Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 85. szám - A végrendelet mint okirat

Pest, ISA5. kedd oct. 3i. 85. szám. Hetedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tiirtnloin ! A végrendelet mint okirat. — Büntető jogesel. (Vége). — Ügyvédi értekezlet. — Hiv. tudniv. A végrendelet mint okirat. A testamentom, Víígy végrendelet minden államban és minden nemzetnél annak kezdetétől fogva ismeretes intézmény; ez okból ugyanezt mint okiratot is — legalább nevéről — minden felnőtt honpolgár ismeri. Mint a testamentum eredeti elnevezés mutatja, ez is az általános műveltségű római nemzetről maradt a római jogban az utókorra. Testari ugyanis azaz: testari facere annyit jelent, mint állítását vagy tettét bizonyittatni. De tudnivaló ez igéről, hogy eontestari obtestari és több származékaival együtt mindig valami kegyes és lelkiismeretes cselekvést jelent és feltételez. És Így, oly bizonyittatást jelent, melylyel valamely megelőző cselekvés megerősíttetik, ujabb kifejezés szerint szólva, hitelesíttetik. Valamint a kezdő rómaiaknál, ugy az öröklő és az ebbeni gyakorlatot folytató nemzeteknél is mindig és mindenütt oly okirat volt ez, melylyel az állampolgár jogfogalomra képes állapotában leirta vagy leirattá, hogy azon értéket, melyről az illető állam törvénye szerint még most joga s képessége van rendelkezni, halála után kire vagy mire akarja szállíttatni vagy fordíttatni, — ezen cselekvését egyszersmind bizonyittatta is. Ez öszvetett cselekvést tartalmazó okirat a testamentum.*) Velamint a szivreható körülmény meggondolása, hogy egy halandó halála utáni időre terjeszti ki intézkedését, ugy annak tudása is, hogy ezt csak a rendelkező halála után élők fogják olvashatni, oda utalták, arra tanitották a törvényhozást, hogy az ily okirat más okiratokétól különböző formaságokkal készíttessék. A minthogy a rómaiaknál a testamentomok nagy ünnepelylyel — a c o m i t i a c u r i a t a különösen e végre öszvehivott calata nevü ülései által — bizonyittattak. Ebből látni való, hogy a testamentom két lényeges alkatrészből áll, úgymint: állításból és bizonyittatásból, mint a rendelkező cselekvéseiből, a mennyiben ugy kell itt valamit nyilvánitani, hogy ezt az állitó egyszersmind bizonyittassa is: ellenkező esetben ha t. i. egyik vagy másik alkatrész hiányzanék, vagy az állitásnak nem lenne ereje, vagy a bizonyittatásnak nem lenne tárgya. Tudni való továbbá, hogy ez okirat második lényeges kül kellékének, a bizonyittatásnak mulhatlanul az eredeti hitelesség ünnepélyével, vagyis a rendelkezőnek s általa megkért bizonyítóknak az ünnepély bevégeztéig együttlétükkel kell nemcsak teljesittetni, hanem ugy teljesíttetni, hogy ez még azt is magában foglalja, miszerint ez éppen igy teljesíttetett. Mert velamint ez okirat ünnepélyesitésére szervezett eredeti cal a t a gyűlés kizárólag a rendelkezést bemutató kérelmére hivatott öszve, s ennek nyilatkozata folytán bizonyította azt, de éppen ezért feljebb isállt, hogy sem eljárását bármi esetben is eskütétellel erősítni kényszeríttethetett volna: ugy a későbbi nemzedéknél a *) „Testamentum est voluntatís nostrae iusf.a sententia, de eo, quocj quis post mortem suam fieri velit." Ul|). XX. §. í. calata gyűlés eljárását tevő hiteles helyek, sőt a bizonyos számú tanuk is ugy tekintendők, hogy a formaság hiányát, p. o. ha a bizonyittatásból kimaradt volna, hogy megkérettek, ki által, az aláírást látták, s az utolsó aláírás bevégeztéig mind együtt voltak sat. efélét esküvel pótolni nem lehet, minthogy mindezek az ünnepélyesitéshez tartoznak, ennek mulhatlan kellékei, s azt a rendelkező nélkül sem ismételni sem folytatni nem lehet. Ebből pedig természetesen következik, hogy a testamentomot mint hibátlansága esetében önmagában hiteles okiratot, legcsekélyebb külkellék hiánya is semmivé teszi. A végren de 1 et magyar nevet illetőleg, mindenki belátja, vagy legalább könnyen beláthatja, hogyeztigen helyesen azon rendeltetéséről adták reá nyelv és jogtudósaink, melyre legrégibb idő óta minden nemzet által használtatott. Azon körülmény, miszerint törvényeinkben a végrendelet, jelesül Mátyás 2-ik törvénye 17-ik, Htk. I.: 119. II.: 52. III.: 30-ik czimjeiben csak említtetik, későbbiekben p. o. az 1646.: 15. törv. czikkben pedig a végrendelet ünnepélyének megbirálása az egyházi hatóságnál meghagyatik, elég bizonyság arra, hogy szokásos törvényeink béltartalomra nézve az ősiség és szerzés fogalmából, külalakot illetőleg vagy a római jog szelleméből, vagy a szigorú pontosság elvéből indulva, köz és nyilvános helyeken, hivatalos, ennélfogva hiteles egyének általi tanúsítást kívántak a végrendelkezéshez. Az ily szokás vagyis szokásos törvény magával hozta, hogy a hiteles helyek és hivatalok a tanúsításhoz rendes mintákat készítettek, egyéneik a tanúsítási eljárásba bele okultak ; minek természetes következése lett, hogy külalak elhibázása miatt alig fordult elő eset a végrendelet megrontására. Mert ( nemcsak anyagi felelőség terhét, hanem a hivatal tekintélyét, hitelességét és az illető egyén tudományos képzettJ ségének beismerését koczkáztatta volna az ily elhibázás. | Hogy ily hibák 1715-ik évig, tehát sok századokon keresztül nem fordultak elő, arról meggyőződhetünk ugyanazon évi országgyűlés 27. czikkjéből, melyben a szokásos ünnepély megszüntetése végett tett indítványt, nem azzal indokolták az indítványozó karok és rendek, mintha a szóban forgó eljárásból hibák és igaztalanság származott volna, hanem azzal, hogy az egyházi és polgári törvények sok oly kelléket kívántak, melyek a végrendelkezőket a rendelkezésben akadályozták. Forduló pontot képez hát az 1715: 27-ik törv. cz. a végrendelet készítésére nézve, a mennyiben a tanúsítást nemcsak a hiteles helyeknek s bizonyos közhivataloknak, de magán tanuknak is megengedte Elég czélszerü volt-e ezen könnyítés? megtette-e azon hatást, mit vele a honatyák szándékoztak? e kérdésekre általánosan sem igennel sem nemmel nem mernék felelni Igennel azért nem, mert ha sokan tettek is végrendeletet a megkönnyített alakban, kik a régi ünnepélyek szerint nem tettek volna; de az is bizonyos, hogy sok oly végrendelet létesült, melyek viszálkodást és bot85