Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 69. szám

Pest, 18(15. kedd szept. 5. 69. szám. Hetedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK Tnrtnlom : A perköltség kérdéséhez. — Hétszem. tábl A perköltség kérdéséhez. Báláz sovich József úrtól. Olyan államban, hol a jogszolgáltatás tetemesb költekezéssel jár, a perlekedő lelek érdekeire nézve kiválóbb fontossággal bir a perköltség kérdése. A perlekedő nem veheti közömbösen: váljon a költség, melyet sajátjából kell előzőleg a perre fordítania, végképen veszendőbe menjen-e, vagy hogy a vesztes fél által utólag visszatéritessék ? Ha a perlekedő visszatérítés reménye nélkül tartoznék a perköltséget sajátjából fedezni, —- ez a jogszolgáltatás czéljával ellenkeznék, és magának a bíróilag odaismert jognak értékét a nyertes félre nézve annyival csökkentené, a mennyi költséggel járt a megperelt jognak, bírósági ótalommal kivívott érvényesítése. Átalános elvképen van azért elfogadva, hogy a pervesztes fél a nyertesnek a perköltség megtérítésével tartozik. Kivétel csupán oly esetekben fordulhat elő, hol annak czélszerüségét méltányossági okok javalják, vagyis hol a perköltség megszüntetése miatt sem a nyertes fél szembeszökő rövidséget nem vall, sem maga a pervesztes fél a visszatérítés súlyos kötelezettségére valódi méltányosságból nem szorítható. Természetes azonban, hogy ilyenkor is megszorított értelemben kell a kivételt magyaráznunk, és hogy csak ugy lehet a fentebbi elvtől eltérni, ha ezt a helyesen-felfogott méltányosság alapján birjuk indokolni. Ez a felfogás legtöbb újkori törvényhozásnak vezérelvül szolgált, és minden jelesebb jogrendszerbenhiven tükrödzik vissza. — Egyébkint bizonyos, hogy a dolog máskép nem is lehet, mert ha az emiitett kivétel alkalmazásánál tágabb értelmezést követnénk, ez által egyrészt a nyertes fél érdekei nyirbáltatnának, s a perutján kivívott jog kárositólag sértetnék, mig másfelől magok az ügyvesztesek, igaztalan és jogellenes kedvezésben részesítve, — a nyertes fél kárán még gazdagodnának is. Hajdanában, mikor még törvénykezésünk eredeti patriarchális jellegéből kivetkőztetve nem volt, az akkori társadalmi és vagyoni viszonyokhoz képest, a perköltség kérdésére sokkal csekélyebb nyomaték volt fektetve, mint jelenleg. Innét magyarázható, hogy régiebb törvényeink ezen kérdéssel alig foglalkoznak, és hogy csak utóbb, midőn egykori viszonyaink más alakot kezdének ölteni, — iparkodtak a döntvények e részben a törvény hiányát pótolni, és a szokásjognak kellő egyöntetűséget adni. Mind a mellett csodálkozásra méltó, hogy most, miután törvénykezésünk gyökeres átalakuláson ment keresztül, még mindig akadhatni a hajdani törvénykezési rendszer egyes korszerűtlen maradványaira. Érdemesek reá, hogy tiszteljük őket jogtörténeti ereklyék gyanánt, de hogy mint porhadt anyagszereket törvénykezési ujabb rendszerünk épületénél fölhasználjuk , — arra nincs szükség. Ily korszerűtlen maradvány azon intézkedés is, mely a által. sat. — Jogeset. — Kur. ítéletek. — Hiv. tudniv. I szerint a bíróságok bizonyos perekben a nyertes félnek nem szokták megítélni a jókor és rendesen fölszámított perköltséget. Ezen kivételes eljárás indokolása végett bíróságaink folyvást hivatkoznak régi döntvényekre, melyek szerint birságos perekben, valamint szerződés-teljesitési és zálogváltó perekben perköltség oda nem ítéltethetik. A mi illeti ezen döntvényeket, jegyezzük meg,hogy e döntvények a szokásjog törvényi erejével már nem bírnak, hogy hatályukra nézve elavultak, és hogy azokra érvényesen hivatkozni többé nem lehet. Eredeti jelentőségökből és egykori hatályukból kivetkőztette őket az orszb. ért. munkálata, mely csaknem tökéletesen elkülönítő válaszfalat képez régi és mostani törvénykezésünk között. Tudjuk, hogy az ért. 88. § határozottan kimondta, mik ép az 1840. 15. t. cz. II. részének a perköltségekről szóló fejezete a polg. perbeli eljárásra kiterjesztetik és bírói határozatoknál zsinórmértékül szolgál. E szerint tehát positiv törvényünk van már, mely a perköltség kérdését szabályozza, s a melyből egyszersmind magát e kérdést is megitélnünk lehetséges. Lássuk tehát e törvény teljes szövegét. Az 1840. 15. t. cz. 128. §. szószerint ekképen hangzik: „A pervesztő fél a perköltségekben mindig elmarasztalandó, ha ezek a per folyta alatt beadattak." Ez oly egyszerű világosan van mondva, hogy magyarázatra nem szorul. A most idézett szövegben pedig bizonyára felötlik ez a szócska „mindig," mint a melyben határozó suly, és nyomaték fekszik. Akárhogy fejtsük ki különben ezen szócska értelmét, helyes csak ugy lesz értelmezése, ha a „mindig" szavat azonos értelműnek fogjuk venni ezen kifejezéssel: „kivétel nélkül, vagyis speciális esetek megkülönböztetése nélkül." Ebből pedig az következik, hogy miután e törvény hatálya a polg. perek mindkét nemére nézve átalánossan és minden kivétel nélkül kiterjed, — e részben kivételeket és az idézett törvénynyel összeütköző különböztetéseket magok a bíróságok sem tehetnek, mert „ubi lex non distinguit, neque nobis distinguere licet." E törvényből tehát azt tanuljuk, hogy a biróság a polg. rendes perekben a perköltséget mindenkor köteles megítélni, ha a fél a tárgyalás folyamában felszámította a perköltséget. E törvény mellett az egykori döntvények meg nem állhatnak. De hogyan is lehetne két ilyen elentétet összeegyeztetni? hogyan lehetne a szokásnak érvényt tulajdonítani ott, hol positiv törvény lépett a szokás helyébe? hogyan lehetne az idézett és valósággal fenálló törvény megszegése nélkül hivatkozni a szokásjog olyan korábbi nyilvánulásaira, melyeket a későbbi törvény meg nem erősit, sőt inkább, — magából e törvényből következtetve — egyenesen meg is szüntet? Jogirodalmunk tekintélyei is (Kelemen Ist. juris hung. priv. 2. köt. 550. I.) a perköltség kérdésében követett eme kivételes eljárást már akkorában gáncsolták, G'9