Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 75. szám

316 ben az árverés elhalasztása indokául azon körülmény ho­zatott fel, miszerint néhai adósom árvái gondnokságáról már előbb lemondott Gulácsy Bertalan a neki kézbesitett árverési végzést nem fogadta el. Ezen indokolás nemcsak feltünőleg sajátságos, — hanem egyszersmind a törvény­szék tekintélyét a gyermekes gondatlanságig lealacso­nyító is. Hiszen az igen természetes dolog — hogy az ár­vák képviseletéről lemondott gondnok a kézbesítést el nem fogadhatta, ezt a törvényszék előre tudhatta, s a he­lyett, hogy a még febr. 25-én meghozott árverési vég­zést ehez küldötte volna, elég ideje lett volna más gond­nok kinevezése iránt intézkedni, vagy pedig szükség ese­tében az árváknak jelen esetnéli képviseletét saját tiszti­ügyésze által teljesíttetni. Az oly indokolás, melyben a törvényszék magát vádolja be önmaga előtt, és egyátal­jában nem alkalmas arra, hogy a szerencsétlen perlekedőt a legegyszerűbb ügyekben is több évekig tartó nehézkes eljárás által felidézett kétségei és gyanujai között az igaz­ságszolgáltatásnak részrehajlatlanságáról — az okok kényszerűségével meggyőzze. Ez idő óta már szinte másfél év telt el — s gondolja a tisztelt olvasó, hogy ezen idő óta már az ügy teljesen be van fejezve, képviseltem pénzét régen megkapta. ? Ép­pen nem, még csak ezután következett az ügynek a leg­sajátságosabb s minden jogfogalmon kivül eső — s a fen­álló törvénykezési szabályokat gunytárgyává tevő phasisa. A kielégítés alapjául lefoglalt ingatlan elárverezé­sére a telekkönyvi törvényszék mult 1864. jun. 30-án 1954. sz. a. végzésében ugyanazon év aug. 30 és szept. 30-ra ujabb határnapokat tűzött ki. A jószág, az első ár­verésen becsáron felüli igéret történvén, eladatott, a vevő a vétel-árnak egy nevezetes részét le is fizette, de azért képviseltem követelését a mai napig sem kapta meg. Miért? annak megma­gyarázásával a tisztelt közönségnek nem szolgálhatok, mert az ez idő óta nekem kézbesitett törvényszéki vég­zésből csak annyit tudok, hogy az ügyiratok az időköz­ben elhalt adós neje Zoltán Ottilia zár gondnoka által be­adott felfolyamodás és semmiségi panasz folytán — az árverés megtörténte és a jószág tettleges eladatása után — a királyi táblára felterjesztetvén — a lefizetett vétel­árból képviseltem ki nem elégíthető. — Nem ismervén sem a szabályt, melyre a törvényszék fentebbi eljárását fektette, — sem pedig mint a törvény­szék működési körén kivül álló — az eljárási tények ösz­szefüggését és logikai menetét fel fogúi képes nem levén, nem vagyok oly helyzetben, hogy a törvényszék eljárási rendét elsorolhatnám — hanem a helyett közlésem kie­gészítéséül ide igtatom a törvényszék által az árverés megtörténte után nekem kézbesitett végzéseket egész ter­jedelmükben, megjegyezvén, hogy képviseltem már több, mint hat évi költséges eljárás és a provisorius törvény­széknek több mint három évi működése után — pénzét a mai napig sem kapta meg, — s bár a vevő a vétel-árnak nagyobb részét a törvényszéknél letette, s a jószág birto­kába és használatába magát tettleg bele helyeztette, hogy mikor fogja megkapni, ki tudná kiszámítani? Sőt miután a vétel-árnak egy nagy része a törvényszéknél le van téve, az is kérdéssé vált, hogy — felperes — kinek kö­vetelése, mint első helyen betáblázott, a vétel-árnak letett részéből lesz kielégítendő, és abból ki is fog telni — a ka­matokat, melyek őtet jogosan illetik — a jószág vásárló­jától — vagy a törvényszéktől — mely a letett öszveget magánál tartja, fogja e megkapni? — Az emiitett vég­zés e k következőleg szólnak: G-algóczy László, mint Zoltán Ottilia zár-gondnoká­nak 1864. jul. 30. az 1954 sz. a. árverést elrendelő végzés ellen semmiségi panasszal egybekötött felfolyamodására: mx sz" végzés: Jelen semmiségi panaszszal egybekötött felfolyamodás Galgóczy László, mint Zoltán Ottilia zár­gondnoka által az ideig. törv. szab. 137.§-ban kiszabott 8 nap alatt nyújtatván be, el fogadtatik és az ügy-iratokkal a t. királyi itélő táblára felülvizsgálat végett felterjesz­tetni rendeltetik. Azonban, mert Galgóczy László zár­gondnoknak az árverést elrendelő ^ számú végzés f. év július 25-én kézbesittetett, jelen fel folyamodás pedig csak július 30-án és így az ötödik napon nyújtatott be; az el­rendelt árverés az ideigl. törv. szab. 117. §-a értelmében felfüggesztendőnek nem találtatott. Hogy jelen felfolya­modás Zoltán Ottilia nevében is benyujtatott, ez figyel­men kivül hagyandónak találtatott, mert 1-ör ő, mint olyan, kinek birtok illetősége zár alá tétetett, Galgóczy László zár-gondnok által képviseltetik, — és azért 2-or, neki az ~ számú végzés nem is rendeltetett kézbesittetni. Miről az összes érdekelt felek felzeten értesitendők. Kelt szathmáimegyei telekkönyvi tszéke 1864 aug. 11 ülé­séből. Képviseltem részéről a követelésének a vétel árbóli kifizetése iránt beadott kérvényre: sz. végzés: Mivel a Komoróczy Péter és neje Zoltán Ottilia nevére jegyzett K. Jánosi 32. sz. tjkünyvi birtok eladása tárgyában ho­zott Ijjjj*' sz. árverési végzés ellen Zoltán Ottilia zár-gond­noka által ^ sz. a. benyújtott és f. évi aug. 11-én felter­jesztetni rendelt felfolyamodás és semmiségi panasz felsőbb helyen még nem intéztetett el, — ez okból a felperesi kérelemnek még most nem adható hely. — Miről kérel­mező felperes felzeten értesítendő. Kelt mint fent 1864 sept. 10-én. Komoróczi Jola, Nagy Gáborné, és néhai Komoróczy Péter neje, Zoltán Ottilia — az utóbbi, mint gyermekei term. és törv. gyámanyja részéről 1864. szept. 28-án a 3329. sz. a. elutasító végzés ellen beadott felfolyamodá­sára *^4- végzés: Jelen felfolyamodás törvényes időben nyújtatván be, elfogadtatik, és mint a ?||?- sz. a. f. é. aug. 11-ről már felterjesztetett ügyiratok kiegészítő része a kir. itélő táblára felterjesztetni rendeltetik. — Miről az összes érdekelt felek felzeten értesitendők. — Szathmár sat. 1864. oct. 20-án. Galgóczi László, mint Zoltán Ottilia zárgondnokának az 1954. számú árverést elrendelő végzés ellen 3329. sz. a. beadott semmiségi panaszszal egybekötöt felfolyamo­dásátóli elállása iránti nyilatkozatára: *386^ sz. végzés: Jelen kérvény és illetőleg visszalépő nyilatkozat, mint a ^ sz. a. benyújtott és felterjesztett semmiségi panaszszal egybekötött fel folyamodás kiegészítő része a kir. it. táb­lára felterjesztetni rendeltetik. — Miről az összes érdekelt felek felzeten értesitendők. — Szathmármegye stb. 1864. oct. 20-án. Ennyiben áll jelenleg az ügy. — A kifejlődést és vég­eredményt majd annak idejéban közölni fogom. Madarasi László. Telekkönyvi jogeset. Lehet-e perfeljegyzésekre a zálogjogot előjegyeztetni ? Andreics Uroz és Bogumilla özv. Staffenberger Anna és érdektársai e. Budaváros törvszékéhez 1864. szept. 6-

Next

/
Thumbnails
Contents