Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)
1865 / 99. szám
414 Kúriai íteletek. Magánjogi ügyekben. A kir. Hétszem. táblán. 55. Id. Janni Jakabnak — özv. ifj. Janni Jakab né szül. Lencsés Anna elleni peréhen ítéltetett: Felperes az által, hogy alperesnőt a nékie férje ifj. Janni Jakab halála után birtokában maradt ingatlanoknak visszaadása iránt perrel támadta meg, maga okot szolgáltatván arra: hogy alperesnő a B. alatti egyességben kikötött szolgálinanyokat nem teljesítette, tekintve mindazonáltal, hogy alperesnő a kérdéses birtoknak életfogytiglani haszonélvezetében, az e helyütt 18G2. máj. 7-én 3G0 sz. a. hozott ítélettel megerősíttetett, és így alpnő már ezen időtől fogva, felperesnek a B. alatti egyesség 4. pontja szerint az emiitett szolgálmányokat teljesíteni tartozott, és minthogy ezekért a G alatti jegyzékben évenkint 170 frtban felszámitott összeg ellen a persorán kifogást nem tett, alpnő az eddig nem teljesített fennebbi szolgálmányok fejében 1862. máj. 7-től számítva évenkint 170 frtnyi o. é. összeg, illetőleg a most már lejárt 3 év és 5 hónapra eső 578 frt 83 kr. o. é. összegnek 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe melletti megfizetésében elmarasztaltatik, a perköltségek pedig kölcsönösen megszüntetnek, ilyképen mindkét alső bírósági Ítéletek megváltoztatván sat. (1865. oct. 20-án 15036. sz. a. Elő.: Gáger). 56. Szőllősy Jánosnak — Récsey László és neje elleni perében Ítéltetett: Felperes azt, hogy midőn alperesek a C. alatti szerződés folytán a kérdéses tnnyaföldnek tettleges és telekkönyvi birtokába jutottak — a felperesi követelés mint ama birtokon fekvő s ehhez telekkönyvileg kitüntetve nem volt, önként beismervén; a C. alatti szerződésnek keresetileg felhívott 3-ik és 4-ik pontjaiból pedig azt, hogy alperesek magokat az emiitett Örökitési öszveg törlesztésére kötelezték volna, kimagyarázható nem levén, alperesek, mint kik a kérdéses birtokot jóhiszemmel tehermentesen vették, a követelt örökitési öszveg megfizetésére nem köteleztethetnek; miért is a mindkét alsó bírósági ítéletek megváltoztatásával felperes keresetétől a C. alatti szerződés alapján — elmozditatik, a perköltségek azonban az ítéletek különbözésénél fogva kölcsönösen megszüntetnek, és a jelen keresetnek 1860 feb. 10 én eszközlött előjegyzése nem igazoltnak nyilvánitatván. (1805. oct. 20-án 10220. sz. a. Előadó: Horváth). A kir. ítélő táblán. 262. Weinecke Ágostonnak — néh. Kierer Frigyes örökösei ellen 2000 frtról szóló földtehermentesitési kötelezvénynek a hagyatéki tömegből kiszolgáltatása iránti perében Ítéltetett: A keresetlevélhez C. a. mellékelt jegyzékben a felperes által igényelt értékpapírok az egyes darabok számának és névszerinti értékének előadásával akkép soroltatván elő, hogy azokat a többi hasonnemü papíroktól megkülönböztetni lehet; a tárgyalás folytán pedig az, hogy melyek legyenek a C. alatti értékpapírok közül azok, melyeket felp. igényel, tisztára hozatván, — végre a hagyaléki gondnok beismeréséből az is, hogy az általa a hitelintézettől a felp. birtokában volt s ettől átvett záloglevél visszaadása mellett kiváltott földtehermentesitési kötelezvények ugyanazok legyenek, melyek a C. alatti jegyzékben veressel aláhuzatvák, kitűnvén ; ezen okoknál fogva felp. felebbezésének hely adatik, s a városi törvényszék ítélete megváltoztatván, alperesek köteleztetnek a C. alatti jegyzékben elősorolt 8996, 8999, 4524,5995,5997,8171," 8172, 8932. számú budai,— 12220, J2223. számú pozsonyi - 4508, 6007,2194,3719. számú n.-váradi, — 8252, 7839. számú budai — 6250. számú n.-váradi — 1897, 5507. számú kassai egyenkint 100 frtról — végre a 665 és 666. számú budai egyenkint 50 frtról — öszvesen 21 db 2000 frtról szóló földtehermentesitési kötvényeket felperesnek mint tulajdonát 15 napon belől, különbeni végrehajtás terhe alatt visszaadni, és a 32 frt 77 krra mérsékelt perköltségeket ugyanannak megtéríteni. (1865. oct. 10-én 16179. sz. a. Elő.: Babosktb.) 263. Roff Andrásné szül. Slezák Máriának — Slezák János ellen az edelényi 180. számú telekjegyzőkönyvbe foglalt '/2 telki állomány fele iránt elhunyt férje által alkotott végrendelet félretétele, és az alp. által elfoglalt '/4 telek visszaadatása, annak időközbeni jövedelme, és a kötségek megítélése iránti perében Ítéltetett: Azt, hogy a felperes és elhunyt férje által közösen szerzett 1/2 telki állományt felperes és férje megosztva bírták volna, felperes maga sem állítván, s igy azon feltevés, hogy az elhunyt férj által életében eladott '/4 telek a közösből őt illető rész lett volna, minden alap nélkül szűkölködvén: ennélfogva a férj halála után fenmaradt '/i telek mind a két házastársat illető közszerzeménynek levén tekintendő, miután felperes keresetlevelében férje végrendeletét a vagyonbeli rendelkezés hiánya miatt kérte félretétetni, azonban a férj a maga részéről érvényesen rendelkezhetett, a felperest illető részre nézve pedig a végrendeletnél jelen volt három tanú egybehangzó vallomása szerint felperes férje azon intézkedésébe, melynél fogva a közös vagyont alperesnek azon feltétel alatt hagyta, hogy alperes felperesnek holta napjáig gondját viselje, őt a vagyonból gondosan tartsa és minden szükségessel ellássa — beleegyezvén, a maga részének alperesre még felperes életében viszteher mellett lett átruházását többé meg nem változtathatja, s csak azt követelheti, hogy alp. a magára vállalt kötelezettségeket teljesítse, mire nézve keresetét 4. szám szerint már meg is indította: ezeknél fogva alperes felebbezésének — az alaptalan semmiségi panasz elvetése mellett hely adatván, a megyei törvényszék Ítélete megváltoztatik, felp. keresetétől a perköltségek kölcsönös megszüntetése mellett elmozdittatik, s az iratok a megyei törvényszékhez kellő intézkedés végett visszaküldetnek. (1865. oct. 10-én 15795. sz. a. Elő.: Babos ktb.). Hivatalos tudnivalók. Csődök: Sopronmegye törvszéke Pozsgai József r. csanaki lakos e. Bej. 1866. jan. 9—11. Perü. Takács Dénes. — Pozsonmegye törvszéke Ollé Albert ollé-tejedi lakos hagyatéka e. Bej. 1866. jan. 25—27. Perü. Dr. Bacsák Pál. — Doboka megye törvényszéke által Rácz Péter e. Bej. decz. 3. Perü. Buzogány Mózes szamosujvári ügyvéd — Pestváros törvszéke által Ernst Mór kalapkereskedft e. Bej. decz. 28—30 Perü. Gödi Károly. Megszüntetett : Buda főváros törvszéke által Molnár György a budai népszínház igazgatója e. folyamatban volt csőd. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 forint — félévre 4 forint — negyedév re 2 forint auszt. értékben.— Szerkesztői szállás: belváros, al-dunasor és kalap-utcza szögletén 1. sz. yyomaloll l'esten, 1SÜ5. Kocsi Sándor állal. (hrköcy, Oalijóciy és Kocsi nyomdájában). Hat-piaci és al-dunasor sarkán, U. u. •