Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 85. szám - A végrendelet mint okirat

356 rányt idéztek elő, hasznot pedig senkinek sem tettek, mert érdemük szerint megsemmiüettek. Nemmel pedig azért nem felelek, mert meggyőződésem szerint, nem a törvény szülte azon hibákat, melyek sok végrendeletet elöltek, hanem a végrendelet ünnepélyesitésére válalkozott vagy tanácsadók vagy tauuk tudatlanságuk, minélfogva a törvény értelmét nem jól fogták fel, s a szigorú kellékekből egyet vagy mást elmellőztek, és ezen hiány vonta maga után az egyházi biröság szigorú megsemmitő Ítéletét; pedig hány végrendeletet lehet olvasni és látni, mely épségben maradását csupán elnézésnek, kiegyezésnek s más valamely körülménynek, de a tökélyesünnepélyesitésnek épen nem köszönheti. A magyar törvénynek 1853—1861, és igy mintegy 8 évi és 3 hónapi szünetelése alatt, más jogügyletekkel együtt a végrendeletek is osztrák polgári törvény szerint ünnepélyesittettek nálunk; igy hát ez is korszakot képez a magyarhoni végrendelet ünnepélyesitésében. Nem számítván különbségnek azt, hogy az osztrák törvény három magán tanúsítót kíván a végrendelkezéshez, azért, mert a magyar végrendeletnek is volt egy neme, melyhez három tanú elég volt: ugy látszik, hogy három nevezetes különbség lesz tapasztalható a magyar és osztrák végrendeleti külformaságok között, ugyanis: 1) Jöhet eset, melyben csak két tanú volt együtt jelen az 1853 —1861 időszak alatt, azon alkalommal, midőn a végrendelkező valamely iratot az ő végrendelkezésének elismert. 2) Lesz eset, melyben a végrendeletet leiró, vagy a végrendelkező nevét e helyett aláíró, egyszersmind a tanuk 3-dika is lesz. 3) Megtörténhetik, hogy oly egyén irja a végrendelet eredetiét, kinek vagy vele első fokon álló rokonoknak és sógoroknak a végrendeletben valami hagyományoztatott. Az első eset igen furcsán veszi ki magát; mert ha a harmadik tanú együtt hallotta két tanúval a végrendelkezés elismerését, miért nem irta alá a tanúsítást akkor, mikor az előbbiek, ha külön hallotta, külön bizonyítást kell irnia; de leginkább megtörténik ily esetben, hogy a két első tanú nyomán a harmadik , valótlan tanú leend. A második eset igen világos s ott a hol ez megengedtetik, kár az iró helyett külön tanúval töltetni az időt. A harmadik eset, ha előfordul, csak ugy nem semmiti meg az illető végrendeletet, ha a tanusittatónak azon megismerését is bele foglalják a tanúsítók, miszerint az ő kívánságára irta le egyik hagyományos azon végrendeletet, mit ezennel tanusitás alá terjeszt. Ezt bizonyosan azért rendeli az e tekintetben bőkezű polg. osztr. törvény, mert ily világos záradék nélkül csalárdul vagy legalább alattomossan készítettnek tekinti a végrendeletet. Következtetem tehát, hogy ha az 1 és 3. p. alatti engedékeny modorban sok végrendelet keiül elő, sokszor igénybe fog vétetni a külső kellékek felett itélő bíróság hajthatlan szigora is. Egyébiránt ez igénytelen áttekintéssel csak oda törekedtem, hogy jogtudósaink e pont alatt pótolandó hiányt is belátván s bővebben meggondolván, annak idejében és helyén a javításokról gondoskodjanak. ^. Büntető jogeset. H. V. József ellen, két testvére s atyjának meggyilkolása, — ugy veszélyes fenyegetés miatt pestmegye k—i törvényszéke előtt. (Vége)Közli: Ábrahámffy János ügyvéd ur (vádlott védője). Az előadott védelem után : Vád 1 ó t isz t i ügy ész idézi védő lélektani mondatait, s azokra nézve azt hozza fel, hogy vádlott gyermekei a tett elkövetésekor kiskorúak lévén, atyjukat bevádolni csak akkor merték, midőn nagykorúak lettek,— a nő pedig szeretvén családját, a csendet s házi békét megbontani nem akarta. A törvényből merített védelemre ismétli ugyanazokat, miket a vádban elősorolt, de K. J. a tett elkövetésekor cs—i plébánost kihallgattatni kéri, miután a halotti bizonyítvány nem a betegség nemét, hanem csak a halálozás megtörténtét igazolja. A testvér gyilkosságok és veszélyes fenyegetés iránti vádakat egyébiránt ezen perbeszédben elejtve, kéri ujolag vádlottat mint apagyilkost megbüntettetni. Védő megjegyzi, miszerint tiszti ügyész a testvérgyilkosságok tekintetében felhozott érvekre mit sem válaszolván, azon vádak alaptalanságát hallgatag beismerte. Helytelen azon állítása, hogy vádlott neje annak zsarnoksága alatt állván, de családját is szeretvén, ez okokból hallgatott 9 éven át, miután ez állítás magában hordja czáfolatának magvát; vádlottnak neje ugyanis, ha zsarnokságról lehetne szó, ott hol szigor van, 1864. évi octoberben is csakúgy volt ezen zsarnokság alatt, mint 9 évvel az előtt sat. másrészt pedig ezen nő maga mondja, hogy azért volt kénytelen föllépni vádlott ellen, mert hozzája szigorú volt, ez összeállítva annyit tesz, ,,a nő férje zsarnoksága miatt hallgatván, annak szigorúsága miatt kényszerülve voltszólni." Vádlott gyermekei azzal, hogy kiskorúak voltak, nem menthetők, miután egyrészt István már négy év előtt nagykorú volt, de másrészt ily tettet felfedezni nincs a kiskorúság vagy nagykorúsághoz kötve. Az idegen tanuk nem léte tekintetében tett azon állítást, hogy „senkinek sem voltagyilkosságranézve positiv tudomása" védő ügyvéd aláirja, mert ezen beismerés maga már igazolja az apagyilkossági vád alaptalanságát. Hogy miért távozott el hazulról feladatása után vádlott? — annak igen egyszerű kézzel fogható oka az, miszerint látván családja romlottságát, azt a keserűség pillanati hatása folytán örökre el akarta hagyni, s midőn ismét visszatért, ezt komolyabb megfontolás után, és igazsága érzetében tette. A jogi részt illetőleg védő hivatkozik az általa már idézett törv. czikkekre, az általa felhozott halotti bizonyítványra, s teljesen feleslegesnek tartja K. J. cs—i lelkész kihallgattatását, miután azt, hogy„omnibus morientiumsacramentis provisus" halt meg az öreg, nem vádlottnak bemondására, hanem az igazsághoz képest kellett beírnia és irta is be. Uj érveket nem hozván fel vádló tiszti ügyész, kéri vádlottat a már előbb kifejtett s elmondottak alapján bizonyítékok hiányában egyszerűen felmentetni. A törvényszék K. J. plébános kihallgatását elrendelvén, ez vallomásában oda nyilatkozott, hogy öreg H. V. József halálának körülményeire az időhossza miatt nem emlékezik: az anyakönyvbe Írottak azonban a halotti szentségekkel való ellátást illetőleg, mindig a valóságos események, — a halál oka pedig az orvosi halottvizsgálati látlelet szerint szoktak az anyakönyvbe iktattatni. Midőn egy súlyos beteg meggyónik és áldozik, habár még azután hetekig élne is, de ugyanazon súlyos betegségben — időközi fölüdülés nélkül — hal meg, be szokott az „omnibus morientium sacramentis provisus" az anyakönyvbe iratni. Az igy bevégzett eljárás után Pestmegye k —i törvényszéke 1865. szept. 1-én sz. a. következő itéle tethozo11: „H. V. József, 54 éves, ref., nős, családapa, % telkes