból adható csak elő. — Ez által a különben is rendkívül lassú perlekedési rendszerünk megmérhetlen hosszú időre vettetett hátra. A napi folyó teendőkkel tulhalmozott elégtelen számú első bírósági előadók ugyanis ezen súlyos, sokszor heteket igénybevevő perkivouati munkálatokat nem győzvén, kénytelenek voltak a különben egészen készen állt pereket holnapokon át heverni engedni; sőt vannak perek, melyeket azon káros felsőbb rendelet megjelente óta a levéltári por lep, mert emberi erőt felülmúló kívánság, hogy ily lelket ölő munkát végezzen azon egyén, ki a napi folyó tárgyak elintézésére is képtelen volna, ha az éji órákat is igénybe venui nem kénytelenittetnék. Ezen extractusoknak azután, hogy mi előnyük van, a tapasztalás mutatja, t. i. semmi; nemcsak azért, mert terjedelmesb perekben a biró a fentebb elősorolt okoknál fogva kénytelen e terhes munkát az ügyvédre bizni, ki bármily jellemteljes s részrehajlatlan akarjon is lenni:— saját nézetei iránt kisebb nagyobb mértékben elfogult, s így oly részrehajlatlan kivonatot, melyre az itélet hozatalt fektetni lehetne, majdnem képtelen csinálni; részint pedig azért eredménytelen, mivel egy lelkiismeretes biró kivált az első fórumon bármiféle kivonat mellett is a pert egész terjedelmében áttanulmányozza, az okmányokat egyenként átolvassa, s így akivouatot véglegesen mellőzi. Még az volt ez eljárásnál a felötlő, hogy ezen első birósági perkivonatok a felsőbb bíróságnál nem használtattak, hanem ujak készítettek, és igy egyéb értelmök, de czéljok sem volt más, minthogy a teendőkkel tulárasztott kir. tábla, az első bíróságokra rótt ezen nyomasztó terhek által a per felterjesztések egyidőre hátra vettetvén, és azután is megnehezitetvén, a hátralékokból, mikbe az 1860. mozgalom folytán jutott, némileg kivergődjék ; a kívánt czél eléretvén, most már a tapasztalat által is gyakorlatlannak bizonyult eljárás iránti szigor, tetemesen lankadni kezdett, minek a jogait kereső fél örülhet legjobban. Végül még a szigorú igazság érdekében az 1729.27. törv. czikkre bátorkodom a közfigyelmet felhini,a végre, hogy ez, törvénykezésünkben némi óvatossággal ugyan, de mégis némely esetekben gyakorlatba vétetnék. Ugyanis I ennek 1 ső §-a ezen kitétele „nisi eapropterCasus | sít talis, qui forte in oceulto intereessit (adeoqueneque testium, sedneque Literali documento p 1 e n e p ro bar i p o ss e t)" határozottan a főeskünek odaítélésére utal. Hány esemény fordul elő az életben, melyről sem okmány nem létezik, sem az tanuk jelenlétében nem történik; hány példa van reá, hogy például egybe nem jegyzett vargamester valakinek éveken át csizmát készit és javit hitelben ; már most, ha bizonyítékot nem nyújtó számlája alapján a fizetni nem akaró adóst perbe fogja, hogy itéli meg a biróság a mindent tagadó adós ellenében a követelést? nemde sehogy? vagy egy szegény szatócs, hogyan perelheti be adósát sikerrel, kinek 10 kros 20 kros tételekben 40 — 50 frtig éveken át hitelezett? nemde ily esetekben tanukra eredménytelen hivatkozhatni, mivel a tartozás fenléte iránti bizonyíték csak általánosságban nyújtatnék, mi a követelés megállapítására elégtelen volna; sőt a tanú az ellenkérdések szerint is kihallgatandó lévén, a több év előtt kiszolgált egyes tételek valódiságát nem is birná igazolni; vagy például kettő közt történt, úgynevezett becsületbeli hitelezéseknél mi eredmény volna a beperléstől várható? nemde semmi ! Ily esetekben tehát, hogy az igazság ne szenvedjen, s a gonosz adós más kárával ne gazdagodjék, kell, hogy e törvénykezési ür, hiány, az 1729. évi törv. czikk szigorú alkalmazása által olyformán pótoltassék, hogy semmi bizonyíték esetében, kettő közt történt esemény mibenléte, tekintet nélkül arra, váljon az ellenfél abba beleegyezik vagy sem, főhit oda ítélésével döntessék el annál is inkább, mert ezen törvényczikket az 1840: XV. t. cz. II. R. 105. §-a jogérvényéből nem vetkőztette ki. Közhitelűnk érdeke kívánja tehát, hogy addig is, mig törvényhozásunk másként intézkedik, bíróságaink a törvények s az eljárási szabályokhoz lehetőleg ragaszkodjanak, az itélet hozatalokbani egyformaságra törekedjenek, s a feleslegességeket mellőzve oda irányozzák törekvésüket, hogy bármiféle rendszer beálltával a közönség előttük, mint a közjós érdek fáradhatlannapszámosai előtt tisztelet, hála s elismeréssel hajoljon meg. Váljon felelős-e az összes város hatósági testület a pénzkezelésnél felmerült hiányokért, vagy csak azok, kik a pénzkezeléssel voltak megbízatva ? Csongrádmegye hatósága 1862. év elején H. M. Vásárhely város rendezett tanácsának a volt cs. kir. szbiró j által kezelt letéti pénzek átvételét meghagyta, e rendelet I felől azonban a polgármester a tanácsot nem értesitvén, annak foganatosítására V. Sándor főbírót és M. Sándor tanácsnokot szóbelileg kiküldé, kik 3109 frtnyi letéti öszszeggel tértek vissza s ezt azután magok kezelték, anélkül, hogy erről a tanácss egyes tagjainak tudomása volt volna. Ez összeget valamint a később bejött pénzbeli letéteket emiitett két egyén kezelte egészen a tanácsnak 1865. év nyarán történt feloszlatásáig, midőn hiányok derítettek fel, melyek a bünfenyitő uton eszközlött vizsgálat folytán 7237 frt 5 krra emelkedtek, mely összegben nem csupán letéti, hanem a városi hatósághoz koronkint befolyt oly pénzek is foglalva valának,melyek a tanácsnak sohsem terjesztettek fel. A vizsgálat alatt V. Sándor C. a. vallomásában önként beismeri a kiküldetésnek fenti módon történt teljesítését s a letéti pénz kezelését; s hogy abból 2800 frtot kivett,