Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)
1865 / 64. szám
267 Ezen árverési feltételek törvényszékileg 1523 sz. a jóváhagyatván, árverési határnapokul 1864 július 15. és aug. 19 napjai kitüzettek, az árverés tkönyvileg feljegyeztetett s erről valamennyi érdeklett fél értesíttetett. E végzés ellen azonban alperes M. L. A. semmiségi panaszt nyújtott be 1864 jul. 13. 2460 sz. a. melynek indokolásául egyéb felettébb lényegtelen momentumokon kivül előadja: hogy a földjén fekvő 3000 f. o. é. épületek felbecsülve nincsenek, a becslés szakértők hozzájárulása nélkül történt, maga becsülvén fel a földet, nem hitte azt, hogy egyszerű kijelentése becslésnek fog tartatni sat. mindezekért a becslést törvényesnek tartani nem lehetvén, az iratok felterjesztése mellett az eddig érvényesített összes jogcselekvényt megsemmisitetni kéri. Ezen semmiségi panasz az árverési végzés felfüggesztése mellett az összes iratokkal együtt a m. kir. it. táblához felterjesztetett, hol is 1864 sept. 21-én 11976. sz. a. következő végzés hozatott: „Alperes a foglalási j könyv tanúsága szerint kielégítési alapul kijelölt fennebbi ingatlan birtokát holdankint 150 frttal számítva maga becsülvén meg, az alaptalan semmiségi panasz félrevetése mellett az eljáró bíróság végzése helybenhagyatik, s az iratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek." Az iratok leérkezte s a kir. táblai végzés közlése mellett a végrehajtás folytatása az orsz. b. ért. 117 §-a értelmében hivatalból elrendeltetvén, ujabb árverési határnapokul 1864 nov. 28, és dec. 30 tűzettek ki, és az árverési határnapok hírlapok utján meghirdettettek. Végrehajtást szenvedő ezen másodbirósági végzés ellen 1864 oct. 31-én 3861. sz. a. — jóllehet a kir. táblai végzés kézbesítése után negyed nap — hasonlóiag felfolyamodással élt, azonban ez a végrehajtást az ideigl. törv. szabályok 102. §. értelmében fel nem függeszthetvén, az első árverés eredménynélküli megtartása után, a második árverés alkalmával fenn érintett fekvőségből két birtokrészlet őszesen 170 hold o. é. 16946 frt 1 kr. O. J. szabadkai lakosnak eladatott, és vevő által a vételár kész pénzben lefizettetett, az eljáró bíróság ezen árverést helybenhagyván, végzésében a további eljárást „ezen végzés jogerejüvé váltáig felfüggesztette." Ezen végzés a felekkel közöltetvén, ellene mind a végrehajtást szenvedő, mind a végrehajtató és jelzálogos hitelezők felfolyamodást nyújtottak be, és pedig elől nevezett azon ismételt indokból kiindulva: mert az épületek, melyeknek értéke most már 4000 o. é. frtra tétetik és vetemények felbecsülve nem voltak, mert bánatpénzül a második parczellánál állam kötvények fogadtattak el, s végre, mert a hírlapi meghirdetés nem kellőleg történt; a végrehajtató és jelzálogos hitelezők ellenben különösen hangsulyozák azon körülményt, hogy a kielégittetés a 141 § ellenére hivatalból beállitatván, igy az árverés után is, mely az orsz. b. értekezletben befejezett tényként fordul elő, további alaptalan fel folyamodásokra hivatalból alkalom nyittatik. Közvetlen az árverés mégtörténte után azonban a főmlt. Hétszem. táblától, végrehajtást szenvedőnek fenti 3861. sz. a. fel folyamodására 1865. márt. 10-én 2605. sz. a. kelt következő határozat érkezettle: „A kir. it. táblának végzése annak indokolásánál fogva helybenhagyatik, s az ügyiratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek." Leérkezvén végre legközelebb ezen sokat hányatott formai, s vitályosságánál fogva elvi természetűvé vált kérdésben, az árverésre hozott elsőbirósági végzés ellen mindkét részről beadott felfolyamodásra a kir. it. tábla által f. é. máj. 16-ról 5075. sz. a. következő határozat: „Az árverési feltételeknek tanúsága szerint a végrehajtás alá vett földbirtok az azokon fekvő épületek és vetemények nélkül elárvereztetni rendeltetvén, tekintve továbbá, hogy ezen épületek és vetemények sem lefoglalva sem megbecsülve nem voltak, de azoknak elárverezése a hirdetményben el sem rendeltetett, az alperesi semmiségi panasznak hely adatván, a kérdéses földbirtoknak épületekkeli együtt lett elárverezése megsemmisitetik, minek folytán az e. b. végzése és annak ebbeli eljárása megszüntettetvén, az ügyiratok ugyanahoz további intézkedés végett visszaküldetnek." Mely végzés ellen a végrehajtató és jelzálogos hitelezők a főmlt. Hétszem. táblához folyamodtak, tekintve, mikép az országb. értekezletnek taxativ eseteit, melyek körül a végrehajtás elleni semmiségi panaszok és felfolyamodások, idejük és megengedhetőségükre nézve szakaszonként sorakoznak, tekintve azon cathegoricus jellemmel biró 138. §-ust, mely bármily érvü felmerülhetendett kérdések újbóli feltámadását az árverés után egyátalában meg nem türi, s tekintve végre a birói teendők egymásutánjából oly logicai szabatossággal folyó, de egyszersmind a vevők érdekével is szoros kapcsolatban álló ez érdembeni további rendeleteket, sat., kérvén a kir. táblai végzést megváltoztatni. A Hétszem. tábla azonban a kir. tábla végzését f. év jul. 31 -én 11620. sz. a. egyszerűen helybenhagyta. Kúriai ítéletek. Magánjogi ügyekébe A kir. Hétszemélyes táblán. 37 Schlesinger Dávidnak — Kuhlmann Ferencz elleni 24 frt 28 kr. s járulékai iránti perében Ítéltetett: A kereset alapjául szolgáló A. alatti 3. rendű elismervénynyel az: hogy alperes faggyút vásárolt, — Reif Benjámin tanúvallomásával pedig az: hogy fontját 28 krra kialkudva felperes mészárszékéből vásárolta és szállította, sőt Friedmann Károly tanuzása szerint alperes a faggyút felperes jelenléte nélkül át sem vette, igazoltatván, azonban ezen egyes tények csak félbizonyitékot képezvén, a kereset feltételesen pótlóhit mellett ítéltetik meg, ha tehát felperes arra : hogy az A. alatti, alperesi 3. rendű elismervényben foglalt faggyú mennyiséget, fontját kialkudva 28 krért, vásárolta, és szállította hitelben, és hogy annak fejében az alperes vagy helyette más, ez ideig mit sem rovott le, és az egész 24 frt 28 kr. kereseti öszveggel még valósággal tartozik, a pótló hitet leteszi, — alperes a követelt faggyú ár fizetésére 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett köteleztetik, ellenben ha felperes jelen Ítélet kézbesítésétől számítandó 15 nap alatt a pótló hit letételre nem jelentkezik és azt törvényes időben le nem teszi, keresetétől elmozdittatik, a perköltségek azonban mind a két esetben megszüntettetnek, ekép az elsőbirósági és azt másodbiróságilaghelybenhagyó kir. ítélőtábla ítélete megváltoztatván, a persat. (1865. jul. 14-én 10828. sz. a. Elő.: Zsömböry György ktb.). A kir. ítélő táblán. 205. Horváth István mint Horváth Dezső gyámja s felperesnek — Fördős István alperes ellen 798 pfrt 40 kr. vagyis 838 frt 60 kr. o. é. fizetetleu haszonbér s járulékai iránti perében ítéltetett: Azt, hogy a 8. sz. a. 1857. márt. 20-án kelt levélben nyugtatványozott 350 pfrt az 5. sz. a. 1855. nov. 1-én, mint az 1855. márt. 24-