Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 68. szám

Pest, I8(>5. péntek szept. 1. 68. szám. Hetedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartnlont: A Gondnokság ala helyezésről. — Korinagyi-Jüttner s Vida közti ügylioz. (Vége). — Jogeset. — Kur. ítéletek. — Hivatalos. — Hiv. tudniv. Gondnokság alá helyezésről. Egy gyönyörűséges jogesettel illustrálva. Ferenczi Sándor ügyvéd úrtól. Egy igen gyönyörűséges jogeset indított arra, hogy az igazság kiszolgáltatás körében működő jogi osztály előtt az 1723. 48. törv. czikkben előirt szabályoknak szelleméről, és a jelenkorban a hazai ideigl. bíróságok által azoknak helytelenül tulajdonított joghatályról nézeteimet közöljem. A provisorium következtében felállított hazai bíróságok hazánkban még a személyes egyenlőség és a birtok szabad tulajdonának jogeszméje beczikkelyézése előtt keletkezett törvény czikkeket többnyire betű szerint alkalmazzák, sokszor pedig absolut hatalommal tukmálnak azokra értelmet anélkül, hogy csak a törvényezikkben rejlő jogeszme czélját vonnák ki, s a mennyiben ez a jelenkor viszonyaira alkalmazható, csak annyiban vennék zsinórmértékül. Például az 1723. 48. törv. cz. alapján bárki által hozzájuk bejelentett pazarlási vádra, a panaszlottat — sokszor minden alapos vizsgálat nélkül is — kimondják pazarlónak; mire vagyonát leltározzák; s a mint tetszik, vagy eladják, vagy több évekre bérbebocsátják, vagy kizárólagosan más egyén kezelésére bizzák. így aztán a szegény panaszlott vagyonától örökre megfosztatik. Az 1723. 48. ti.rv. cz. jogeszméjének eredeti czélja nem lehetett más, mint a nemesi vagyont, mely az ősiségi elv szerint a birtokosnak kizárólagos tulajdona nem volt, azon utódok s jogfentartók számára, kik már megszületésük s még születhetésük által jogot nyertek s nyerendnek a birtokhoz; vagyis más szavakkal az élő- s még származható család tagjai számára — kiknek jogait az ősiségi jogelveken alapuló törvények már eleve védelmezték, s úgyszólván a birlaló családfőt ellenőrizték — biztositni az életmódot-nyujtó birtokot; a családnak kihalálozása s törvényes örökösök nem léte esetére pedig a királyi fiscusrai háromlási jognál fogva — a mire akkoriban éberen ügyeltek — biztositni a vagyont a kir. fiscusnak. Ily vagyoni viszony s az — ugy szólván — a közös családi vagyonnak a birlaló elleni biztosítási czélja voltak azon rugók, melyek az 1723. 48. t. czikket létrehozták. A volt jobbágyok tulajdonába jutott fekvőségek még 1723-ik évben a földesurak tulajdona lévén, s azokkal ők nem rendelkezhetvén, a jobbágyokra az 1723.48. törv. cz. egy betűvel sem vonatkozhatott; hanem kizárólag a nemesekre s azoknak jószágaikra s különösen adományozott vagyonaikra. Az adományozott vagyon, az adománylevél tartalma szerint, sokszor utódok léte daczára is visszaháromlott az adományozóra, minélfogva a hatóságoknak hivatalból fel kellett ügyelni, hogy a tékozló birtokos által a visszavárt vagyon el ne adassék, vagy el ne rontassék s túlságosan adóssággal ne terheltessék stb. Innen volt az 1723. 48. törv. cz. szerinti azon intézkedés, hogy azon családfő, ki vagyona jövedelméből családja illő tartása helyett czéltalan adósságokba verte magát: a mellé gondnok rendeltetett, s a vagyon ennek felügyelete alatt kezeltetett mindaddig, mig a jövedelemből az adósságokat le nem tisztázta, s mig a birtokos meg nem jobbította gazdálkodását. A vagyonhozi ily kiágazó jogviszonyoknál fogva 1725-ban az ily gondnokság alá helyezésnek volt jogszerűsége s alapja. Ámde 1723 óta az ősiségi elvek megszűnvén, mindenki, nemes és nem nemes egyenlő tulajdoni s szabad rendelkezési jogot nyervén vagyonára, mit különösen most a telekkönyv biztosit mindenkinek egyenlőn: igen természetesen következtethető, hogy az 1723. évi 48. t. cz. iránya is módosulást szenvedett az akkori viszonyoknak a mai korhoz lett átalakulásával. Az 1723. 48. törv. ezikknek eredeti czélja és szelleme megváltoztát s illetőleg a józan jogbölcselet által a mai jogviszonyokhoz lett alkalmaztatását élőnkbe tárja az orsz. bir. ért. I. r. 4. §-a; mely szerint pazarlás esetében csak a törvényes egyenes leszármazók vagy ezek nem létében a szülők kérelmére lehet a pazarló vagyonából zár alá venni annyit, mennyi a folyamodók törvényes osztályrészeiket biztosítja; de többet nem. Ebből az következik, hogy az 1852-ik évi nov. 29-én kelt ősiségi nyílt par. joghatálya, s különösen az ideigl. tórv- szabályok anyagi részének 4. §. érvénye óta az 1723. 48. törv. cz. betű szerinti értelmében pazarlás miatti zárlatnak helye nem lehet. Mert minden ember, mig józan ésszel bir, jogositva van, — az érintett köteles részek kizárásával — vagyonát adóssággal terhelni, azt eladni, vagy elajándékozni, szóval azzal szabadon rendelkezhetni; mivel, ha tékozlás esetében még a legtöbb jogot formálhatók is csak köteles részük erejéig nyerhetnek zárt: akkor magától következik, hogy a többi vagyonhoz senkinek sem lévén egy fllléráru joga sem, azt a tulajdonos el is pazarolhatja. Egészen más az, ha valaki eszeveszetten vagyonában kárt tesz, s magát eszméletlenül s öntudatlanul károsítja, ekkor előleges orvosi vizsgálat s szakértők véleménye alapján, az ily egyén mellé — ki ünjoguságát elvesztette, gyámhatóságilag gondnok rendelendő, kinek beleegyezése nélkül a tulajdonos mit sem tehet, s a mit ez elmulaszt, azt amaz pótolni tartozik ; a midőn pedig a tulajdonos eszméletét és józan cselekvő képességét visszanyerte, a gondnok állásától azonnal felmentendő, s a tulajdonosnak szabad rendelkezési joga visszaadandó. Ezt mondja a józan ész, s ezt rendeli még az 1723. 48. törv. czikk 3. §-a az ókori pazarlási esetekben is. A gondnokság alá helyezésre a mai idő szerint vonatkozó jogszabályoknak ezen — véleményem szerint — elferdithetlen értelme daczára mégis naponkint fordul elő eset, hogy a józan eszű béké? polgárok véres verejtékükkel szerzett s telekkönyvi tulajdonjoggal bírt vagyonukból