Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 21. szám

84 üzlet forgalom állt elő; és hogy igy tekintve ezen kereset ág jövedelmezőségét, s tekintve a B. által fizetett adó öszvegét, ő évenként 2—3 ezer írt tiszta haszonnal, jövedelemmel bírhatott. *) Ezen bizonyítást — az üzleti könyvek hiányában — maga a kincstár is elfogadván, B. kármentesítési jogosultságát elvben csakugyan el isismerte; minek folytán a pénzügy-minisztérium 1859. máj 26-ki 60599. sz. a. rendelete alapján, a budai orsz. pénzügy-igazgatóság által 1859. jun. 4. 16712. sz. a. elrendelé: hogy B. Mórnak egy dohány-tőzs adassék, mely legalább 300 frt tiszta jövedelmet hoz. B. ezen kármentesítési ajánlatot el nem fogadta, mert az a 3000 frt megszűnt hasznának, illetőleg kárának alig tized részét kárpótlandja;smert az a cs. pátens ellenére nem számitatott 1850-től, s mert ugyan azon pátens ellenére az özvegyre ki sem terjesztetett. Ennek folytán kényszerítve érzé magát a kincstár ellen szab. kir. Pest város törvényszéke előtt 1863. aug. 30-án kárpótlási pert indítani. A kincstár képviselője a törvszék illetősége ellen kifogást tett, és tovább a tárgyalásba nem bocsátkozott, az ügy érdemét egészen illetetlenül hagyva. A p estvár osi tör vén y s zék 1864. évben következő ítéletet hozott: „A birói illetőség megállapitatik, azonban alperes a felperesi kereset terhe alól felmentetik; köteleztetvén az utóbbi alperesnek 5 frt perköltséget stb." Indokok: Felperesnek abbeli kifogása, mintha alperes az első tárgyalás alkalmával a birói illetőséget megtámadni elmulasztotta volna, bíróilag mellőzendő volt, azon oknál fogva, mivel az ügy az 1863. sept. 28-án felvett halasztási jegyzőkönyv tanúságaként ugyan akkoron nem is tárgy altatván, annak ujjolagos tárgyalása ugyanazon évi sept. 30-ra kölcsönösen lőn elhalasztva. Illetőleg a birói illetőséget, való ugyan, hogy a magyarországi cs. kir. helytartóság, ideigl. főnökének 1851. jan. 9-én kelt rendelvénye (toldalékul az 1851. nov. 29-én kelt legfelsőbb nyílt parancshoz), illetőleg a dohány-gyárosok kártalanítás iránti meghatározások 2 — 4. §-ai szerint az e részbeni kártalanítás iránti, a hivatkozott rendelvény értelmében felszerelt folyamodványok mult 1851. jul. 1-ső napjáig az illető járási cs. kir. pénzügyigazgatóság hoz beadandók voltak; ámde felperes az általa felmutatott s alperes által kétségbe nem vont 9 -11 !'•)'. alatti okmányok tanúságaként e rendeletnek eleget tevén jelen keresetét köztörvényutján egyedül csak jogainak vélt megcsorbítása érzetében érvényesité. Alperesnek tehát azon állítása, mintha jelen kereset tárgyiminőségénél fogva kizárólag csak az illető cs. k. pénzügyi hatóság elintézése alá tartoznék, alap nélkül szűkölködőnek tekintendő volt; mert eltekintve attól, hogy a kártalanítási kereset magánjogi természeténél fogva egyedül csak a rendes bíróság előtt tárgyalandó, s ez utóbbi által itéletileg elintézendő, a fenthivatkozott rendelvény (2—4, §§-ai) egyedül csak kártalanitásérti folyamodványok sezek elintézési módjáról intézkedik, a nélkül azonban, hogy az e részben meg nem elégedő fél a perutjáni kereseteitől, avagy perorvoslattól megfosztatnék, — járulván mindezekhez még azon figyelemre méltó körülmény is, hogy a mennyiben ezen kárpótlási kereseteknek végképeni elintézésére, kizárólag csak a cs. kir. pénzügyi hatóság hivatatnék, a magas cs. kir. kincstár mint panaszlott fél s egyszersmind az itélő bíró is Ezen a fővárosi hatóság állal németül kiállított okirat 8218. sz. s. kelt. ugyan egy személyben központositatnék, — mi kétségkívül a helyes jogelvek szempontjával megnem egyeztethető. Miért is a birói illetőség az előadottaknál, ugy azon körülményeknél fogva is, hogy a panaszlott cs. kir. pénzügyi ügyészség e városi törvényszék területén létezik, ez úttal megállapítandó volt. Tekintve az ügy érdemét, ugy kétséget nem szenved, hogy az 1850. nov. 29-én kelt cs. nyílt parancs (bírod, törvény és kormánylap CLVIII. db.) bevezetésében a magas cs. kor. gondos figyelmét arra irányozá, miszerint a dohány-gyárak tulajdonosai azon veszteségért, melyet a dohány egyedáruság behozatala által vagyonúkban szenvedhetének, illő kárpótlást nyerjenek ; — mindazonáltal a hivatkozott magyarországi cs. kir. helytartóság ideigl. főnökének rendelvénye (2-dik) szerint okvetlenül megkívántatik, hogy az e részbeni kárpótlási keresetek rendesen vezetett iparüzleti könyvekkel felszereltessenek, — miután felperesnek keresete, ezen, a törvéDy által világosan kivánt alapra fektetve nem lőn: felperesnek egyéb bizonylatai a jogszerű bizonyításnál figyelembe nem vétethetvén, alperest a kereset terhe alól ez úttal fölmenteni s felperest az okozott perköltségekben elmarasztalni kellett. (1864. febr. 24.). Ezen Ítélet ellen mindkét fél fellebezést használt. (Vége köv.). Jogeset: Végrendelet érvénytelenítése. Tóth András, mint kiskorú Kovács Erzsébet gondnoka Debreczenyi Sándor alp. ellen Beregszász város törvényszékéhez 1862. sept. 30-án végrendelet érvénytelenítése iránt beadott keresetében előadja, hogy az A. a. kihallgatandó tanuk vallomásaiból ki fog tűnni, miszerint néh. Kovács András részint saját keresményéből, legfőkép pedig az édes anyjától kapott lábas jószágok árából szerezte a beregszászi 263 ház sz. a. telket, s 18 h. r. sz. a. szántóföldet és a B. a. leltárban foglalt ingóságokat. E tanuk azt is bizonyítani fogják, hogy alperesnek, midőn Kovács András özvegyét nőül vette, semmije sem volt. Kovács András 1856-ban elhalván, egész hagyatéka egyetlen gyermekét a kiskorú Erzsébetet illette volna, de édes anyja csak hamar 2-ik házasságra lépvén alperessel, az első férje után maradt ingatlan javakat saját s alperes férje nenére irattá be a telekkönyvbe, kiskorú gyermeke jogainak csonkításával. 1861. april 11 én kelt C. a. végrendeletében pedig az első férje által szerzett minden ingó és ingatlan javakat alperesnek hagyományozta; s a kiskorú árvát alp. embertelen bánásmódja miatt KadaJózsefné volt kénytelen magához venni. Minthogy pedig az alperesnek hagyományozott javak mind Kovács András szerzeményei voltak, s ennek halála után az áptk. 732.§. szerint egyetlen gyermekét, a kiskorú Erzsébetet illetik, s ennek daczára is azt alp. jogtalanul magánál tartja, a D. a. perre utasító végzés folytán kéri a 0. a. végrendeletet, mint idegen tulajdon felett rendelkezőt, hatálytalannak kimondatni, a 263 ház sz. a. telket s a 18. h. r. sz. a. szántóföldet a B. a. leltárban foglalt ingóságokkal a kiskorú birtokába bocsátatni, alperest a perköltségekben elmarasztatni, s a keresetbe vett javakat az ügy eldöntéséig is az id. torv. szab. 165. §-a értelmében biztonsági felügyelet alatt tartatni. Ellenbeszéd. Alperes a kereset czimét és alapját hibásnak állítja, mert a telekkönyvi kivonatszerint a keresetiházfele részben az ő, fele részben pedig Tóth Eszter nevére van bekebelezve. A telekkönyi törvények szerint