Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 91. szám

380 van elhárítva, de a czél, t. i. birtokba jutás elérve nincs és ez csak örökösödési per utján érethetik el, ámde ha­hogy e részben régi örökösödési pernek kellé indíttatnia, az, az ősis. pátens 10. §-a értelmében nem indítható, ha pedig ujabbi örökösödési pernek kellene indíttatnia — mondják ők — miután az árvák attya halála a P. T. K. behozatalát 32. évnél többel előzte meg, vagy ha annyi­val meg nem előzte volna, a per a P. T. K. behozatalát követő egy év alatt meg nem indíttatott, az ősis. pátens 9. §. értelmében örökösödési per nem kezdhető. 2- or felpereseknek az alperesekénél erősebb birtok­lási czimet kellene igazolniok, ez pedig csak juris per ut­ján lenne eszközölhető, ilyet pedig az ősis. ny. par. 4. §­hoz képest indítani nem lehet, s végre 3- or felperesek a semmiségi alapot az Y. alatti perrel feladták, arra tehát többé nem léphetnek. Ámde mind ezen okoskodások nem állanak, nem az 1-ső, mert a semmis eladás félretétele okvetlen maga után vonja a birtokba jutást, mert semmis ténynek törvényes következései nem lehetnek, s különben is a minthogy hajdan az invalidatorius perekben az eladás érvénytelení­tés mellett nem kellett külön örökösödési pert indítani, hanem ugyan azon perben és Ítéletben, melyben az eladás érvénytelenittetett, a birtok is megítéltetett, ugy a sepo­sitionalis perekben az eladás félretétele mellett nem kell külön örökösödési pert indítani, hanem ugyanazon perben és Ítéletben, melybeu az eladás félretétetik, egyúttal a birtok is megítéltetik, és ez természetes, különben azon képtelenség fogná magát érvényesíteni, hogy mind azon esetekben, melyekben a gyermek attya jogán intéz kerese­tet, örökösödési pert kellene kezdenie. így a gyermeknek attya utáni kötelezőjét, vagy attya utáni szerződési vagy kártérítési keresetét csak örökösödési uton lehetne érvényesítenie, mit pedig állí­tani egyátalában nem lehet; mert a személyes perelhető­ség elnyerése végett szükséges ugyan a gyermeknek iga­zolni leszármazását s igy örökösi jogminőségét, de örökö­södési pert indítania nem kell. És ha kellene, akkor ebből az következnék, hogy mind azon esetek, melyekben gyer­mek attya után kötelező szerződést és egyéb keresetet érvényesít, az ősis. pátens 9. §. alá esnének, s igy a gyer­mek attya kötelezettségbeli s egyéb kereseteit csak az itt kitűzött határidő alatt érvényesíthetné, ha pedig nem tette, keresete örökre elenyésznék. Ezt pedig megczáfolja a mindennapi tapasztalás. Nem áll tehát az, hogy a kiskorú gyermekek utód­jainak^ gyámi eladás félretétele végetti esetekben örökö­södési pert kellene inditaniok. Mert a minthogy az ér­vénytelenítési keresetekben, midőn azt az utódok in­dítják, nem successorio invalidatorius, hanem egyedül in­validatorius, ugy a félretételi esetekben, midőn azt az utó­dok indítják, nem successorio sepositorius, de egyszerűen sepositorius keresetnek van helye, annál inkább, mivel jelen esetben a kiskorú gyermekek Y. alatti pere az ősis. pátens 9. §-a által kitűzött határidő alatt is folyván, két uton ugyanazon tárgy iránt pert indítani nem lehetett. Különben is a gyámi eladás semmiségi tanából ön­ként folyik az örökösödési per indithatásnak lehetlensége. Mert örökösödési pert akkor kell indítani, midőn a birtok de jure más által biratik, s az örökös ezen más általi bir­tok olt atás ellenében saját örökösödési jogait érvényesiti; már pedig gyámi elada- esetében, a vevő és jogutódja ál­tal a birtok de jure nem biratik, a gyámi eladás már magában semmis levén,s igy azon birtok de jure még mindig a kiskorú árváké vagy utódjaiké,annak elnj'-erése végett pedig, mi de jure a nélkül is azoké, örökösödési pert indítani nem lehet. Ezt rendeli maga a törvény is, midőn az 1656: 24. t. cz. határozottan kimondja: miszerint „damnosae aba­lienationes per Tutores etCuratores subb quovis praetextu factae aut fiendae, ipso fácto nullius sunt vigoris et fírmi­tatis, bonaque ta 1 ia modo praedeclarato ipsishae­r e d i b u s absque longioris juris processu simpliciter restituantu r." „Bonaque t a I i a," „í p s i s h a e r e d i b u s" és „simpliciter rest itua n tu r" azt hisszük elég hatá­rozott e részben a törvény szava s örökösödési perindítás szükségének e részben nyoma sincs. 2- or Gyökpróbát csak azon esetben kellene tenni,ha hogy csak az adományos birtok gyámi eladása volna semmis, de mivel semmis minden eladás, mely árva va­gyonra nézve a gyámok által károsan tétetik, gyökjog­beli perindításnak jelen esetben még csak lehetősége se forog fen ; —s végre. 3- or az Y. alatti per által felperesek a semmiségi alapot fel nem adták, mert ha valamely tárgy illetékte­len uton kerestetik s ez okból az ügyelet leszállittatik, vagy letétetik, vagy annak alapján érdemileg kedvezőtlen Ítélet hozattatik, még mindig fen van hagyva az ut, ugyan­azon tárgy iránt a kellő ösvényen indítani keresetet, s azt követelni, hogyha már egyszer az ut helytelenül válasz­tatott, többé a kellő utat se lehetne választani, a jog fo­galmának első kellékébe ütközik. (Vége követk.) Jogeset. Gyalokay Antal k. birtokos Fleiszner László bér­lője ellen a bérletbőli kimozditás iránt a szolgabíró előtt sommás uton pert kezdett, és ezt megnyerte s végrehaj­tatta; a megyei törvszék azonban a szolgabírói Ítéletet fel­oldá s a visszvégrehajtást elrendelé. Mire Fleiszner László 1863. aug. 10-én a szolgabíróhoz benyújtott végrehajtási folyamodásában kérte magát a bérleti jószágba visszahe­lyeztetni, s a tőle exequalt összegekre a viszvégrehajtást elrendeltetni. Kérelmének a folyamodására ugyanaz nap 232. sz. a. hozott végzés által hely adatott, mely végzés ellen Gyalokay Antal fel folyamodást nyújtott be, mely­ben előadja, hogy neki a törvszéki Ítélet sem ki nem hir­dettetett, sem nem kézbesittetett, s igy ez ellen jogorvos­lattal nem élhetett; mely folyamodás azonban az id. törv. szab. 117. §-a értelmében visszautasittatott. A végrehaj­tásra kitűzött aug. 12-én a járási szolgabíró esküdtjével a helyszínén megjelent, Gyalokay előtt az Ítéletet felolvasá, s azt felszólitá az abban foglaltak teljesítésére. Gyalokay erre megjegyzé, hogy az ítéletnek vele eképen lett köz­lésébe bele nem egyezik, sőt mennyiben a jelen eljárás által abbeli törvényes jogaitól, hogy az Ítélet ellen jogor­voslattal élhetne, elzáratott, azt törvénytelennek nyilvá­nitja ; hogy a bérleti jószág fele tulajdoni joggal nejét illeti, a végrehajtás tehát erre semmi esetre sem terjedhet ki. Egyébiránt már az egész jószág el levén adva Lovász Gábornak, s minthogy ez nem állt a perben, természetes, hogy végrehajtás ellene nem is intéztethetik. Mire Lovász Gábor uj tulajdonos előállván, botja felemelése által ki­jelenté, hogy a végrehajtást foganatositni nem engedi. Ugyancsak Lovász Gábor a megyei törvényszékhez be­nyújtott folyamodása mellett okmányokat mutatott fel, melyekből kitetszöleg ő a végrehajtás tárgyát képező ja­vakat aug. 13-án saját nevére tulajdoni joggal átirattá, e javak teh. it a végrehajtás alapjául nem szolgálhatván a

Next

/
Thumbnails
Contents