Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 40. szám

I5fl a többi pedig tőle ellopatott, de minthogy gyanúja senkire sem vala, lármát ütni nem akart. M. Sándor szinte bevallotta, miszerint 1862. évben V. S — ral a tanács meg bizása nélkül a letéti 3109 irtot átvette, azt együtt kezelték s a kettős zárral ellátott pénztár egyik kulcsa nála, a másik pedig V—nál volt, de ő kulcsát annyiszor átadta, a mennyiszer csak kivánta s végre, hogy V. az ő tudtával is 1000 frtot kivett. A tanács némely tagjai mint tanuk csupán azt vallották, miszerint tudták, hogy a letéti pénztár egyik kulcsa V—nál, a másik pedig M—nál volt; mig a többi az egészről mi tudomással sem birt. Csongrádmegye főügyésze, mint vádló V. Sándor és M. Sándor mint pénzkezelőket fogságban s a 7237 frt 5 kr. pénzhiány megtérítésében, a mennyiben vádlottak va gyona nem fedezné, — a polgármestert, főkapitányt s végre a tanácsnokokat szinte elmarasztatni kérte az 1840: XV. t. cz. II. r. 60. §. alapján, melyként aletétről az egész tanács felel. (Ezen felelőség azonban a tanács tudomásával letett pénzekre vonatkozik). C s o n gr á d m e gy e tö r v s z é ke ,J«8 sz. a. Ítéletével V. Sándort 3 évi fogság s a 7237 frt 5 kr. ugy a még felmerülendő kártérítésben elmarasztalta; mert a letéti pénzeket irásos utasítás és megbízás nélkül kezelése alá vette, ezeknek átvételéről jelentést nem tett s ebből 5800 frtot ki is vett, 1864. szept. 15-én a letéti pénzeknek a városi pénztárba átadását meghagyás ellenére sem teljesítvén. M. Sándort, ki beismeri, hogy a letéti pénzeket V —val együtt átvette, az ellenőrködéssel megbízva nem volt, s a pénztár egyik kulcsát magánál tartotta s azt gyakran V. rendelkezése alá bocsátotta,s végre, hogy 1000 frt kivételéről tudomással birt: — 1/i évi fogságra s a hiányzó 7237 frt 5 kr együttes megtérítésére ítélte; F. Mihály polgármestert, kinek az egész városi hatóság feletti közvetlen felügyelet kötelességében állott, miután a sikkasztok vallomásuk szerint épen a polgármester által voltak 1862-b. a pénz átvételére kiküldve, az mégis eljárásuk eredményét számon nem kérte, sőt tudta, hogy megbízás nélkül kezelik, ezt elnézte, s igy a sikkasztás közvetett okozója levén: a kártérítésben elmarasztalta. A tanács többi tagjait, miután a sikkasztásról tudomással nem birtak, a letéti pénz kezelésébe épen semmi befolyásuk nem volt, de a főbiró mint elnük eljárásait kutatni, alárendeltségük nem is engedte ; annyival is inkább, mivel V. és M. vallomásukból kitűnik, hogy az 1862-b. átvett pénzről a tanácsnak jelentést nem tettek: a hivatalos mulasztás vádja, illetőleg a kártérítés alól egyszerűen felmentette. Az elmarasztaltak ezen ítéletet a kir. i t. táblára felebbezték, hol 1866. 1108. sz. a. ítélettel, V. Sándor 3 évi fogságának 2 évre leszállításával, az e. b. ítélet 1 és 2. r. vádlott irányában helybenhagyatott, a polgármester pedig, miután V. és M—t 1862. évben avolt cs. k. szolgabiróságnál levő letéti pénzek átvétele végett szóbelileg, a tanács tudta nélkül küldte ki, s a letéti pénzeknek 1864. évben a városi pénztárba áthelyezéséről a tanácstagjaival felsőbbi meghagyás ellenére sem intézkedett: azon esetre, ha a két vádlott vagyona elégséges nem lenne, a tanács többi tagjaival a hiány fedezésében elmarasztaltatott. Az összes elmarasztaltak felebbezése folytán a per a főmlt. Hétszemélyes táblára felterjesztetett. Az ügy ismertetésére legjellemzőbb a 7 tanácsnok együttes felebbezése, melynek érvei lényegileg a következőkben öszpontosulnak, ugyanis: A perbeli formaszerüség tekintetéből: védelmük előadhatására nézve nem részittettek a minden vádlottnak szükségkép megadott jogosultságban, mert az U. a. végzés szerint csakis V. Sándor ésM. Sándor által kezelt pénzek tárgyában, mint tanuk kérdeztettek ki, s nem mintvádlottak — s igy nem ö nvallomást (benevola fassio), hanem t a n u z á s t tettek. — Az ügy érdemében védelmük e kérdések fejtegetéséből áll: a) hogy kiknek vagy kinek megbízásából kezelték vádlottak a pénzt? b) hogy az micsoda, vagy kitől eredő utasítás és kezelési mód szerint kezeltetett, s ki vagy kik voltak hivatva a kezelés körüli felügyelőség gyakorlatára? c) hogy váljon az elsikkasztott pénz csak letéti pénzt képez-e vagy más a kezelők kezébe került, a letéti pénztől különböző természetű pénzekből áll-e? Az a) és b) kérdéseket illetőleg felhozzák a vádlottak vallomásait, melyek szerint a letétnek a volt cs. kir. szbirói hivataltól a polgármester önkéntes intézkedése folytán történt átvételéről a tanács sem előleges, sem utólagos jelentést nem kapott, — a tanács többi tagjai a felől még magán uton sem nyertek tudomást. Igy a pénznek mikénti kezeléséről az iratokban semmi nyomra nem lehet találni; — de mint alattas tisztviselők alárendeltségüknél fogva főnökeik eljárásait kutatni, jogosítva sem voltak. — Továbbá 1862-b. a megyei küldöttség a szbirói letéti pénzeket a két vádlottnak, minden irásos rnegbizás nélkül kiadván, a bűntény körülményénél fogva e küldöttséget érheti legközelebb a felelősség súlya, mely, ha annak idejében tapintatosan eljár, s a tanácsot felelősségre megkeresi, lehetségessé vált volna a sikkasztásnak elejét venni. Már 1863. évben egy megyei küldöttség az első alispán elnöklete alatt V. Sándor főbírónál a polgármester és M. tanácsnok jelenlétében vizsgálatot tartván, rendetlenség fedeztetett fel, s mégis tovább is kezelhették a pénztárt. Igen jellemző, mikép az e tárgyban felvett jegyzőkönyv hiányzik, s hogy a küldöttség elnökének eljárásáról csak egy év után tett jelentése nem hűn adja elő a történteket; — hogy a tanács csak akkor tudta meg, hogy V. és M. kezelték a letéti pénztárt, midőn a megyei hatóság a küldöttség elnökének 1864. szept. 15-én kelt jelentésére a pénztárnak a városi pénztárba áttételét meghagyta, a hiányt pedig csak a tanács feloszlatásával megindított bünfenyitő vizsgálat eredményéből. A c) pontot illetőleg megtámadják folyamodók a letétczimén megállapítottéimarasztalási összeg valódiságát, a mennyiben a peres letétek a főbiró kezébe koronkin t, perenkivül befolyt pénzektől elkülönítve nincsenek, holott ezek között nagy a különbség, s a megyei hatóság is a vizsgálat után igyekezett e kettőt egymástól elválasztani s a 3/. a. szerint 2427 frt 11 krnyi letétet tüntet ki, mely kimutatást 1866. év elején a nagym. helytartótanácshoz azon megjegyzéssel terjesztette fel, hogy a letétből 600 frt 47 kr. van meg, 1826 frt 64 krt pedig az egyik Sándor és pedig V. Sándor főbiró elsikkasztott; ebből kifolyólag megjegyzik, hogy a peres és peren kivüli, ugy a postán naponkint érkezett pénzes beadványokat majd mindig a főbiró maga vette át, azokat azonban a tanács elébe nem terjesztvén, egyszerűen elsikkasztotta: de még az intézkedés alá bocsátott pénzes beadványokat sem juttatta czélhoz, minek bizonyítására illetők a perhez csatolt hivatalos okiratokra hivatkoznak. Az elmarasztalt tanácsnokok védvül befejezőleg azt is felhozzák, hogy a felsőbbség nevezett ki oly egyéneket, kikben az erkölcsi biztositék távolról sem találtatik fel. Jelen pernél feltűnő az első bíróságnak a per körül tett sajátságos eljárása is, mig az U. a. végzéssel a tanácsnokokat V. és M. kezelése alatt volt pénzek mikénti kezelése tárgyában egyedül mint tanukat határozott pontokra kikérdezés végett