Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)
1865 / 8. szám
in Í; 32 az 1729: 42 t. cz. 9 és JO-ik §§-nak analogiájabeli, egy éves békés használatot kimutatni, hanem elegendő: hogy haszonbéri jogának birto k át t. i. a jogczimet, vagy is a haszonbéri szerződést, és e haszonbéri jogának birtokba vételét kimutassa, habár az igy szerzett birtok, egy évnél rövidebb tartamú is lett légyen. De az utolsó e tárgyban hozott 1807: 13-ik t. cz. sem áll nézetünkkel ellenkezésben: mert ezen t. cz. az 1802: 22 t. cznek csak értelmezését és kiterjesztését foglalja magában, miként ez, ezen t. ezikk bevezetésében világosan mondatik. — Mert az 1 ő és 2-ik §§-ok csak a fekvő, a 3. 4. és 5-ik §§ pedig csak az ingó dologra vonatkoznak, mig a 6 és 7-ik §§ közös szabályokat tartalmaznak. — Hogy pedig ez valósággal igy van, ezt következőleg hizonyitjuk be: Az l-ő § ezen szavakkal kezdődik: ,,Ut in casu repositionis violentev ej ectorum etc." E szó: „ejectio" kivetést, tehát már nyelvtani értelménél fogva, oly foglalást jelent, mely által valaki, egybizonyos helyen levő s onnét el nem távolitható, tehát ingatlan vagyonból kivettetik. Továbbá, ezen 1 ő § az ingó vagyonról a legtávolabbról sem tészen emlitést; sőt inkább az 1802: 22 í. cz. következő szavait: „compertaque occupationis realitate, et cognita facti il 1 egalitate," szóról szóra ismétli, ellentétben az ugyan azon 1807: 13. t. cz. 5-ik §-val. Végül pedig, az utána közvetlenül következő 2-ik § igy szólván: „Praeterea, violenti occupatores bonorum, juxta Articulum 3: 1543 post restituta etiam bon a, pro violentiis etc. Jure requiri possint", tekintettel arra : hogy az erőszakos vagyonfoglalás esetére vonatkozó, violentionalis törvényeknek, a 127-ik lapi 14-ik Cur. döntvényben foglalt értelmezése szerint, az ingó vagyon erőszakos elfoglalása, a hatalmaskodás téuyálladékát nem is képezi, elegendő útmutatás arra: hogy a nevezett t. czben eddig t. i: az l-ő és 2-ik §§-ban csak a fekvő javakban elkövetett foglalásokról volt szó. Ezek után, a 3-ik §-ban, jő az ingókra a sor, melyben, és az utána következő 4-ik §-ban az ingatlanoknak teljes kizárásával, csupán az ingók foglalásai tárgy altatnak, s ezekre következik aztán, az 5-ik § a következő rendelkezéssel: „Ne Vice Comes via hac Summaria in quaestionem Juris semet immittat, vei ex literalibus instrumentis operatur, praeterquam iis, quaead elocubrationem u s us, vei facti desiderantur etc. verum cognita via facti disquirat, an spoliatus in p a c i f ico usu co n s ti t u tus fuerit." De nem csak abból, hogy ezen rendelkezés közvetlenül, e törvényezikk, a csupán ingókbani foglalásokról rendelkező része után következik, de abból is: hogy itt, az ugyanazon t. cz. 1. §-val ellenkezőleg, nem az: hogy a visszahelyezési biró arról is győződjék meg, váljon a foglalás nem törvényes-e ? hanem az rendeltetik: hogy az er óh a t alo m m ali foglalás, minden megkülönböztetés nélkül, mindig méltatlan és törvénytelen önigazságszolgáltatásnak veendőiévén, a biró annak törvényes, vagy törvénytelen volta feletti ítéletbe ne is bocsátkozzék, hanem csak azt vizsgálja meg: váljon a panaszló, volt-e a dolog békés használatában? nyilvánvalólag azért; mivel a törvény, (Verb. I. 68 és III 22) nem az ingókra, hanem csak a fekvőségekre nézve alapítja meg , az önhatalmú visszafoglalási jogot. Az idézett törvényezikk tehát, csak akkor nincsen ellenmondásban önmagával, ha ugy értelmeztetik: hogy annak 1 és 2. §§-a csupán a f e k vősé g e k b e 1 i, a 3. 4. és 5-ik §§ pedig csupán az ingóságbe 1 i foglalásokra vonatkoznak, önmagától értetvén:hogy a visszahelyezési uton, a jogok vizsgálatába, és a jogezimek érvényének fejtegetésébe és eldöntésébe bocsátkozni egyátalában nem szabad. És e nézettel megegyeznek, a különben merő, és máskép megfoghatlan ellenkezésben állni kellető, 193 lapi 4 és 5-ik, és 195-ik lapi 11. számú kur. döntvények is. Hogy pedig a törvény különbséget tett a fekvő javak és az ingók között, hogy t. i. a visszahelyezési jogot, ez utóbbiakra nézve, nagyob és szigorúbb követelményekhez kötötte; ez, azon nem csekély szerű körülményben leli indokolását: hogy az ingó javak bi r to k án a k ki m u t a t ás a, körülményes és nehezebb lévén, az a sommás eljárás czéljával összeférhetlennek tekintethetett, s e megkülönböztetés, tekintve azon előnyt, melyet a birtokos, ingó vagyona erőszakos elfoglalása cselekvényének, a rablás büntényéveli, közel rokonsága, s a könnyen igénybe vehető fenyitő eljárás szigorúbb volta által különben is élvezhet, egy részt czélszerübb és üdvüsebbnek, másrészt pedig következetesebbnek találtathatott, a visszahelyezési, a szállományi birtokból eredő jognak, az 1655: 56 t. cz. 4-ik §-a által, az ingókra történt kiterjesztését helytelen törvényidézésnek tekin teni: figyelve azon visszaélésekre is, melyek a visszahelyezési jognak az idézett 1655: 56 t. cz. 4-ik § által az ingó vagyonra is alkalmazott, a fekvőségekkel teljesen egyenlő mértékű kiterjesztéséből származni tapasztaltattak. Hogy egyébiránt kifejtett ebbeli nézetünk épen nem merész állítás, arról az auctorok közül Kelemen és Kövy adnak bizonyságot. Igy állt fenn honunkban, a visszahelyezési jog egész 1853 január l-ő napjáig, a midőn az oszt. polg. perrend. életbe lépvén, azt a kereshetés idejére és módjára nézve megváltoztotta ugyan, de atartalomra nézve érintetlenül hagyta; mert a birtokszerzés módjai akkor még a magyar magánjog szerint megítélendők lévén, se szerint az egy évi békés használat, abirtokkal egyenlőnekvétetvén,a visszahelyezési jog kellékei ugyanazok maradtak. Teljes változást, különösen a szállományi birtokra nézve szenvedett azonban a visszahelyezési jog, az oszt. polg. törvkönyv behozatala által, mely szerint (797 §) az öröklési czim, magában véve még nem ad birtokot ; és ámbátor e tkonyv, és a polg. perrend. 1861 évi július 23-án érvényen kivül helyeztettek, és habár a magyar magánjog e napon restituáltatott is, a visszahelyezési jog jelenleg még sem az, a mi hajdan volt. E megszorítás nem ugyan a telekkönyvi rendelet fentartása által, mert a visszahelyezési jog nem a telekkönyvi, hanem az uralmi birtok szerint határoztatik meg, hanem az id. törv. szab. alaki részének XIV. fejezete által, lőn véghez vezetve, mely szerint az oszt.polg. tkonyv módjára, az örökös az örökség birtokba vételére nézve, egy külön, az úgynevezett: ,,öröklés körüli eÍj árásra" utasíttatván, a szállományi birtok (Domínium successorium) a magyar jogban lenni és létezni megszűnt, s maga az öröklési jog, sem önhatalmú foglalásra, illetőleg fictitivus visszafoglalásra, sem az ebből kifolyó visszahelyezésre jogot többé nem ad.